Csontritkulás: már gyermekkorban kiderülhet?

Minden harmadik gyereknek eltörik valamelyik csontja, mielőtt eléri a 16 éves kort - ez szinte a gyermekkor részének számít. Egy most megjelent kutatás szerint azonban a balesetek előre jelezhetik a későbbi csontsűrűséget és a csontritkulást is.

Bizonyos típusú csonttöréseket tanulmányozva jó eséllyel megjósolható, hogy milyen lesz a gyerekek csontsűrűsége a jövőben - ez az információ pedig elengedhetetlen ahhoz, hogy megállapítsák, kit fenyeget a csontritkulás.

"Nemcsak a csonttörést magát kell kezelniük a szakorvosoknak, hanem azt is ki kell deríteni, milyen trauma következtében tört el a csont" - mondta dr. Joshua Farr, a rochesteri Mayo Klinika kutatója, a tanulmány vezető szerzője. "Ha gyenge volt a trauma, ami a törést okozta, az arra utalhat, hogy a páciens csontjai eleve gyengébbek. Nem jelenthető ki teljes bizonyossággal, hogy a csont gyengesége felnőttkorban is megmarad , de mindenképpen oda kell figyelni rá. Éppen ezért szorgalmazzuk, hogy vezessenek be egy traumaosztályozási rendszert."

A kutatásban 8 és 15 év közötti gyerekeket tanulmányoztak, 108-uknak semmilyen csonttörése nem volt (ők szerepeltek kontrollcsoportként), 115 gyereket pedig alkarcsonttöréssel kezeltek a klinikán a kutatást megelőző egy évben. Az eseményeket, melyek következtében eltört a karjuk, osztályozták: gyenge trauma volt az, mely nagyjából álló vagy ülő helyzetből való esés következménye; erős pedig az, melynél az esés magasabbról (például egy bicikliről) történt. A gyerekeket többféle eszközzel, röntgennel és CT-vel is vizsgálták, emellett a szülőket és a kezelőorvosokat is kikérdezték.

Úgy találták, hogy akiknek gyenge trauma következtében tört el a karjuk, azoknak a csontjai gyengébbek, a csont külső része pedig vékonyabb.

"A gyengébb csontú gyerekekre mindenképpen oda kell figyelni. Az étrendjükön is változtatni kell, és több, elsősorban erőt fejlesztő testmozgásra van szükségük ahhoz, hogy a későbbiekben ne szenvedjenek az esetleges csontritkulástól" - foglalta össze dr. Farr.

A kutatás eredményei a című szaklapban jelentek meg.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ez a kutyafajta illik hozzád a csillagjegyed alapján – Íme a teljes lista
fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

Délelőtt változóan felhős idő valószínű több-kevesebb napsütéssel, csapadék nélkül. Délután északnyugat felől erősen megnövekszik a felhőzet, több helyen fordulhat elő kis mennyiségű időszakos eső, zápor, nyugaton zivatar sem kizárt. A délnyugati, nyugati, majd az északnyugatira forduló szelet kísérhetik többfelé élénk, olykor erős lökések. Záporok, zivatarok környezetében is lehet szélerősödés.A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 24 fok között várható. Késő estére 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Csütörtökön egy úgynevezett okklúziós front éri el térségünket, igen kedvezőtlen orvosmeteorológiai helyzetet teremtve.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!