Kiderült, mitől függ a testmagasságunk

Az eddigi legszélesebb körű kutatásból az derült ki, hogy a genetikai felépítésünk apró változásai lehetnek felelősek azért, hogy egyesek magasabbak, mint mások.

A több mint 250 ezer embert vizsgáló elemzés körülbelül 400 genomrégiót azonosított, amelyek felelősek lehetnek ezért az eltérésért. A kutatók úgy vélik, hogy az eredmény alapján egy olyan egyszerű szűrővizsgálatot lehet majd kifejleszteni, amellyel meg lehet nyugtatni a gyermekük növekedése miatt aggódó szülőket.

A kutatások arra utalnak, hogy a testmagasságot meghatározó tényezők akár 80 százaléka is a genetikai kódunkban rejtőzhet. A pontos géneket és a DNS más részeit azonban még csak most tárják fel a kutatók. A testmagassággal összefüggő első gént 2007-ben fedezték fel.

Az ízületi fájdalmak kezelése a gyógyítás fontos kérdése, mert a reumatológiai betegségek rendkívül elterjedtek: a statisztikák szerint minden időpontban a lakosság 10-15 százaléka szenved valamilyen mozgásszervi problémától. Tudjon meg többet, kattintson! A Nature Genetics szaklapban közzétett új kutatás azonban arra utal, hogy több ezer gén és a DNS egyéb területei játszhatnak szerepet a testmagasság alakulásában. Háromszáz kutatóintézet szakértői vizsgálták több mint negyed millió ember DNS-ét európai különböző területein, és kimutatták, hogy négyszáz olyan régió van az emberek genomjában, amelyek hozzájárulhatnak egy személy testmagasságához.

A kutatók azt állítják, hogy az ezeken a helyeken felfedezett genetikai anyag variációi jelentős szerepet játszhatnak az emberek testmagasságának alakulásában.

A testmagasság által befolyásolt betegség például a csontritkulás

"Közismert, hogy a magas szülők gyerekei nagyobb eséllyel lesznek szintén magasak" - magyarázta Tim Frayling, az Exeteri Egyetem professzora. "Meglepett azonban, mennyire összetett a kép. Közel 700 genetikai variánst azonosítottunk, amelyek szerepet játszanak a testmagasság alakulásában."

A professzor úgy véli, hogy a tudományos kíváncsiság kielégítésén túl az eredmények gyakorlati következményekkel járhat a testmagasság által befolyásolt betegségek, például a csontritkulás vagy a rák kezelésére is.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

banán
Nem hinnénk, de ezt teszi a banán a szervezetünkkel
Ecet helyett így tüntesd el a vízkövet: pár perc alatt szinte magától leválik a vízforralóról
hizlaló ételek
Ettől a gyümölcstől híznak a legtöbben – sokan nem is gondolnák
magas vérnyomás
Új ajánlást adtak ki a kardiológusok: így változik a vérnyomáskezelés
hasnyálmirigyrák
Hasnyálmirigyrák első jelei: a hátfájás és az étvágytalanság is árulkodó lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +13 °C
Minimum: +0 °C

A Dunántúlon többnyire derült idő várható, míg a keleti, illetve a középső tájakon gomolyfelhők képződnek - illetve érkeznek északkelet, észak felől - , amelyek időszakosan jobban összeállhatnak, szétterülhetnek. Az ország keleti felén előfordulhat zápor, esetleg hódarazápor, hózápor. Az északias szelet ismét sokfelé élénk, főként északkeleten és a Dunántúlon erős lökések kísérik.A legmagasabb nappali hőmérséklet 10 és 16 fok között alakul. Késő este többnyire 1, 8 fok valószínű. Fronthatás ugyan nem érvényesül, de a hőérzet alacsony a szabadban.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: a csont erősebb, mint a beton. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! Válaszolj 14 kérdésünkre, és kiderül, mennyit tudsz az emberi test elképesztő titkaiból!
kvíz
Kvíz: honnan kapta nevét a HIV-vírus? – Teszteld, mennyire ismered az orvosi rövidítéseket Az egészségügyben számos kifejezés helyett csak rövidítések, betűszavak honosodtak meg a mindennapi szóhasználatban. Mennyire ismered ezeket? Teszteld a tudásod!