Bőrrákot okoz a magány?

Az egyedül álló férfiaknál nagyobb a kései bőrrákdiagnózis és az a miatti halálozás veszélye - derül ki egy friss kutatásból.

Az eredmények alapján 42 százalékkal nagyobb az esélye annak az egyedül élő férfiaknál, hogy I-es stádiumú bőrrák helyett II-essel fordulnak először orvoshoz. A III. és IV. stádiumban segítséget kérők aránya 43 százalékkal magasabb náluk, a betegség miatti halálozás veszélye pedig 31 százalékkal.

A stockholmi Karolinska Egyetem munkatársai 27 235 rosszindulatú bőrráktípus . Korai kezelés esetén a túlélési ráta 90 százalék a páciensek körében, de az életkilátások felismerés hiányában jelentősen romlanak.

A előrehaladottabb stádiummal kerülnek először orvoshoz. Ezzel együtt azonban az egyedülálló nőknek nincs nagyobb esélyük a kései diagnózisra, mint a párjukkal élőknek. A tudósok szerint az egyik lehetséges magyarázat, hogy a férfiak és az idősebb nők túl kevés információval rendelkeznek a betegségről, továbbá nincs társuk, aki észrevenné a jeleket a bőrükön.

"A férfiak körében megfigyelt alacsonyabb túlélési arányt részben megmagyarázza a későbbi diagnózis, talán mert nem végeznek otthon önvizsgálatot. Ezen kívül más különbségek is lehetnek a nőkkel szemben, akiknek általánosságban jobbak a kilátásaik ennél a betegségnél" - magyarázta a szerzőként közreműködő Dr. Hanna Eriksson.

Melanoma: A bőr festéktermelő sejtjeiből, a melanocitákból kiinduló rák. A melanoma az ép, a leggyakrabban napfénynek kitett bőrön jelentkező új, kis festékes növedékként kezdődhet, de az esetek csaknem felében már fennálló festékes anyajegyekből indul ki. A többi bőrráktól eltérően a melanoma gyorsan áttéteket ad a test távoli részébe, ahol tovább növekszik, és roncsolja a szöveteket.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

fogyást segítő gyógyszer
Új fogyasztó gyógyszer jön: a vércukorszintet is hatékonyabban csökkenti
rákkeltő ételek
Egyik kedvenc reggelink lehet a rák melegágya – Így csökkentheted a rizikót
máj
Meddig képes meggyógyítani magát a máj? – A szervezet legnagyobb túlélője
koleszterinszint csökkentése
5 gyógyszermentes tipp magas koleszterinre – Egyszerűen lépésekkel is csökkenhetnek az értékek
máriatövis
Mire jó a máriatövis? – Jó hatással lehet a májra, de vannak veszélyei
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +9 °C
Minimum: +1 °C

Alapvetően sok felhőre, az északkeleti negyedben tartósan borult időre van kilátás, ugyanakkor elsősorban az ország középső, északnyugat-délkeleti tengelye mentén hosszabb időre is kisüt a nap. Eső, záporeső továbbra is a nyugati, délnyugati tájakon, valamint az északkeleti országrészben fordulhat elő. A Zemplén környezetében délutántól időnként megélénkülhet az északias irányú szél, másutt jobbára gyenge vagy mérsékelt lesz a légmozgás. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 7 és 12 fok között várható, de északkeleten néhol kissé hidegebb is lehet. Késő estére 0 és +5 fok közé hűl le a levegő. Egy tartósan ciklonális, alacsony nyomású helyzet áll fenn, amelyhez gyenge, elnyújtott fronthatás társul.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Evés után kell fogat mosni: igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! Mennyire ismered a fogápolásról keringő tévhiteket? Tudd meg, mi az igazság, és mi a mítosz a napi fogmosás és szájápolás körül!
kvíz
Melyik jobb a fogaknak: a sajt vagy a karamell? Teszteld a tudásodat! A fogaink egészségének megőrzése nagyon fontos. Egyes ételek, italok és mindennapi szokások azonban jelentősen károsíthatják a fogzománcot és a szájüreg állapotát. Lássuk, mennyire vagy képben a kockázati tényezőkkel!