Akik rettegnek a hányástól

Az emetofóbia azt jelenti, hogy valaki retteg a hányástól. Az ebben szenvedő betegek csak olyan helyre mernek kimozdulni, ahol van a közelben mosdó.

A 19 éves Anna Roberts Southwick-ből folyton attól tart, hogy rosszul lesz és hánynia kell , ezért csak olyan helyen mer tartózkodni, ahol 100 méteren belül talál egy wc-t. A lány fóbiája miatt képtelen a normális életre, állást sem mer vállalni, és szinte sosem megy el otthonról, emiatt már barátai is alig vannak.

Az emetofóbia a hányástól való rettegés (Fotó: Europress)

"Azt sem szeretem, ha másokról hallom, hogy rosszul vannak, a legnagyobb félelmen azonban az, hogy egyszer mindent annyira átsüt, hogy már szinte odaégeti , új ételeket meg sosem mer kipróbálni, mert nem tudja, nem éppen attól lenne-e rosszul.

A lány fóbiája még 11 éves korában alakult ki, amióta azonban befejezte a gimnáziumot, fóbiája teljesen eluralkodott rajta, és egyelőre semmilyen kezelés nem használt nála. Amint arról David Samson klinikai hipnoterapeuta, aki főként fóbiás betegekkel foglalkozik, beszámolt, az , vagyis a hányástól való rettegés elsősorban a lányokat érinti, és általában a tizenéves kor elején alakul ki. Kezdetben csak nagyon válogatóssá válik a beteg, aggódik az élelmiszerek lejárati ideje miatt, nem mer házon kívül enni, később pedig egyre megszállottabbá válik a viselkedése, sokan a terhességet sem merik bevállalni, nehogy hányniuk kelljen. A gyógyulás nagyon sokáig eltarthat, van, akinél a gyógyszeres kezelés működik, másoknak tanácsadásra, netán kognitív viselkedésterápiára van szükségük.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

Közepesen vagy erősen felhős ég mellett többórás napsütés valószínű. A Dunától keletre néhol futó zápor esetleg előfordulhat. A Dunántúlon az északi szelet élénk, időszakosan erős széllökések is kísérhetik, a Dunától keletre azonban gyenge marad a légmozgás.A legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 21 fok között várható.Késő estére 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Pénteken nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!