Hiányzik Önből a kreativitás?

A kreatívabb gondolkodásban segít a rendetlen íróasztal - állítják amerikai kutatók a The Daily Telegraph online kiadásában ismertetett tanulmányukban.

A című folyóiratban megjelent dolgozat szerzői szerint az asztalon lévő összevisszaság kreativitásra ösztönözhet és új ötleteket adhat. Ezzel szemben a tiszta, pedáns íróasztal egészséges táplálkozásra, nagylelkűségre és a konvenciók követésére sarkallhat.

Pedánsokat és rendetleneket vizsgáltak

A tanulmány vezető szerzője, Kathleen Vohs pszichológus és társai, a Minnesotai Egyetem kutatói rendetlen, illetve pedáns íróasztalnál dolgozókat figyeltek meg. A kutatás résztvevőit többek között arra kérték, hogy válasszanak egy új és egy bevezetett termék között. A kaotikus asztalnál ülők hajlamosabbak voltak az újat választani - annak jeleként, hogy a rendezetlen környezet segít a megszokástól való eltávolodásban, a kreativitásban.

Vohs professzor szerint a rendetlen szoba éppen ahhoz vezet, amit a cégek, gyárak és a társaságok legjobban akarnak: kreativitáshoz .

Egy másik kutatás szerint a zöld szín puszta látványa is növelheti a kreativitást, akár otthon, akár am unkahelyen. Erről szóló beszámolónkat itt olvashatja. A tudós felidézte, hogy korábbi tanulmányok kimutatták: a tiszta környezet jóra ösztönzi az embereket, arra, hogy ne kövessenek el bűnt, ne szemeteljenek és legyenek nagylelkűbbek. "Mi pedig arra jutottunk, hogy igazán értékes eredménye lehet annak, ha valaki rendetlen környezetben van" - tette hozzá.

A kutatás első fázisában a résztvevők kérdőíveket töltöttek ki egy hivatali szobában. Néhányan tiszta és rendes helyiségben tették ezt, mások rendetlenben. Később a résztvevőknek módjuk nyílt arra, hogy jótékony adományt ajánljanak fel, és kifelé menet almával és csokoládéval kínálták meg őket.

A rendes szoba az elvárt viselkedésre ösztönözte őket, nagyobb adományt adtak a saját pénzükből és inkább választották az almát , mint a csokit.

Ugyanakkor a rendetlenség előnyei is kiderültek, amikor a résztvevőket arra kérték, hogy álljanak elő a pingponglabda felhasználására új ötletekkel. Összességében a rendes és a rendetlen szobában gondolkodók is ugyanannyi ötletet gyártottak, de a pártatlan zsűri szerint a rendetlen szobában ötletelők sokkal érdekesebb és kreatívabb megoldásokkal álltak elő.

Tudta, hogy svéd kutatók szerint a kreativitás a mentális betegségek egyik jellemző kísérője lehet?

Vohs úgy értékelte, hogy a takaros vagy "fésületlen" környezet komoly különbségeket okoz az emberek viselkedésében.

A kutatók az internetre is kiterjesztették a vizsgálatot, és az előzetes eredmények szerint a weblapok rendezettsége vagy kaotikussága ugyanezt a hatást váltja ki. "Mind ki vagyunk téve különböző helyzeteknek az irodánkban, az otthonunkban, a kocsinkban vagy az interneten. Akár képes befolyásolni az ember a környezetének takarosságát, akár nem, vizsgálataink szerint az mindenesetre hatással van rá" - foglalta össze Vohs.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +4 °C
Minimum: -3 °C

A ködfoltok, valamint a délnyugati és délkeleti rétegfelhőzet feloszlását, megszűnését követően nagyrészt gyengén vagy közepesen felhős idő valószínű. Csapadéknak kicsi az esélye. Estig inkább csak északnyugaton és északkeleten élénkülhet meg kevés helyen a nyugati, északnyugati szél, azonban az érkező hidegfront mentén estétől, késő estétől már erős lökések is előfordulhatnak északnyugati, északi irányból.A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 3 és 6 fok között alakul. Késő estére -4 és +1 fok közé csökken a hőmérséklet. Időjárásunkat ezekben a napokban anticiklon alakítja. Számottevő fronthatás legközelebb vasárnap érvényesülhet, amikor észak felől egy hidegfront éri majd el várhatóan a térséget.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!