Egészséges melegszendvicsek uzsonnára

Hazaérve az iskolából, a gyerek hamarabb lép a hűtőhöz, mint hozzánk. Eszik, amit talál: puding, túró rudi, tejszelet, pedig léteznek táplálóbb falatok is. Ötletes, egészséges melegszendvicseket ajánlunk, melyek kiütik a nyeregből a felesleges kalóriákat.

Egy hosszú tanítási nap után, amit egy különóra is követ, kopogó szemekkel ér haza a gyerek. Anyának is nehéz volt a napja, így egy sóhajtás kíséretében lerogy a kanapéra, és hagyja, hogy a kis nebuló chipsszel, pudinggal, csokival tankolja fel magát. Az egészséges táplálkozás megalapozása azonban a szülő felelőssége. A tudatos étkezés igénye akkor alakulhat ki egy gyerekben, ha otthon a megfelelő mintát látja.

Közös program, közös öröm

Egy közösen elkészített és elfogyasztott uzsonna , szülő és gyerek olyan közös programja lehet, ahol a napi dolgokat ráérősen megbeszélhetik. A melegszendvics a legtöbb gyereknél nagy siker, így bátran lehet kísérletezni nyitott és csukott változatával is.

Ötletek nyitott verzióra

Sonkás-sajtos-almás szendvics

Teljes kiőrlésű, vagy rozsos pékáruval készítjük. A vékonyan megkent szeletekre sovány sonkát helyezünk, nagylyukú reszelőn lereszelt almával hintjük meg, és végül egy vékony szelet sajttal fedjük be. Ha van otthon régi típusú orosz, alumínium melegszendvicssütőnk, ne legyünk lusták leporolni, abban sül a legfinomabbra. Kísérletező kedvű anyukák reszelt répával is kipróbálhatják. Az alma gazdag pektinekben (rostanyag) így az emésztésre jótékony hatással van, továbbá segít kiüríteni a szervezetből a méreganyagokat, úgy is, mint az ólmot, higanyt és minden olyan nehézfémet, amely a nagyvárosi levegőben megtalálható.

Juhtórós melegszendvics fokhagymás kápia parikával

Felnőtteknek kiváló sörkorcsolya ez a harsányabb ízvilágú melegszendvics, de gyerekek is örömmel fogyasztják, ha nem fokhagymázzuk túl. A kenyérszeletet juhtúróval megkenjük, esetleg egy kis zöldfűszerrel megszórjuk. Kevés olívaolajon megfonnyasztjuk a kápia paprikát, tört fokhagymával fűszerezzük, és így halmozzuk a juhtúrós szendvicsre, amit a sütőbe tolunk és egybesütünk. A kápia paprika az ajvár alapanyaga, mert grillezés közben nem lesz keserű; nagy cukortartalmának köszönhetően megtartja édes ízét. C-vitamin-tartalma segít az őszi megbetegedések kivédésében. A fokhagyma baktérium- és vírusölő tulajdonsága is a megelőzésben segít, a megfázásos és légúti betegségek esetén pedig gyógynövényként is alkalmazhatjuk.

Ötletek zárt verzióra

Lazacos-cukkinis melegszendvics

A legtöbb magyar háztartásban a halételek méltatlanul mellőzve vannak. Pedig a tengeri halak olyan omega-3 forrást jelentenek, amelyre minden fejlődő szervezetnek szüksége van. A legtöbb szupermarketben már egy középkategóriás felvágott áráért lehet füstölt lazacot venni, amely súlyát tekintve (10 dkg) nem tűnik soknak, azonban intenzív ízének köszönhetően kevés is elég belőle. Szerencsére ma már toast kenyerekből is találhatunk egészséges változatot. A vékonyan vajjal megkent szeletekre ráhelyezzük a lazacot, és a kevés olívaolajon megfuttatott vékony cukkini szeleteket, majd egy másik toast kenyérrel lefedjük, és a toastsütőben megsütjük. A lazacban található omega-3 kedvezően befolyásolja az agy- és az idegsejtek fejlődését és működését, elősegítve ezzel gyermekünk koncentrálóképességét.

Pesztós-kecskesajtos melegszendvics

Akinek ideje, mint a tenger, az házilag is elkészítheti a pesztót . Aki munka után alig él, annak két perces mutatványt jelent a bolti pesztóból is elkészíthető ízletes szendvics. A toast kenyeret pesztóval megkenjük (ízlés szerint zöld vagy piros pesztóval), és friss kecskesajt szeleteket helyezünk rá. Egy másik toastkenyérrel lefedjük, és a toastsütőben ropogósra sütjük. Kecskesajt esetében szinte biztosak lehetünk abban, hogy nem hormonokkal dúsított tejipari termékkel etetjük a családot, ráadásul több vitamint is tartalmaz, és könnyebben is emészthető, mint a tehéntej.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
magas vérnyomás
Megtalálták a magas vérnyomás rejtett okát – Egy vitamin lehet a megoldás a problémára
ágyi poloska
Így néz ki az ágyi poloska csípése – 6 biztos jel, hogy vérszívóval osztozol az ágyadon
halálbüntetés
Így élhette túl kivégzését Christa Pike – Ügyvédei elárulták, milyen most az állapota
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +16 °C
Minimum: +4 °C

A pára- és ködfoltok feloszlását és a felhős tájakon a felhőzet felszakadozását követően döntően napos idő várható - főképp a középső országrészben - gomolyfelhőkkel. Csapadék nem valószínű. Az északias szél többfelé - leginkább az Észak-Dunántúlon és a Tiszántúlon - megélénkülhet.A legmagasabb nappali hőmérséklet 13 és 18 fok között alakul.Késő estére 4 és 9 fok közé hűl a levegő. Kedden nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az influenza egy erősebb megfázás. Igaz vagy hamis? – Átmennél a nagy vírusteszten? Antibiotikumok, védőoltások, influenza, HPV: a fertőző betegségekkel kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Válaszolj 8 kérdésre, és derítsd ki, mennyire tudod megkülönböztetni a tényeket a tévhitektől!
kvíz
Változókorban már nem lehet várandós egy nő. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod kvízünkben! A menopauza minden nőt érint, mégis rengeteg tévhit és félreértés övezi. Tudod, mikor beszélünk hivatalosan menopauzáról, vagy hogy lehet-e még teherbe esni a változókor idején? Teszteld a tudásod 7 izgalmas kérdéssel!