Stresszel védhetjük ki a fertőzéseket

A stressz inkább jót tesz az immunrendszernek, semmint lerombolná egy új tanulmány szerint. Nem mindegy azonban, hogy mennyi ideig idegeskedünk és miért.

Gyakran hangoztatják, ha rosszul érzi magát az ember, vagy épp valódi betegség alakul ki, hogy a stressz az oka, merthogy ez megzavarja az immunrendszert a védekezésben és hagyja behatolni a fertőzéseket. A Journal of Psychoneuroendocrinology friss tanulmánya szerint azonban ez nincs így, sőt, a stressz akár pozitívan is hathat az immunrendszerre.

Mint Firdaus Dhabhar, a Stanford Egyetem pszichiátria professzora kifejtette , a stressz, ha az rövid ideig tart, mobilizálni tudja a test rejtett erőforrásait, és hatékonyan tud választ adni a szervezetünket érő fenyegetésekre, akkor is, ha az órákig tart. A professzor és csapatának kutatásai szerint ez a folyamat alapvető fontosságú a vírusos megbetegedések megelőzésében és a sérülések gyógyulásának elősegítésében is.

Feltevéseiket alátámasztandó a kutatók állatokon elvégeztek egy sor tesztet. Az egerek a stressz hatására kemény immunválaszt adtak. A tanulmány azonban hangsúlyozza azt is, hogy a stressz és az immunrendszer rá adott reakciója nagyban függ attól, hogy mi váltotta ki az idegeskedést és mennyi ideig tartott.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

A pára- és ködfoltok megszűnése, feloszlása után döntően napos idő várható gomolyfelhőkkel, azonban a gomolyok szétterülve átmenetileg felhősebb időszakokat okozhatnak. Csapadékra nincs kilátás. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 24 fok között várható.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!