Dombóváron is mindenkinek tennie kell az egészségéért

Szeptember 28-án Dombóvárra látogat a Richter Egészségváros. A Szent Lukács Kórház ügyvezető igazgatója, dr. Kerekes László 2500 fős részvételre számít, a befolyó összegből pedig első sorban a szülőszoba felújítására költenének.

A dombóvári Szent Lukács Kórház mekkora területért felelős, hány embert látnak el?

Három járás, Dombóvár, Tamási és Sásd lakosságának ellátásáért vagyunk felelősek, de minden szakterülethez külön körzet tartozik. Átlagosan szakterületenként 60-80 ezer főt jelent ez, de például a fekvő rehabilitáción 150-180 ezer fő tartozik hozzánk.

Hány fővel működik a kórház és hány ággyal?

Összesen 380 ágyon működünk. Ebből 120 aktív és 260 krónikus ágy, mely utóbbi 198 rehabilitáció, 39 ápolási és 23 krónikus belgyógyászati ágyból tevődik össze. Az állományi létszám 545 fő, ezen felül 70-75 közreműködő vállalkozó orvosi szerződéses dolgozónk is van. Utóbbiak első sorban a szakrendelőben dolgoznak, vagy csak ügyeletet vállalnak, nem teljes munkaidőben.

Melyek a legfontosabb, legkiemeltebb szakterületek, osztályok?

Közösségi, többprofilú korház vagyunk. Az alapszakmákat - sebészet, szülészet, intenzív terápia például - lakóhelyhez közeli aktív ellátást nyújtunk. Ami a különlegességünk, hogy gyógyvízre épülő mozgásszervi és kardiológiai rehabilitáció is van nálunk. Ezen felül kiterjedt járóbeteg-ellátást folytatunk: Dombóváron és Tamásiban is üzemeltetünk rendelőintézetet.

Dombóvár és környékén van-e olyan különleges panasz vagy betegségcsoport, ami külön figyelmet érdemel, esetleg gyakoribb az országos átlagnál?

Az irányított betegellátási rendszerben preventív szűrő tevékenységet folytattunk, ennek eredményeként azt láttuk, hogy gyakoribbak bizonyos daganatos betegségek , ám nem minden típusra igaz ez. A körzetben idősödő lakosság él, magas az átlagéletkor és a munkanélküliség is. Mivel az idősebb embereknek több egészségügyi problémájuk van és a daganatok is gyakoribbak náluk, ez magyarázza az ilyen megbetegedések magasabb számát.

Miért tartja fontosnak a Richter Egészségvárost?

Már évekkel korábban jelentkeztünk a programra, a Richter most választott ki minket . Azért tartom jó kezdeményezésnek, Magyarországon sajnos inkább betegségügyről és nem egészségügyről beszélhetünk. Az életminőség javítása, a betegségmegelőzés nagyobb hangsúlyt kellene, hogy kapjon, erre nagyon jó ez a programsorozat. Hiszen a prevenciós és oktatási programokon, tanácsadáson kívül egy olyan szemléletet közvetít a lakosságnak, hogy mindenki felelős a saját egészségéért. Főleg a fiatalok úgy gondolják, az egészség jár, pedig ez nincs így, mindenkinek tenni kell érte. Az egészség a legnagyobb érték, nem csak az egyének szintjén, de például a gazdaságban is, hiszen ha nincs egészség, nincs munkaképesség sem.

A dombóvári kórház a szülőszobát szeretné felújítani

Kampányoltak, hirdették valahol a rendezvényt?

Mi az önkormányzattal közösen kampányoltunk, de a Richter is sokat segített. Mi plakátokat, szóróanyagokat helyeztünk ki, az egészségügyi intézményekben, háziorvosoknál, rendelőkben, a védőnői hálózatban, gyógyszertárakban. Az önkormányzat saját intézményeiben, iskolákban, művelődési házakban hirdette Dombóváron és Tamásiban is.

Milyen aktivitást, mekkora részvételt vár?

A részvételt nehéz megbecsülni, korábban átlagosan 2000-2500 fő vett részt. Remélem, hogy Dombóváron is eljönnek 2500-an, de az időjárás sokat fog számítani.

Mire tervezik költeni az Egészségvárosból befolyó összeget?

Évek óta bababarát kórház vagyunk, nagyon jó feltételeket biztosítunk a kismamáknak például a hotelszolgáltatás területén. A szülőszoba felújítása azonban eddig nem valósult meg, a reményeink szerint befolyó 4-5 millió forintot főleg erre szeretnénk költeni, de ha jut, állapotjavításra, karbantartásra, kisebb értékű műszerfejlesztésre fordítjuk.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
magas vérnyomás
Megtalálták a magas vérnyomás rejtett okát – Egy vitamin lehet a megoldás a problémára
ágyi poloska
Így néz ki az ágyi poloska csípése – 6 biztos jel, hogy vérszívóval osztozol az ágyadon
halálbüntetés
Így élhette túl kivégzését Christa Pike – Ügyvédei elárulták, milyen most az állapota
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +16 °C
Minimum: +2 °C

A többnyire szakadozott frontális felhőzet tovább halad kelet, délkelet felé, de emellett is legalább néhány órás, délkeleten sok napsütésre van kilátás. Inkább csak a nyugati és északi tájakon fordulhat elő helyenként gyenge eső, zápor. A nyugatiasra forduló szelet helyenként élénk lökések kísérhetik.A legmagasabb nappali hőmérséklet zömmel 13 és 18 fok között alakul, míg késő estére 3 és 12 fok közé hűl le a levegő. Továbbra sem érvényesül fronthatás, a frontérzékenyek szervezetét nem éri extra megterhelés.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az influenza egy erősebb megfázás. Igaz vagy hamis? – Átmennél a nagy vírusteszten? Antibiotikumok, védőoltások, influenza, HPV: a fertőző betegségekkel kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Válaszolj 8 kérdésre, és derítsd ki, mennyire tudod megkülönböztetni a tényeket a tévhitektől!
kvíz
Változókorban már nem lehet várandós egy nő. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod kvízünkben! A menopauza minden nőt érint, mégis rengeteg tévhit és félreértés övezi. Tudod, mikor beszélünk hivatalosan menopauzáról, vagy hogy lehet-e még teherbe esni a változókor idején? Teszteld a tudásod 7 izgalmas kérdéssel!