A magyar egészségügy a legrosszabb az EU-ban

A magyar egészségügy finanszírozása még a válság előtti, 2008-as szintet sem éri el. Évente százmilliárdok hiányoznak ahhoz is, hogy egyáltalán elérjük a régiós átlagot.

Januárban a tavalyihoz képest három hellyel csúszott lejjebb Magyarország az Európai Egészségügyi Fogyasztói Index (EHCI) rangsorában, ezzel az Európai Unióban az utolsó helyre került. Ez a rangsor olyan adatokat mér, mint az ellátás hozzáférhetősége, a rendszer finanszírozottsága vagy a gyógyítás hatékonysága. Rossz helyezésünkkel összefügghet az Állami Egészségügyi Ellátó Központ júniusi kimutatása is, amely szerint csak tavaly 32 ezer halálesetet lehetett volna elkerülni egy jobb ellátórendszerrel - írja a Hír TV .

A fiatal orvosok a korrupt hálapénzes rendszer eltüntetését szeretnék elérni, mások pedig jobb munkakörülményeket, magasabb fizetést követelnek. Az alábbi cikkünkben összefoglaltuk, hogy ki mit akar az egészségügyben.

A magyar egészségügy három legnagyobb problémájának az alulfinanszírozottságot, a szakemberhiányt és a strukturális problémákat jelölik meg a szakemberek, amelyek természetesen összefüggenek. Béremelések történtek és történni is fognak ugyan, az egészségügyi közgazdászok szerint ugyanakkor nem megfelelő mértékben. Legtöbbjük komoly állami forrásátcsoportosítást, az egészségügyi dolgozóknak, különösen az ápolóknak drasztikus béremelést javasol. Ennek a költségeit egyelőre csak megbecsülni lehet, de az biztos, hogy százmilliárdos nagyságrendű összegek hiányoznak az egészségügyből.

Százmilliárdok hiányoznának ahhoz, hogy finanszírozásban utolérjük a régiós átlagot
Százmilliárdok hiányoznak, hogy finanszírozásban utolérjük a régiós átlagot

600-700 milliárd forintra lenne szükség

A dolgozók minimális bérfejlesztése is körülbelül 30 milliárd forint pluszkiadást jelentene a Magyar Orvosi Kamara elnöke, Éger István számítása szerint. Ha az egészségügy teljes költségvetését nézzük (kórházak fenntartása, kezelések költségei, új beruházások), és legalábbis a finanszírozás terén a régiós átlag szintjére szeretnénk felvinni a magyar egészségügyet, akkor Éger számítása szerint 600-700 milliárd forintra lenne szükség.

A legtöbb szakértő szerint a magyar egészségügy finanszírozása jelenleg arra sem elég, hogy a mostani színvonalon tovább tudjon működni. Rácz Jenő, a veszprémi Csolnoky Ferenc Kórház főigazgatója 100 milliárd forintra becsülte a többletforrás-igényt, amelyre szükség van, hogy ne kelljen kórházi osztályokat bezárni, vagy hogy ne adósodjanak el teljesen a kórházak.

GDP-arányosan már a 2000-es évek kezdete óta évről-évre kevesebbet költünk az egészségügyre. A legnagyobb visszaesés 2008-ban volt, friss becslések szerint azonban a GDP-arányos ráfordítás ma még az akkori mélypontnál is alacsonyabb, 4,7-4,9 százalék között lehet. Jelenleg az Európai Unióban az utolsók között vagyunk egészségügyi ráfordítások terén: az uniós átlag 7 GDP-százalék. Magyarországnál csak Lengyelországban, Romániában és Horvátországban alacsonyabb az egészségügyi kiadások aránya.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

vérnyomás
Ezt teszi a vérnyomással, ha gyakran eszünk savanyú uborkát
7 ráktünet, amely felett sokan átsiklanak az onkológusok szerint
4 szokás, amely az alacsony intelligencia jele lehet
magnézium
„Mi történik, ha nem szedem tovább a magnéziumot?” – Íme a leggyakoribb változások
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +30 °C
Minimum: +16 °C

Eleinte erősen vagy közepesen felhős idő valószínű, néhol esetleg csepereghet az eső. Később a nap folyamán nyugatról határozott csökkenésnek indul a felhőzet - a nyugati tájakon van kilátás több napsütésre. A nyugati, északnyugati szél megélénkül, helyenként meg is erősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 28 és 33 fok között valószínű. Pénteken még nem érvényesül fronthatás, ugyanakkor egy szombaton érkező hidegfront előtt nyárias melegre van kilátás. Az intenzív melegedés az arra érzékenyek körében melegfronti jellegű hatást fejthet ki.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismered képről a szeptemberi szezonális gyümölcsöket? – Ezen a teszten sokan elbuknak Meg tudod különböztetni egymástól a körtét és az almát, ha csak egy kis részletüket látod? Tedd próbára magadat gyümölcsfelismerő játékunkkal!
kvíz
Tüsszentés közben tényleg leáll a szívünk? – 10 becsapós kérdés az emberi testről Vajon tényleg tudod, hogyan működik a tested? Kvízünkből most könnyedén kiderítheted.