Fogpótlás vizelet segítségével?

A kutatók egy meglehetősen valószínűtlen forrásból, emberi vizeletből hoztak létre kezdetleges fogakat.

A szaklapban megjelent tanulmány eredményei azt bizonyítják, hogy a vizeletet fel lehet használni olyan őssejtek forrásaként, amelyek képesek továbbfejlődni apró fogszerű struktúrákká. A kínai kutatócsoport azt reméli, hogy a módszert a jövőben fel lehet majd használni a fogpótlásban.

A Guangzhou Biomedikai és Egészségügyi Intézet munkatársai a vizeletet használták kiindulópontként. Laboratóriumban összegyűjtötték azokat a sejteket, például a szervezet húgyutait borító nyálkahártya sejtjeit, amelyeket a szervezet normális körülmények között kiürít. Ezeket az összegyűjtött sejteket aztán rávették, hogy alakuljanak át őssejtekké. E sejtek és egy egérből kinyert egyéb anyagok keverékét aztán beültették az állatokba.

A kutatók arról számoltak be, hogy három hét múlva a sejtcsoport egy fogra kezdett hasonlítani. A fogszerű struktúra fog pulpát, dentint, fogzománc helyet és zománcszervet tartalmazott. Igaz, ez a fog nem volt olyan kemény, mint a természetes fogak.

Ez az eredmény nem vezet rögtön új fogászati eljárásokhoz, de azt remélik, hogy a további kutatásoknak köszönhetően egy szép napon valóra válthatják az emberi fog teljes regenerálásának álmát.

Chris Mason, a University College London őssejtkutatója szerint azonban a vizelet a lehető legrosszabb kiindulópont. "Ez az egyik legrosszabb forrás, mert először is nagyon kevés sejtet tartalmaz, másrészt nagyon kis valószínűséggel lehet ezeket őssejtekké alakítani" - mondta. "Ráadásul magasabb a bakteriális fertőzések veszélye is, mint más forrásokból származó sejtek esetében."

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Ecet helyett így tüntesd el a vízkövet: pár perc alatt szinte magától leválik a vízforralóról
vizelés
Így kell helyesen pisilni – kövesd a szakértő útmutatását!
magas vérnyomás
Új ajánlást adtak ki a kardiológusok: így változik a vérnyomáskezelés
banán
Nem hinnénk, de ezt teszi a banán a szervezetünkkel
szülés utáni regeneráció
„Egy normális orvos nem csinál ilyet” – A férjöltés egy szülész-nőgyógyász szemszögéből
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +17 °C
Minimum: +3 °C

Többnyire derült vagy gyengén felhős lesz az ég, északkeleten azonban lehetnek felhősebb tájak, és ott egy-egy helyen zápor sem kizárt. Még több helyen kísérik erős lökések az északi, északnyugati szelet, majd estétől veszít erejéből a légmozgás, de így is többfelé élénk marad.A hőmérséklet késő este 7 és 14 fok között valószínű.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 0, +6 fok között alakul, de a szélvédett helyeken gyenge fagyra is számítani kell. Orvosmeteorológiai szempontból ez a nap hozza a legkiegyensúlyozottabb terhelést a szervezet számára az utóbbi időkben.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: a csont erősebb, mint a beton. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! Válaszolj 14 kérdésünkre, és kiderül, mennyit tudsz az emberi test elképesztő titkaiból!
kvíz
Kvíz: honnan kapta nevét a HIV-vírus? – Teszteld, mennyire ismered az orvosi rövidítéseket Az egészségügyben számos kifejezés helyett csak rövidítések, betűszavak honosodtak meg a mindennapi szóhasználatban. Mennyire ismered ezeket? Teszteld a tudásod!