Napi egy alma: 50 fölött kötelező

Ha minden 50 éven felüli elfogyasztana naponta egy almát, évente 8500 szívroham és stroke miatti halálesetet lehetne megelőzni az Egyesült Királyságban - derül ki az Oxfordi Egyetem szakértőinek kutatásából.

Az adatok alapját modellezés képezi, nem pedig elméleti tanulmány. Bár minden gyümölcs hasznos lehet e célra, de az előnyök tudatosítása a lakosságban így is kihívást jelent. A korábbi adatok szerint a szigetországban a felnőttek több mint kétharmada nem eszi meg a napi ajánlott öt adag zöldséget vagy gyümölcsöt, és Európa többi országában sem sokkal kedvezőbb a tendencia.

És bár tízből kilencen legalább napi egy adagot elfogyasztanak, Dr. Adam Briggs és kollégái úgy vélik, hogy mindenki számára hasznos lenne ennél több is. Számításaik alapján, ha minden felnőtt megenne naponta plusz egy adag gyümölcsöt , évente 11 ezer érrendszeri okok miatt bekövetkező halálesetet lehetne megelőzni.

Stroke ellen almával!

A viktoriánus mondás, miszerint "napi egy alma az orvost távol tartja", különösen fontos az 50 éven felüliek esetében, akiknél nagyobb az érrendszeri betegségek kockázata - állítják a kutatók, akik a leggyakoribb érrendszeri halálokok, tehát a stroke megelőzését vizsgálta sztatin tartalmú gyógyszereket szedő és napi egy almát evő 50 éven felülieknél.

Feltételezve, hogy tízből legalább heten követték az utasításokat, a sztatinok 9400 életet menthetnének meg évente, míg az alma 8500-at. Az adatok nagy mennyiségű, több százezres mintán alapul, amelyet más orvosi kutatásokhoz és megfigyelésekhez gyűjtöttek össze.

"Kimutattuk, hogy milyen hatékonyak lehetnek akár a legapróbb életmódbeli változtatások is. A gyógyszerek és az egészséges étrend tényleg segíthetnek megelőzni a szívbetegséget és a stroke-ot is. Míg az orvosok által írt koleszterincsökkentő receptjét nem szabad almára cserélni, mindenkinek hasznos lenne több gyümölcsöt enni" - összegezte Dr. Briggs.

Miért éppen az alma? Az alma húsa 8-13 százaléknyi gyümölcscukrot tartalmaz, egy közepes nagyságú nyers almában 80 kalória van, 21 gramm szénhidrátot, 3,7 gramm rostot, és 10-15 mg C-vitamint tartalmaz. A- és B vitamin, folsav, kalcium, magnézium, kálium, kéntartalma is jelentős. Vízoldékony rostanyaga, a pektin sokféle jótékony hatást gyakorol az emberi szervezetre: rendezi a székletet (a tapasztalatok szerint főve, párolva a hasmenés, nyersen a székrekedés ellen vethető be), kedvezően hat a bélflórára, csökkenti a vér koleszterinszintjét, magas káliumszintje a magas vérnyomásúaknak segíthet. Olvasson róla bővebben ide kattintva!

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
magas vércukorszint
50 felett ezért emelkedhet meg a vércukorszint – Íme a lehetséges kiváltó okok
Egyetlen rossz szokás miatt veszíthetünk sok izmot 50 felett – Ezt tanácsolja a szakértő
demencia
Éjszakánként ennyit kell aludni, hogy csökkenjen a demencia kockázata – Se a kevesebb, se a több nem jó
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +16 °C
Minimum: +3 °C

Hazánk nyugati felén nagyrészt fátyolfelhős időre számíthatunk, de átmenetileg megvastagodhat a felhőzet. Keleten továbbra is erősen felhős vagy borult marad az ég, helyenként kisebb eső, záporeső is előfordulhat. A légmozgás gyenge vagy méréskelt lesz.Késő estére nagyrészt 5 és 13 fok közé hűl le a levegő, de a kevésbé felhős, hidegre hajlamos helyeken ennél már hűvösebb is lehet.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 2 és 10 fok között várható, de a kevésbé felhős fagyzugokban 0 fok köré hűlhet a levegő. Szombaton nem érvényesül fronthatás, kedvező lesz az orvosmeteorológia helyzet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismered képről, melyik gomba ehető? – Teszteld a gombásztudományod! Az ősz beköszöntével itt a gombaszezon is. Most tesztelheted, mennyire megbízhatóak az ismereteid, ha gombaszedésről van szó.
kvíz
Büdös, bizarr, mégis csemege: felismered a világ legfurcsább ételeit képről? Erjesztett hal, lárvás sajt, vérleves – a világ legbizarrabb ételei közül néhány még a legbátrabbakat is próbára teszi. Hányat ismersz fel?