Kukába a melltartókkal?

A szakértők generációk óta arra ösztönzik a nőket, hogy hordjanak melltartót a hátfájás megelőzése és a tartás javításának érdekében, valamint azért, hogy elkerüljék, hogy a mellük lógni kezdjen.

Pedig Jean-Denis Rouillon, a Centre Hospitalier Universitaire kutatója szerint a melltartó egyáltalán nem alkalmas se a mellek megereszkedésének megakadályozására, sőt többet árt, mint használ. "A melleknek egyáltalán nem tesz jót, hogy nem hat rájuk a gravitáció: sem orvosilag, sem fiziológiailag, sem anatómiailag nem indokolt a melltartó viselése" - nyilatkozta Rouillon. "Épp ellenkezőleg, a melltartó viselése miatt csak még hamarabb kezd lógni a nők melle."

Rouillon 1997 óta tanulmányozta 330, 18 és 35 év közötti önkéntes mellét egy tolómérő és egy logarléc segítségével, hogy megtudja, miként változik a mellek anatómiája az évek előrehaladtával. A vizsgálatok szerint a melltartót nem viselő nők mellbimbója a melltartós csoporttal összehasonlítva 7 milliméterrel maradt feljebb minden egyes, melltartó nélkül töltött év után. A Rouillon által szükségtelen rossznak nevezett melltartók viselése a vizsgálatok szerint megnehezíti a mell tartószöveteinek növekedését, ami a mellek korai megereszkedéséhez vezethet.

Sok szakértő azt az általánosan elfogadott elképzelést is kétségbe vonja, mely szerint a szoptatás növelné a mellek ptosisát (megereszkedését). Egy 2007-es, 132 nő részvételével készült kutatás szerint ugyanis a szoptatásnak egyáltalán semmi hatása nincs a mellek állapotára. A mell ptosisának mértékét leginkább az alábbi tényezők befolyásolják: kor, dohányzás és a terhességek száma.

Mivel Rouillon a mostani kutatásai során elsősorban a fiatalabb nőkre koncentrált, így vizsgálati eredményeit nem lehet általánosságban is alkalmazni. "Tehát nem kell azonnal megszabadulni az összes melltartótól, mivel a mostani kutatási eredmények nem vonatkoztathatók az egész női lakosságra" - mondta Rouillon. "A 45 éves családanyáknak például biztosan ártana, ha hirtelen felhagynának a melltartóviseléssel."

A kutatásban részt vett egyik nő így nyilatkozott a melltartó nélküli mindennapokról: "Rengeteg előnye van a melltartó elhagyásának: sokkal könnyebben lélegzek, szebb lett a tartásom és sokkal ritkábban fáj a hátam, mint korábban."

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Egyre többen cserélik le a mosogatószivacsot – Baktériumtanya helyett ez az új kedvenc a konyhákban
Zsírmáj ellen hatásos: egyetlen vitamin képes kitisztítani a májat
„Hogyan fogyjak le gyorsan?” – 5 egyszerű tipp, amelyet szakértők ajánlanak
Van egy kis baj a leveskockákkal
Súlyos károkat okoz a belekben, mégis sokan fogyasztják rendszeresen
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +26 °C
Minimum: +13 °C

Napos, száraz idő várható az általában kevés fátyol- és gomolyfelhő mellett. Estére a legtöbb helyen kiderül az ég. Az északkeleti, északi szél sokfelé megélénkül, helyenként megerősödik.A hőmérséklet délután 23 és 29, késő este 15 és 21 fok között alakul. Fronthatás ezekben a napokban nem érvényesül, időjárásunkat anticiklon alakítja.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

„Milyen gyógyszerek csökkentik a fogamzásgátló hatását?” – Nem sokan tudják a választ mind a 10 kérdésre A szex az életünk természetes része, azonban az egészségünk megőrzése érdekében nem elég csupán "csinálni" – fontos tisztában lenni néhány fontos tudnivalóval is. Kvízünkben tesztelheted tudásodat.
kvíz
Kvíz: felismernéd a leggyakoribb tápanyaghiányt? – Teszteld a tudásod! A vashiány és a vérszegénység sokszor alattomosan alakul ki: a tünetek enyhék, könnyen másra fogjuk őket, mégis komoly hatással lehetnek a mindennapokra. Vajon mennyire ismered fel a figyelmeztető jeleket?

Figyelmeztetés!

Az általad megtekinteni kívánt tartalmunk olyan elemeket tartalmaz, amelyek az MTTV. (2010. évi CLXXXV. törvény) által rögzített besorolás szerinti V. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek.

Csak akkor tekintsd meg, ha elmúltál 18 éves.