Tehenek fognak segíteni rajtunk

Skót kutatók szerint akár 85 százalékkal is csökkenteni lehetne az emberi E. coli fertőzések számát, ha a szarvasmarhákat beoltanák a kórokozó ellen.

Az Egyesült Királyságban évente több mint ezer fertőzést okoz az E. coli O157 baktériumtörzs. A fertőzés súlyos vesekárosodást okozhat, és egyes esetekben akár halált is okozhat. Az E. coli O157 szennyezett élelmiszer, szarvasmarhákkal való érintkezés vagy állati ürülék útján terjed. Maguk a szarvasmarhák azonban nem betegednek meg. A humán esetek körülbelül 10 százalékában azonban a baktériumok által termelt toxinok hemolitikus urémiás szindrómát okoznak, ami vesekárosodáshoz vezet. Kanadában és az Egyesült Államokban létezik oltóanyag a kórokozó ellen, de nem alkalmazzák széles körben.

A Királyi Állatorvosi Kollégium, a Glasgow-i Egyetem és az Edinburgh-i Egyetem kutatói számítógépes szimulációval jelezték előre, milyen hatással lenne a szarvasmarhák beoltása a humán E. coli fertőzések számára. A szaklapban publikált tanulmányukból az derül ki, hogy az esetszám 85 százalékkal csökkenne, ami sokkal jelentősebb visszaesés, mint amire számítottak.

A szarvasmarhák nem egyformán terjesztik az E. coli baktériumokat; vannak közöttük úgynevezett „szuper-terjesztők”. A kutatók úgy vélik, hogy az állatok beoltása főként e szuper-terjesztők létszámának csökkentése révén korlátoznák a humán fertőzéseket.

A tehenek beoltásával korlátoznák a humán fertőzéseket

A kutatásban részt vevő Stuart Reid professzor a BBC-nek elmondta, hogy a tömeges védőoltás bevezetése rendkívül bonyolult kérdés. " Rendelkezésünkre áll oltóanyag , de mivel az érintett állatokban a kórokozó nem okoz megbetegedést, a nagy kérdés az, hogy ki fizetné a védőoltást" - mondta Reid. "Bár ritkán történik ilyen eset, mégis amikor baj van, elég egyetlen gyermek megbetegedése ahhoz, hogy felmerüljön a kérdés, nem tehetnénk-e többet a megelőzés érdekében."

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Nagyrészt erősen felhős időre számíthatunk több helyen - nagyobb eséllyel az ország északi felén - esővel, záporesővel, elvétve zivatar is kialakulhat. Az éjszaka második felében megszűnik a csapadéktevékenység, ezzel együtt a felhőzet is felszakad, és hajnalra kiderül az ég. A nyugati, délnyugati szelet erős, főként a front mentén az átmenetileg északnyugatira forduló szelet viharos lökések kísérhetik, majd hajnaltájt veszít erejéből a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 4 és 9 fok között alakul, de a tartósabban derült és szélcsendes hidegre hajlamos helyeken ennél alacsonyabb értéket is mérhetünk. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra