Legyőzhetjük a halálos baktériumot - a saját fegyverével!

A Nyugat-Ontariói Egyetem kutatói Joaquin Madrenas professzor (Roberts Kutatóintézet) vezetésével rájöttek, hogyan védi meg az emberi szervezetet saját méreganyagaitól a Staphylococcus aureus néven ismert baktérium.

A Staphylococcus aureus (SA) a kórházi fertőzések leggyakoribb és az egyéb fertőzések második leggyakoribb kórokozója. Észak-Amerikában évente félmillió beteget kezelnek kórházban kizárólag SA fertőzés miatt, aminek a becsült költsége eléri a négymilliárd dollárt. A baktérium legveszélyesebb fegyvere az úgynevezett szuperantigénje, mely kiterjedt és rendkívül károsító immunválaszt vált ki, amely toxikus sokk szindrómához (TSS) vezethet. A TSS igen súlyos betegség, melynek halálozása a specifikus kezelés hiányában magas. A tudósok már régóta csodálkoztak azon, hogy míg egyesek órákon belül meghalnak a TSS toxin következtében, mások teljesen tünetmentesen hordoznak toxintermelő Staphylococcusokat.

A jelenség magyarázata egy a baktérium sejtfalában található molekula, mely az immunsejtek TLR2 receptorához kötődve az IL-10 fehérje képződését idézi elő. Az IL-10 egy gyulladás ellenes molekula, mely megakadályozza a TSS-t. A megfigyelés arra is felhívja a figyelmet, hogy az evolúciós folyamatok nem mindig a versengés irányába tartanak. Talán a törzsfejlődés során alakult ki a mikrobák ezen tulajdonsága, mely lehetővé teszi, hogy ember és mikroorganizmus békésen élhessen egymás közelében. A felfedezés új utakat nyithat az antibiotikumok fejlesztésében is. A részletek a Nature Medicine online számában olvashatók.

Forrás: Medipress hírszolgálat

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Szellemszéklet: mit jelent pontosan? – Ezt üzeni vele a szervezet
magyar egészségügy
Hegedűs Zsolt elárulta az első reformot – Nagy változások lesznek az egészségügyben
Itt látszik a laborleleteden, ha már károsodott a veséd
kakukkfű
Nem hinnénk, de ezt teszi a kakukkfű a szervezetünkkel – Minden konyhában ott lenne a helye
fogyás
Fél mázsát fogyott Barbara - elárulja a titkát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +2 °C

Északnyugat, nyugat felől változó vastagságú fátyolfelhőzet érkezik. Csapadék nem lesz. Gyenge vagy mérsékelt szélre számíthatunk. Hajnalra általában 0 és +7 fok közé hűl le a levegő, de elsősorban a keleti országrészben több helyen is előfordulhat fagy. A hidegfront levonulása után nyugodtabb, frontmentes, de hűvösebb légtömeg alakítja az időjárást.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: az UV-sugárzás a felhőkön is áthatol. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! A napsugárzás egyszerre nélkülözhetetlen és veszélyes: szükségünk van rá a D-vitamin-termeléshez, ugyanakkor komoly egészségügyi kockázatokat is hordozhat. Kvízünkből megtudhatod azt is, milyen tévhitek élnek vele kapcsolatban az emberek fejében.
kvíz
Kvíz: felismered képről az emberi szerveket? – Teszteld az anatómiai tudásod! Mennyire vagy jártas az anatómiában? Felismernéd képek és pozíciójuk alapján az emberi belső szerveket? Tedd próbára tudásod kvízünk segítségével!