Stimulálja az agyat a villámrandi

A villámrandizás fokozza az agy különböző területeinek, többek között a döntéshozatalért és a szociális nyomás felismeréséért felelős régiók működését.

"A pszichológusok régóta tudják, hogy az emberek gyakran rendkívül gyorsan, korlátozott információ (például csupán a megjelenés) alapján alkotnak véleményt másokról" - nyilatkozta John O'Doherty, a Kaliforniai Műszaki Egyetem (CalTech) pszichológus professzora. "Arról azonban csak nagyon keveset tudunk, hogyan működnek ezek a folyamatok valódi, következményekkel is járó szociális interakciók során, például ha valakiről gyorsan kell eldöntenünk, hogy szeretnénk-e randevúzni vele, vagy sem. A döntéshozatal közben lejátszódó agyi folyamatokról pedig egyáltalán semmit nem tudunk."

A mostani kutatás során O'Doherty és kollegái egy sor kísérletet végeztek el 39 heteroszexuális férfi és nő segítségével, akiknek néhány kép és egy gyors találkozó alapján kellett eldönteniük, találkoznának-e máskor is szívesen az ellenkező nemhez tartozó másik féllel.

Agyi vizsgálatok során kiderült, hogy a vonzónak talált emberek esetében a résztvevők agyában fokozódott a paracinguláris kéreg aktivitása, ami a dorsomediális prefrontális kéreg része és fontos szerepet játszik a döntéshozatalban. Korábbi kutatások során kiderült, hogy a paracinguláris kéreg elsősorban akkor aktiválódik, ha az emberek különböző lehetőségeket mérlegelnek.

Kiderült továbbá, hogy ha a résztvevők valaki olyannal találkoztak, akivel szívesen randevúztak volna, de akit a többi résztvevő nem talált olyan vonzónak, akkor az agy rostromediális prefrontális kérgének az aktivitása nőtt meg, ami szintén a dorsomediális kéreg része. Ez a régió főként akkor aktiválódik, ha mások véleményét, illetve személyiségjegyeit hasonlítjuk össze sajátunkkal, illetve ha hasonlóságokat keresünk saját magunk és a másik ember között.

Ezek alapján világos, hogy az emberek nem csak a fizikai vonzerőt veszik figyelembe ismerkedéskor, hanem a kapcsolódási pontokat és hasonlóságokat is keresik a potenciális partnernél. "Kutatási eredményeink alapján egyértelmű, hogy a dorsomediális prefrontális kéreg két régiója fontos szerepet játszik az első benyomások kialakulásában" - mondta O'Doherty.

A kutatás részletes leírása a című tudományos szaklap e havi számában olvasható.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

5 megoldás a magas reggeli vércukorszintre – Így lenne érdemes kezdeni a napot
Hányszor normális pisilni egy nap? – Mutatjuk, mikor jelezhet gondot
D-vitamin
Sokan rosszkor szedik a D-vitamint – ez az ideális időpont a szakértők szerint
testszag
6 szag, amellyel a test jelzi a betegséget – Ha ezt érzed, irány az orvos!
tojás
Kiderült, hogy a legjobb tojást enni – Nem a rántotta és nem a tükörtojás a legegészségesebb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Melegfront
Maximum: +31 °C
Minimum: +14 °C

Nyugat, délnyugat felől megnövekszik a felhőzet, de ezzel együtt is várható napsütés - a legtöbb a Tiszántúlon. A nap második felében kissé növekvő eséllyel lehet számítani - főképp az északnyugati tájakon - kisebb esőre, záporra, illetve zivatarra, ám várhatóan az ország nagyobb része szárazon marad. Nagy területen élénk, a Dunántúlon és a középső tájakon helyenként erős lesz a déli, délnyugati szél. A zivatarokat viharos széllökések is kísérhetik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 29 és 35 fok között várható. Késő estére általában 20 és 25 fok közé hűl le a levegő. Ma melegfronti hatásra számíthatunk.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Melyik szervünk szűr meg naponta 180 liternyi folyadékot? Teszteld, mennyit tudsz az emberi testről! Minden szervünk nélkülözhetetlen szerepet játszik szervezetünk működésében, mégis számos meglepő érdekességet kevesen ismernek velük kapcsolatban.
kvíz
Milyen panaszokat okozhat a krónikus álmatlanság? Teszteld tudásodat! Mennyit tudsz az alvászavarok tüneteiről? Válaszolj 11 kérdésünkre, és kiderül!