Ha időben vált életmódot, nem gond a dohányzás sem

Egy friss kutatás eredményei szerint, akik legkésőbb 50 éves korukig megszabadulnak káros szenvedélyeiktől és egészségesebb életmódra váltanak, visszafordíthatják a szervezetükben kialakult káros elváltozásokat.

Az amerikai Northwestern egyetem Chicagóban található Feinberg School of Medicine nevű fakultásán elvégzett tanulmány szerint az egészségesebb étrend és a rendszeres mozgás kedvezően befolyásolhatja, sőt, akár meg is fordíthatja a koszorúér-megbetegedések kialakulásához vezető folyamatokat.

A brit Daily Mail értesülései szerint a kutatók megállapították, hogy azok, akik harmincas-negyvenes éveikben felhagynak káros szenvedélyeikkel, még időben vannak.

"Nincs túl késő" - magyarázta Bonnie Spring, a kutatás vezetője, a megelőző orvoslás professzora. "Ha valaki fiatalabb korában káros szenvedélyekre tett szert, még nem jelenti azt, hogy biztosan megpecsételte a sorsát. Nincs késő változtatni, ennek pedig a szívünk fogja élvezni az előnyeit."

A kutatók azonban arra figyelmeztettek, nem elég a már meglévő káros szenvedélyektől megszabadulni, ha közben más módon károsítjuk az egészségünket, ennek ugyanannyira kimutatható, káros hatása lesz a koszorúerekre.

A szakemberek a tanulmányukat egy a fiatal felnőttek körében végzett, a koszorúerek kel kapcsolatos kockázatok kialakulására fókuszáló kutatással támasztották alá. A CARDIA (Coronary Artery Risk Development in Young Adults) "kódnevű" vizsgálatban 5000 páciens vett részt. A kutatás során megvizsgálták a résztvevők életstílusát, illetve koszorúereik elmeszesedésének és megvastagodásának mértékét 18 és 30 éves kor között, majd ezt összevetették egy 20 évvel később vett mintával.

Ha időben vált egészséges életmódra, nem kell aggódnia

A vizsgálatban az egészséges életmódot a következő tényezők jelentették: a páciens nem túlsúlyos, nem dohányzik, fizikailag aktív, emellett egészségesen táplálkozik, és nem fogyaszt túl sok alkoholt. A kutatás kezdetén, amikor az alanyok fiatal felnőttek voltak, kevesebb mint 10 százaléknál volt megfigyelhető a fenti összes tényező együttes megléte. Két évtizeddel később a páciensek negyede legalább egy módszert alkalmazni kezdett a fentiek közül.

Minél jobban figyelt valaki az egészségére, annál nagyobb mértékben csökkentette a koszorúerek elmeszesedését, illetve azok falai is kevésbé vastagodtak meg. Ez a két tényező fontos indikátor a szívbetegségek és a szívvel kapcsolatos jövőbeni súlyosabb események kialakulását tekintve.

"Ez a kutatás azért is nagyon fontos, mert segítségével megcáfoltunk két olyan mítoszt, amelyet egyes orvosok a mai napig tényként kezelnek" - magyarázta Spring professzor a brit lapnak adott interjújában. "Az első, hogy csaknem lehetetlen a páciensek viselkedését, életmódját megváltoztatni: vizsgálatunk kimutatta, hogy az alanyok mintegy 25 százaléka külső kényszer vagy behatás nélkül döntött egészségesebb életmód mellett. A második pedig az, hogy a káros szenvedélyeknek köszönhető károsodás már kialakult és ezen nem lehet változtatni, vagyis, hogy a felnőttkorban már túl késő egészséges életmódra váltani, az nem befolyásolja a koszorúér-betegségek kialakulásának kockázatát."

A kutatási eredmények szerint a vizsgált személyek 40 százaléka elhagyta a fentiekben felsorolt, egészséges életmódhoz köthető szokások valamelyikét, cserébe kimutathatóan romlott a koszorúereik állapota. Természetesen, ebből következik, hogy az egészséges életmódot fenn kell tartani, ha valaki egészséges akar maradni. Spring professzor szerint ez akkor lehetséges, ha valaki leszokik a dohányzásról, odafigyel a testsúlyára, alkoholfogyasztás még elfogadható mértékét a kutató nők esetében napi egy, a férfiak esetében napi két italban határozta meg.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +14 °C
Minimum: +2 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely délutántól az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor. A nyugatias szelet élénk széllökések kísérhetik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra