Gyógyszert a betonkeverőből? Az életével játszhat!

Becslések szerint a világon forgalomba kerülő orvosságok 6-10 százaléka hamisítvány. A gyűjtőnéven "hamisnak" nevezett pirulák és szerek sokfélék lehetnek, de közös bennük, hogy hazudnak eredetükről és hatásaikról.

A hamis gyógyszernek a mai napig nincs egységes definíciója. Közös azonban a meghatározásokban, hogy olyan termékekről van szó, amelyek hatásukat, hatóanyagukat vagy eredetüket tekintve félrevezetik a vásárlót. A szakszerűtlenül előállított és/vagy tárolt orvosságoknak ugyanakkor minden fajtája veszélyes. Hiszen a végeredmény szempontjából egyre megy, hogy szennyezett, hatástalan vagy épp mérgező alapanyagból készítették-e a pirulát. Nem számít, hogy eleve hamisítványként gyártották-e, vagy eredeti, csak lejárt szavatosságú, szakszerűtlenül tárolt orvosságokról van szó. A következmények ugyanolyan súlyosak lehetnek.

A probléma elsősorban a fejlődő országokat érinti, de sajnos Európában és Magyarországon is megjelentek a hamis gyógyszerek. Naponta találkozni kéretlen internetes hirdetésekkel, gyógyszereket ajánló reklám e-mailekkel. Piacokon, vásárokban könnyen belebotolhatunk pokrócról vagy pult alatt árult készítményekbe. Gyakori, hogy a kukákból gyűjtik össze a kidobott orvosságot, vagy elhunyt személyek megmaradt gyógyszereit kínálják eladásra. Ezen szerek mindegyike potenciálisan életveszélyes.

A hamisítók az esetek túlnyomó részében nem értenek ahhoz, amit csinálnak. Portékájuk többségét otthon vagy sufnilaborokban készítik, barkácsolásra emlékeztető módszerekkel. Az alapanyagok összekeverésére nemegyszer betonkeverőt és malterlapátot használnak. Míg a nagy gyógyszergyárakban a legkiválóbb mérnökök és a legmodernebb technológia garantálja, hogy minden egyes pirula összetétele tökéletesen előírásszerű legyen, addig a hamisítókat csupán egyetlen dolog érdekli: az orvosság kinézete minél jobban hasonlítson az eredetire.

A külső utánzás terén sajnos egyre "jobb" megoldásokkal találkozni, de a hamisítványok összetétele általában hátborzongató. A gyanútlan beteg szerencsésnek tudhatja magát, ha csupán kréta- vagy téglaport, élelmiszer-adalékanyagokat vagy más, viszonylag semleges anyagot adnak el neki gyógyszer gyanánt. Ennél sokkal nagyobb bajt tud okozni, ha a hatóanyagot túladagolják, vagy silány, szennyezett összetevőket tartalmaz a készítmény. Ebben az esetben következnek a súlyos, maradandó, nem egyszer halált okozó mellékhatások.

Persze, már önmagában az is veszélyforrás, ha a pirula vagy oldat nem tartalmazza a hatóanyagot, amely miatt az orvos felírta. Ez akkor fordulhat elő, ha kispórolják belőle az aktív komponenst, vagy ha lejárt szavatosságú gyógyszert csomagolnak és dátumoznak újra. Ez a gyógyulás késéséhez, a tünetek súlyosbodásához vezethet. Egy hatóanyag nélküli gyógyszer a súlyos szív- és érrendszeri betegségben szenvedőt életveszélybe sodorhatja. Szintén halálos lehet, ha az antibiotikumban az előírtnál kevesebb hatóanyag van. Ilyenkor ugyanis nem elpusztulnak a kórokozók, hanem antibiotikumnak ellenálló baktériumtörzseket hoznak létre, amelyek az eredetinél sokkal veszélyesebb fertőzést okoznak.

A hamis gyógyszerek számos egészségügyi problémát okozhatnak (Fotó: Europress)

A hamis gyógyszerek számos egészségügyi problémát okozhatnak (Fotó: Europress)

Fontos, hogy a tökéletes körülmények között gyártott, eredeti orvosságok is veszélyessé válhatnak a szavatossági idejük lejárta után, vagy ha nem megfelelően tárolják őket. Ilyenkor ugyanis mérgező bomlástermékek keletkezhetnek. Ezért a gyógyszerek szavatossági idejét akkor is ellenőrizni kell, ha például a szomszédunktól kérünk kölcsön egy szem fájdalomcsillapítót (bár itt nyilván nem tudatos hamisítástól kell tartanunk). A gyógyszerhamisítványok feliratát - az eredetet és az azonosságot illetően - csalárdul, szándékosan megváltoztatják. A külső tényezők azonnal szembetűnnek. A dobozokon nincsen magyar nyelvű felirat, magyar nyelvű betegtájékoztató sem található benne. A doboz színe és mintázata is eltér az eredetitől, rossz helyesírású szöveg található a dobozban.

A gyógyszer biztosan nem eredeti, ha láthatóan rossz minőségű, ha töredezett a tabletta széle, rosszul olvasható rajta a felirat, elmosódottak a benyomat élei, nem egyöntetű a színe, és más a színe, állaga és az íze, mint az eredetinek.

A hamis gyógyszer beszedése allergiás reakciókat okozhat, váratlan mellékhatások jelentkezhetnek. A hamis gyógyszer tartalmazhat toxikus anyagot (kábítószert, rákkeltő anyagokat). A nem megfelelő összetevők vagy az aktív összetevők hiánya ronthatja a beteg állapotát, és komoly egészségkárosodást okozhat. Legtöbbször azonban a végfelhasználó maga alig tudja megítélni, hogy hamisítványt vett-e, akkor sem, ha ismeri az eredetit.

A hazai gyógyszerellátási rendszer világviszonylatban is igen szigorúan ellenőrzött. Több fejlett országgal ellentétben Magyarországon még sosem adtak el problémás összetételű készítményt a legális gyógyszer-kereskedelemben. A patikában, gyógyszer-árusításra feljogosított benzinkútnál vagy törvényesen működő online gyógyszertárban vásárolt orvosság tökéletesen biztonságos. Minden egyéb forrásból származó szer azonban halálos veszélyt jelent!

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

őszibarack
Ehet a cukorbeteg őszibarackot? – Így hat a gyümölcs a vércukorszintre
4 szokás, amely az alacsony intelligencia jele lehet
vérnyomás
Ezt teszi a vérnyomással, ha gyakran eszünk savanyú uborkát
7 ráktünet, amely felett sokan átsiklanak az onkológusok szerint
magnézium
„Mi történik, ha nem szedem tovább a magnéziumot?” – Íme a leggyakoribb változások
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +28 °C
Minimum: +13 °C

Egyre szakadozottabbá váló felhőzet vonul át északnyugatról kelet, délkelet felé, emellett délután - jellemzően - magasszintű felhőzet is érkezik. Néhol fordulhat elő kisebb eső, zápor, az északkeleti határ mentén késő estig zivatar sem kizárt. Az északnyugatira forduló szél többfelé megélénkül.A legmagasabb nappali hőmérséklet 27 és 32 fok között valószínű. Csütörtökön nem várható fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismered képről a szeptemberi szezonális gyümölcsöket? – Ezen a teszten sokan elbuknak Meg tudod különböztetni egymástól a körtét és az almát, ha csak egy kis részletüket látod? Tedd próbára magadat gyümölcsfelismerő játékunkkal!
kvíz
Tüsszentés közben tényleg leáll a szívünk? – 10 becsapós kérdés az emberi testről Vajon tényleg tudod, hogyan működik a tested? Kvízünkből most könnyedén kiderítheted.