Kevesebb sóval tovább élhet

A British Medical Journal legújabb számában publikált tanulmány szerint az étrendi kálium bevitel növelésével és a sófogyasztás korlátozásával csökkenthető a vérnyomás és az agyi érkatasztrófa (stroke) kockázata.

Az egyik kutatás azt mutatta, hogy a szokásosnál két-hárommal több adag káliumban gazdag zöldség vagy gyümölcs fogyasztása jótékony hatást gyakorol a szervezetünkre. A sófogyasztás mérséklése pedig még tovább fokozhatja ezt az előnyös hatást. Ráadásul a vérnyomásra kedvező hatást gyakorló megnövelt káliumbevitel az eredmények szerint nem gyakorolt káros hatást a veseműködésre vagy a hormonszintekre.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) a kutatás alapján kiadta a káliumbevitelre vonatkozó első ajánlását, amelyben azt javasolja, hogy a felnőttek fogyasszanak naponta legalább 4 gramm káliumot.

A szaklapban megjelent tanulmányhoz az ENSZ Világélelmezési Programjának, az Imperial College London, valamint a Warwick Egyetem Orvostudományi Karának kutatói 22 kontrollált kísérletet, és további 11 kutatást elemeztek e témában, amelyekben összesen több mint 128 ezer ember vett részt. Az eredmények azt mutatták, hogy az étrendi kálium mennyiségének napi 3-4 grammra növelése felnőttekben a vérnyomás csökkenését eredményezi. Ez a megnövekedett káliumszint ráadásul a vizsgált felnőttekben a stroke 24 százalékkal alacsonyabb kockázatával is összefüggésbe hozható.

Egy másik vizsgálatban a londoni Wolfson Institute of Preventive Medicine kutatói 34 a sóbevitellel kapcsolatos kísérlet eredményeit vizsgálták felül. Kiderült, hogy a sóbevitel mérsékelt csökkentése legalább négy hétig jelentős csökkenést eredményez a magas és normális vérnyomású személyekben egyaránt. Az eredmények nemtől és etnikai hovatartozástól függetlenül érvényesek voltak. Az alacsonyabb vérnyomás pedig közismerten csökkenti az agyi érkatasztrófa és a szívbetegség kialakulásának kockázatát.

A kutatást vezető Graham MacGregor professzor elmondta, hogy a tanulmányban említett mérsékelt sóbevitel csökkentés azt jelentette, hogy az alanyok felére csökkentették a naponta elfogyasztott só mennyiségét. "Nagy-Britanniában az átlagos napi sóbevitel 9,5 gramm, tehát ezt kellene körülbelül 6 grammra csökkentenünk, vagy ha nagyon odafigyelünk, a javasolt napi 5 grammra korlátoznunk. Ez azonban nagyon nehéz, mivel a vásárolt élelmiszerek eleve nagy mennyiségű sót tartalmaznak" - állítja a professzor.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

A dietetikus szerint ezt kell inni reggel a jó vércukorértékekért
vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
plank
Életkorod alapján eddig kellene tudnod tartani a planket – Így teszteld az edzettségi szinted
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
magas vércukorszint
50 felett ezért emelkedhet meg a vércukorszint – Íme a lehetséges kiváltó okok
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +17 °C
Minimum: +5 °C

Szakadozik, csökken a felhőzet, de a keleti harmadban még délután is számíthatunk erősen felhős tájakra. Reggel, délelőtt keleten néhol előfordulhat szemerkélő eső. Az északias szelet a nyugati határvidéken és északkeleten olykor élénk lökések kísérhetik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 14 és 19 fok között alakul. Vasárnap sem érvényesül fronthatás, továbbra is kedvező az orvosmeteorológia helyzet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismered képről, melyik gomba ehető? – Teszteld a gombásztudományod! Az ősz beköszöntével itt a gombaszezon is. Most tesztelheted, mennyire megbízhatóak az ismereteid, ha gombaszedésről van szó.
kvíz
Büdös, bizarr, mégis csemege: felismered a világ legfurcsább ételeit képről? Erjesztett hal, lárvás sajt, vérleves – a világ legbizarrabb ételei közül néhány még a legbátrabbakat is próbára teszi. Hányat ismersz fel?