Kevesebb szénhidráttal könnyebben jön a baba?

Egy friss kutatás szerint a meddőségi kezelésen résztvevő nők nagyobb eséllyel fogannak meg, ha étrendjükben megfelelő mennyiségű fehérje szerepel.

A 120 nő bevonásával készült vizsgálat során arra derült fény, hogy nagyobb sikerrel jár a meddőségi kezelés azoknál, akik több fehérjét és kevesebb szénhidrátot fogyasztanak.

Az Amerikai Szülészek és Nőgyógyászok Szakmai Kollégiumának éves találkozóján, New Orleansban nyilvánosságra hozott kutatás kimutatta, hogy azok közül a meddőségi kezelésben részesülő nők közül, akiknek a napi kalória-bevitelét legalább 25 százalékban a fehérje tette ki, 67 százalék sikerrel teherbe esett, míg azok közül, akik ennél kevesebb fehérjét fogyasztottak, csupán 32 százalék. Továbbá, akik a sok fehérje mellett viszonylag kevés szénhidrátot vettek magukhoz, vagyis a szénhidrát a kalóriabevitelük kevesebb, mint negyven százalékát tette ki, azoknál a teherbe esés aránya még magasabb, 80 százalék volt.

Dr. James Grifo, a New York Egyetem Meddőségi Központjának programigazgatója úgy véli, a vizsgálat üzenete nem az, hogy holnaptól minden meddőséggel küzdő nő steaket és tojást kell faljon, hanem az, hogy figyeljen oda arra, mit milyen arányban fogyaszt. Gifro úgy véli, a jelenség hátterében az állhat, hogy a sok fehérjét fogyasztó nők kevesebb üres kalóriát vesznek magukhoz mindenféle feldolgozott termékekből, melyek viszont többnyire tele vannak szénhidráttal, és azoknak a különféle hormonokra gyakorolt hatása a nők termékenységét is befolyásolhatja.

A kutatást vezető dr. Jeffrey Russell ehhez hozzátette, hogy a fehérjebevitelnek nagy szerepe van abban, hogy milyen minőségű egy nő petesejtje, ami szintén sokat számít abban, hogy valaki milyen könnyen fogan meg, ugyanúgy, ahogy a férfi spermáját is befolyásolja az étrendje. A gyermeket tervező párok számára tehát a legjobb tanács, ha mindketten tudatosan táplálkoznak, mert így nő az esélyük arra, minél előbb karjukba vegyék gyermeküket.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
magas vérnyomás
Megtalálták a magas vérnyomás rejtett okát – Egy vitamin lehet a megoldás a problémára
ágyi poloska
Így néz ki az ágyi poloska csípése – 6 biztos jel, hogy vérszívóval osztozol az ágyadon
halálbüntetés
Így élhette túl kivégzését Christa Pike – Ügyvédei elárulták, milyen most az állapota
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +16 °C
Minimum: +4 °C

A pára- és ködfoltok feloszlását és a felhős tájakon a felhőzet felszakadozását követően döntően napos idő várható - főképp a középső országrészben - gomolyfelhőkkel. Csapadék nem valószínű. Az északias szél többfelé - leginkább az Észak-Dunántúlon és a Tiszántúlon - megélénkülhet.A legmagasabb nappali hőmérséklet 13 és 18 fok között alakul.Késő estére 4 és 9 fok közé hűl a levegő. Kedden nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az influenza egy erősebb megfázás. Igaz vagy hamis? – Átmennél a nagy vírusteszten? Antibiotikumok, védőoltások, influenza, HPV: a fertőző betegségekkel kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Válaszolj 8 kérdésre, és derítsd ki, mennyire tudod megkülönböztetni a tényeket a tévhitektől!
kvíz
Változókorban már nem lehet várandós egy nő. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod kvízünkben! A menopauza minden nőt érint, mégis rengeteg tévhit és félreértés övezi. Tudod, mikor beszélünk hivatalosan menopauzáról, vagy hogy lehet-e még teherbe esni a változókor idején? Teszteld a tudásod 7 izgalmas kérdéssel!