Be lehet avatkozni az öregedés folyamatába?

A Salk Intézet és a Scripps Kutató Intézet munkatársai az agyban olyan fehérjecsoportokat találtak, melyek akár egy évig is változatlan formában vannak jelen. A felfedezés új frontot nyithat a sejtöregedés kutatásában.

A sejtek végrehajtó funkcióit a fehérjék látják el, melyeket a gének kódolnak. Azonban a legtöbb fehérje működése során olyan visszafordíthatatlan módosításokat szenved el, ami végeredményben a lebontáshoz vezet, így adva át helyüket az újabb fehérjéknek.

A bőr öregedése elkerülhetetlen folyamat. Azonban a fiatalos kinézet megőrzéséért, a ráncok megjelenésének késleltetéséért, illetve a bőr állapotának további romlásáért sok mindent lehet tenni. További részletek itt !A legtöbb fehérje életideje két nap, vagy még annál is kevesebb, ezért tűnik áttörő felfedezésnek, hogy az idegszövetben csere nélkül akár egy évig is változatlan maradhat egy-egy kiemelt fehérje állapota. Mivel a fehérjék élettartama alapvetően befolyásolja a sejtek öregedését, ezért dr. Martin Hetzer és munkatársainak eredményeit segíthet megérteni az öregedés folyamatának molekuláris hátterét.

A munkacsoport már tavaly is közölt egy cikket a sejtmag kifelé, illetve befelé irányuló forgalmát szabályozzák.

Beavatkozhatunk az öregedés folyamatába?

A kutatók kimutatták, hogy az NPC összetevői egy lassú, de állandó frissülésen esnek át, ami megakadályozza a károsodott molekulák felhalmozódását. Hasonlóan az autószereléshez, ahol általában nem cseréljük le a teljes autót, csupán a sérült alkatrészeket.

Dr. Hetzer munkacsoportja már korábban kimutatta, hogy az NPC funkciócsökkenése alapvető az öregedéssel párhuzamosan jelentkező sejtmagi zavarokkal. Jelenleg a kutatók azt vizsgálják, miként lehetne célzottan beavatkozni ebbe a folyamatba.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

reggeli
„Mit reggelizzek, ha fogyni akarok?” – Dietetikusok elárulták, mi a legjobb választás
Magnézium vagy D-vitamin: melyiket szedjem? – Mutatjuk, miben segítenek
Hányszor normális pisilni egy nap? – Mutatjuk, mikor jelezhet gondot
tojás
Kiderült, hogy a legjobb tojást enni – Nem a rántotta és nem a tükörtojás a legegészségesebb
5 májvédő vitamin, amelyet rendszeresen kell pótolni – Íme, mit ajánlanak a szakértők
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +27 °C
Minimum: +13 °C

Az ország délnyugati felén lesz sok felhő, arrafelé kevés helyen előfordulhat kisebb eső, zápor, egy-egy zivatar is lehet, de másutt is képződnek felhők, a legtöbb napsütés északkeleten várható. Az északnyugati, északi szél nagy területen megélénkül, néhol, illetve csapadékgócok környezetében erős lökések is előfordulhatnak.A legmagasabb nappali hőmérséklet 24 és 31 fok között valószínű, nyugaton mérhetjük a legalacsonyabb, délkeleten a legmagasabb értékeket.Késő estére 16 és 25 fok közé hűl le a levegő. Frontátvonulástól ma nem kell tartanunk.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Milyen panaszokat okozhat a krónikus álmatlanság? Teszteld tudásodat! Mennyit tudsz az alvászavarok tüneteiről? Válaszolj 11 kérdésünkre, és kiderül!
kvíz
Mindent tudsz a szexről? Íme 10 kérdés, amelyen sokan elbuknak Sok félreértés övezi a testi szerelem témakörét. Vajon te mennyire vagy képben, ami a szexet illeti?