Egyszerűsödhet a májdaganatok diagnózisa

A GE Healthcare üzletága (GEHC) 2009 áprilisában indította el 221 millió forint összköltségű szegedi kutatás-fejlesztési projektjét a Szegedi Tudományegyetem bevonásával, amely idén márciusában zárult.

A projekt célja olyan új orvosi szoftver fejlesztése volt, amelyek a széles rétegeket érintő daganatos megbetegedések hatékonyabb gyógyítását segítik elő.

A "Duál-energiás-CT technológián alapuló tumor diagnosztikai és terápiatervező eszközök kutatása és piacképes klinikai alkalmazásba integrálása" - elnevezésű projektet a cég Szegeden valósította meg.

"Örömmel számolhatok be arról, hogy a projekt eredményeit hasznosítva idén elindult egy új klinikai szoftver fejlesztése, amely teljes mértékben a GEHC magyarországi mérnökségéhez köthető. A szoftver a máj daganatos megbetegedéseinek diagnózisát, a terápia tervezését, valamint a terápia nyomkövetését egyszerűsíti fejlett orvosi képfeldolgozó technológia alkalmazásával. A szoftver elterjedése révén világszerte javul a daganatos megbetegedésben szenvedő betegek kezelése, ezzel mi is hozzájárulunk a rák gyógyításához" - nyilatkozta Dr. Fidrich Márta, a GEHC szegedi irodájának vezetője.

A WHO 2008-as adatai alapján a rák világszerte a vezető halálok, amelyből a májrák a harmadik leggyakoribb ráktípus. A KSH adatai szerint a daganatos megbetegedések miatt bekövetkezett halálozás Magyarországon nagyon magas: 2010-ben az összes halálozás 28 százalékáért a daganatos betegségek feleltek. Ezzel a rák a második leggyakoribb halálok a szív-és érrendszeri megbetegedések után.

A projekt 2012. március 31-én zárult. Eredményei között szerepel, hogy elkészült egy májra specializált alkalmazás prototípusa, amely lehetővé teszi CT felvételeken a máj automatikus kontúrozását, a máj fő érhálózatának meghatározását, az érhálózat alapján a máj belső szerkezetének megjelenítését, valamint a máj virtuális sebészi vágását. Ezen komponensek egyszerűsítik a máj kóros elváltozásai által érintett területek pontos meghatározását, jelentősen növelve a diagnózis és a terápia-tervezés megbízhatóságát, ezzel javítva a betegek túlélési esélyeit.

A fentieken felül létrejött egy klinikai kutatást támogató prototípus, amely lehetővé teszi egy adott szerven belüli tumorok automatikus detektálását, összetett szerkezetű tumorok kontúrozását, illetve duál-energiás CT felvételek esetén a vizsgált tumorok anyagi összetételének meghatározását. Ezen funkciók integrálása olyan bonyolult klinikai műveletet tesz lehetővé, mint az egy szerven belül található tumorok össztérfogatának meghatározása, amely nagyon fontos terápia követés során, és a jelenleg elterjedt szoftverekkel csak becsülhető.

A cég lehetőséget ad kutató-fejlesztőinek, hogy saját elképzeléseiket megvalósítsák, ezáltal növelve a fejlesztések hozzáadott értékét. A szegedi K+F iroda fiatalos csapata döntő részben az SZTE-n végzett programtervező matematikusokból áll, az együttműködés 2001 óta sikeres. A lezárult kutatásban a Onkoterápiás Klinika és az Optikai és Kvantumelektronikai Tanszék vett részt, ezáltal segítve a GEHC által gyártott és fejlesztett eszközök minél pontosabb illeszkedését a klinikai igényekhez. Az egyetemmel közös kutatás eredményeit több rangos hazai és nemzetközi konferencián publikáltuk.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

zuhanyzás gyakorisága
65 év felett elég lenne csak ennyiszer zuhanyozni egy héten – A kíméletesség fontosabb a gyakoriságnál
gyógyszerszedés
Ha így veszed be a gyógyszert, nem fog hatni – 7 gyakori hiba, amit sokan elkövetnek
23 beteg halt meg a szegedi térdprotézis-várólistáról, mielőtt még sorra kerültek volna
kutya viselkedése
Miért esznek a kutyák ürüléket? Meglepő választ adtak a szakértők – Mutatjuk, hogyan szoktathatod le erről kedvencedet
gyógynövények
Nem hinnénk, de ezt teszi a kakukkfű a szervezetünkkel
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +14 °C
Minimum: -2 °C

Folytatódik a többnyire felhőtlen, legfeljebb időszakosan fátyolfelhős, napos, száraz idő. A délkeleti szelet csak kevés helyen, leginkább az Észak-Dunántúl egyes részein kísérhetik élénk lökések, majd estére nagyrészt mérséklődik a légmozgás. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 17 fok között várható, az északkeleti tájakon lesz a hűvösebb, míg a Dunántúl nyugati, délnyugati részein a melegebb idő. Késő estére -2 és +8 fok közé csökken a hőmérséklet. A frontok egy kis nyugtot hagynak nekünk; a többségnél ez az időjárás panaszmentes.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A méz tényleg egészségesebb, mint a fehér cukor? – Teszteld tudásodat Az egészséges táplálkozással kapcsolatban számos tévhit terjed. Most letesztelheted, hogy vajon téged is sikerült-e némelyikkel megvezetni.
kvíz
A zsírszegény étel mindig egészségesebb: igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! Tudod, hogy egy nap maximum mennyi cukor és só fogyasztását ajánlják a szakértők? Tisztában vagy a feldolgozott élelmiszerek rendszeres fogyasztásának hatásaival? A zsírszegény ételek mindig egészségesebb választásnak számítanak? Teszteld az egészséges táplálkozással kapcsolatos tudásodat legújabb kvízünkben!