Fogyasztó baktérium a láthatáron

A Proceedings of the National Academy of Sciences oldalain bemutatott vizsgálat szerint egy olyan bélbaktériumot találtak, mely képes visszafordítani a 2-es típusú cukorbetegség és az elhízás folyamatait.

A belgiumi Leeuweni Katolikus Egyetem munkatársai elhízott egereken vizsgálták az izolált baktériumtörzs hatását, és arra a következtetésre jutottak, hogy az Akkermansia muciniphila kedvező hatást fejt ki. A mikroba normális esetben bélflóránk 3-5 százalékát adja, azonban arányuk elhízottakban töredékére csökken. A baktérium vélhetően a bélből való felszívódás befolyásolásán keresztül hat. Emellett a kolonizáció a kísérletes modellben a 2-es típusú cukorbetegségre jellemző tüneteket is csillapította.

A tanulmány alapját az a megfigyelés jelentette, miszerint a fogyást szolgáló (bariátriai) gyomorműtétek hatására megváltozik a bélflóra összetétele. Patrice Cani professzor munkacsoportjának kísérlete során az egereket magas zsírtartalmú étrenden tartották, ami normális esetben súlyfelesleg lerakódását vonta maga után. Az egyik csoport étrendjével ugyanakkor a szóban forgó baktériumot is bevitték, ezek az egyedek pedig nem híztak el annyira, mint a kontrollcsoport tagjai.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

banán
Nem hinnénk, de ezt teszi a banán a szervezetünkkel
Ecet helyett így tüntesd el a vízkövet: pár perc alatt szinte magától leválik a vízforralóról
hizlaló ételek
Ettől a gyümölcstől híznak a legtöbben – sokan nem is gondolnák
magas vérnyomás
Új ajánlást adtak ki a kardiológusok: így változik a vérnyomáskezelés
hasnyálmirigyrák
Hasnyálmirigyrák első jelei: a hátfájás és az étvágytalanság is árulkodó lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +13 °C
Minimum: +0 °C

A Dunántúlon többnyire derült idő várható, míg a keleti, illetve a középső tájakon gomolyfelhők képződnek - illetve érkeznek északkelet, észak felől - , amelyek időszakosan jobban összeállhatnak, szétterülhetnek. Az ország keleti felén előfordulhat zápor, esetleg hódarazápor, hózápor. Az északias szelet ismét sokfelé élénk, főként északkeleten és a Dunántúlon erős lökések kísérik.A legmagasabb nappali hőmérséklet 10 és 16 fok között alakul. Késő este többnyire 1, 8 fok valószínű. Fronthatás ugyan nem érvényesül, de a hőérzet alacsony a szabadban.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: a csont erősebb, mint a beton. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! Válaszolj 14 kérdésünkre, és kiderül, mennyit tudsz az emberi test elképesztő titkaiból!
kvíz
Kvíz: honnan kapta nevét a HIV-vírus? – Teszteld, mennyire ismered az orvosi rövidítéseket Az egészségügyben számos kifejezés helyett csak rövidítések, betűszavak honosodtak meg a mindennapi szóhasználatban. Mennyire ismered ezeket? Teszteld a tudásod!