Egyéb vizsgálatok

Gyökérkezelés

Mi az a gyökérkezelés?

A gyökérkezelés azt jelenti, hogy elpusztítják és eltávolítják a fog belsejében található, már nem jól működő ideg- és vérellátási rendszert, majd helyére speciális gyökértömést helyeznek be. Célja a már nem élő fog megmentése, a húzás elkerülése.

Mit kezelnek vele?

Normál esetben a fog belsejében lévő erek és idegek hálózata gondoskodik a fogak táplálásáról, illetve az ingerületek továbbításáról. Gyökérkezelésre akkor van szükség, ha ez a fog belsejében lévő zárt rendszer valami miatt megfertőződik, megsérül. Ennek oka leggyakrabban az, hogy a fogon keletkezik egy olyan nagy lyuk, amely az idegkamra közeléig terjed. Kialakulhat sérülés, fogtörés miatt is, mert az ideg ezt követően is megfertőződhet.
Létezik úgynevezett preventív gyökérkezelés is, amelyet megelőzésképpen alkalmaznak. Erre akkor lehet szükség, ha a fogat egy másik fog kezelése miatt komolyabban csiszolni kell, és a rendellenes állású fog miatt félő, hogy az idegkamra nem marad érintetlen. Ilyenkor az ideg úgymond áldozatául esik a csiszolásnak, emiatt még előtte gyökérkezelik a fogat.

Hogyan végzik a gyökérkezelést?

A gyökérkezelés mikéntjét alapvetően a fogak szerkezete határozza meg, ugyanis a különböző típusú fogakban különböző típusú idegkamra- és idegcsatorna-hálózat van. Léteznek egy, kettő és három gyökerű fogak, ezeknek mindegyikében külön ideg van. Az egy gyökerű fogban általában egy, néha kettő ideg van, a kettő gyökerűben mindig két ideg található, míg a három gyökerűben lehet három és négy is. Ezek közös jellemzője, hogy akárhány idegcsatornával rendelkeznek is, mind egy közös kamrában (pulpakamrában) találkoznak. Ez a terület a koronai rész alján van, a gyökerek jellemzően ott egyesülnek. Emiatt az egész gyökérrendszerre hatással van, ha egyetlen ideg megsérül vagy megfertőződik. Ez áll annak hátterében, hogy nem lehet egyetlen gyökeret, egyetlen idegszálat kezelni, hanem a fog minden gyökerét és minden idegszálát el kell látni.
A gyökérkezelést végezhetik akutan, de történhet tervezett gyökérkezelés is. Akut ellátásra akkor van szükség, ha a fog erősen fáj, az ideg hirtelen hal el, vagy eltörik a fog, és megnyílik az idegkamra. Tervezett gyökérkezelést akkor végeznek, ha a foggyökér "szép csendben" elhal, és csak más jelekből (például röntgenfelvételből) lehet következtetni rá. Ilyen esetekben a gyökérkezelésre a fog jövője miatt van szükség.
A gyökérkezelés első lépeseként a korona tetején, közepén készítenek egy olyan nyílást, amelyen keresztül hozzáférnek a pulpakamrához. Ez egy nagy luknál egyből látszik, olyankor csak ki kell tisztogatni, viszont van, amikor tömés van benne, a fog pedig a tömés alatt hal el. Ilyenkor a fog közepén - szerencsés esetben a tömésen keresztül - készíteni kell egy olyan nagy nyílást, hogy hozzá lehessen férni az összes idegcsatornához. Ez egy gyökerű fognál általában egyszerű (elég hozzá becélozni a fog közepét), a több gyökerű fogaknál viszont mindenképp nagyobb nyílásra van szükség. Ilyenkor a kitakarított pulpakamrán keresztül jutnak el az idegcsatorna-nyílásokhoz. Ezt követően speciális gyökérkezelő eszközökkel (ezek lehetnek kézi és gépi eszközök is), illetve kémiai úton (különböző tisztító folyadékok befecskendezésével, majd kiöblítésével) kitisztítanak minden egyes idegcsatornát. A nyílásban sokszor már nincs semmilyen élő szövet, ér vagy ideg, hanem csak törmelék, esetleg gennyes váladék.
A gyökérkezelés általában több (minimum 2-3) alkalmas feladat, a fog fertőzöttsége miatt egy ülésben nem lehet végezni vele. A műveletet ideális esetben hetenként ismétlik. Ez alól egyedül az kivétel, ha az ideg teljesen ép, és a gyökérkezelésre csak preventív okok miatt van szükség - ilyenkor elég lehet egyetlen alkalom.
Miután a kitisztítás megtörtént, a fogorvos ideiglenesen antibiotikumos vagy fertőtlenítő pasztát tesz a gyökércsatornákba, majd lezárja egy ideiglenes töméssel. Ma már gyökérkezelt fogat erre az átmeneti időre sem hagynak nyitva, kivéve, ha nagyon komoly gennytermelő folyamatok zajlanak. A lezárásra azért van szükség, hogy a kezelés ideje alatt kívülről (azaz a szájüreg felől) már semmi ne juthasson be a problémás területre.
Az ideiglenes tömést a következő alkalommal kibontják, és megnézik, hogy mi a helyzet a foggal, illetve megismétlik az átkezelési procedúrát. Ekkor már látszik, hogy elég-e a két alkalom, vagy további ismétlésekre van szükség. Az esetek nagy részében három alkalom elég szokott lenni, ekkor már be lehet tenni a végleges gyökértömést.
A végleges gyökértömés rendszerint egy guttapercha nevű gumiszerű anyagból és valamilyen kötő- vagy csúsztatóanyagból készül. Ha a gyökértömés elkészült, a pulpakamrát és a fogon fúrt nyílást normál tömőanyaggal zárják. Ha a fog nagyon destruált, például hiányzik a fele, akkor a zárás nem megoldható pusztán töméssel, hanem csapra is szükség van. Megesik, hogy a fogat koronával is befedik, bár erre a fog (főleg, ha saját anyagából már csak kevés van) nem mindig alkalmas. Ezzel az esetleges későbbi töréseket lehet megakadályozni.

Mennyi idő a gyökérkezelés?

A gyökérkezelést rendszerint minimum 2-3 ülésben végzik, ideális esetben egyhetes időközönként. Ebből adódón a teljes művelethez általában 2-3 hét szükséges. Az első ülés, amikor a fogat feltárják és a gyökérkezelést elkezdik, általában hosszabb ideig tart: egy gyökerű fognál általában 20-30 percet vesz igénybe, míg egy három ágú nagy rágófognál egy-másfél óráig is eltarthat. A második ülés rövidebb, mert ekkor a nyílások már megvannak, azokon keresztül csak ki kell szedni a korábban belehelyezett anyagot, és újra át kell kezelni: ez általában nem tart tovább 30 percnél. A harmadik alkalom a gyökértömés és a fog végleges tömése miatt szintén hosszabb, nagyjából egy órát vesz igénybe. Megesik az is, hogy a gyökértömés behelyezése és a korona végleges tömése nem végezhető el egy ülésben.

Hogyan kell készülni a gyökérkezelésre?

Ha a fog nagyon gyulladt és nagyon fáj, akkor a gyökérkezelés előtt a gyulladást csökkenteni szokták. Ez antibiotikumkúrával történik, amely után a kezelés könnyebben kivitelezhető. A kúrára azért van szükség, mert ha a fog nagyon begyulladt, akkor általában nem hatnak teljesen az érzéstelenítők, vagy pedig nagyon sokat kell adni belőlük.

Fáj a gyökérkezelés?

Gyökérkezelésnél fájdalomcsillapító injekcióra általában csak az első alkalommal van szükség, mert a második alkalommal már nincs jelen az ideg. Némi fájdalom ettől függetlenül még jelentkezhet, de csak a fog körüli esetleges gyulladt szövet, gyökérhártya és csont miatt. Ezekhez a szövetekhez a fogorvos nem fér hozzá, gyulladását a szervezet maga gyógyítja meg azt követően, hogy a gyulladás okát, a fertőzést megszünteti az orvos a fogon belül.

Milyen szakorvos végzi?

A gyökérkezelést fogszakorvos végzi.

Kinél nem végezhető?

Gyökérkezelést nem érdemes végezni, ha a fog már nagyon destruált. Például ha a luk már olyan mélyen van, hogy az egyik foggyökérrész el is vált a fogtól. Ilyen esetben húzni kell, mert a fog gyökérkezeléssel sem megmenthető.
Mivel a gyökérkezeléshez hosszú eszközökre van szükség, akkor sem lehet gyökérkezelést végezni, ha a foghoz a fogorvos nem tud hozzáférni. Ez például kicsi szájnyílás esetében fordulhat elő a hátsó fogaknál. A bölcsességfogaknál általában nem tudnak gyökérkezelést végezni, mert azok környékén már végképp kevés a hely. Nem végezhető gyökérkezelés olyan betegeknél sem, akiknek komoly hányingere lesz a szájnyílásban végzett beavatkozásoktól.

Milyen szövődményei lehetnek a gyökérkezelésnek?

Bár a gyökérkezelt fogak akár évtizedekig is kitarthatnak, élettartamuk nem korlátlan. Megesik, hogy ennél jóval rövidebb idő alatt is tönkremennek. Ennek oka a nem élő fog leggyakoribb szövődménye, a törés. Ez azért következik be, mert gyökérkezeléskor az idegekkel együtt a fogat tápláló erek is elpusztulnak, így a fog nem tud táplálkozni, és sokkal kevésbé lesz rugalmas. Emiatt törhet el olyan erőbehatások miatt, amelyeket normál esetben kibírna. Ha a letört darabok kisebbek, akkor a fog újabb tömésekkel javítható. Ha már nagyobb darab vagy egy fél fog törik le, de a gyökér ép, akkor abba kerülhet csap, majd a fogat föl lehet építeni. Bár ez ritkán fordul elő, de ha a mélyben a gyökér törik el, akkor az egyetlen megoldás a fog kihúzása.
A másik lehetséges szövődmény a gyökérkezelt fog gócossá válása, illetve megeshet, hogy már gyökérkezelés előtt is gócos volt, de nem múlt el. A gócosság azt jelenti, hogy a gyökércsúcsok körül, mélyen a csontban gyulladás van - amely röntgenen is látható. Ha ezeket a betokozódott baktériumraktárakat a szervezet nem tudja feldolgozni, akkor baktériumszórás történhet, ami miatt a gócos fog a szervezetben máshol is okozhat gyulladásokat. Előfordul, hogy ez csak röntgenen látszik, de megesik, hogy a fog mellett dudor vagy egy kis sipolynyílás is kialakul. A gócot meg lehet próbálni antibiotikummal megszüntetni, de az antibiotikumkúra általában csak átmeneti megoldást jelent, nem véglegeset. A gócos fogtól előbb-utóbb mindig meg kell szabadulni, ki kell húzni. Erre azért is szükség van, mert ha a gyulladás továbbterjed, akkor a fog mellett kipusztul a csont is, a fog pedig elkezd mozogni, és egyéb problémák is jelentkezhetnek.

Hasznos tudnivalók a gyökérkezelésről

A gyökérkezelt fogak elszürkülése inkább csak az első fogaknál észrevehető, a hátsóknál kevésbé feltűnő. Megakadályozni nem lehet, kezelni viszont igen: fehérítéssel vagy koronával bevonással.
A cikk elkészítéséhez nyújtott segítséget köszönjük dr. Ambrus László fogszakorvosnak.

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +17 °C
Minimum: +8 °C

A Dunántúlon eleinte napos idő várható, majd a frontális felhő- és csapadékrendszer délelőttre az északkeleti tájakat is elhagyja, így ott is csökken a felhőzet. Ugyanakkor a déli óráktól délnyugat felől erősen megnövekszik, megvastagszik a felhőtakaró, ezzel együtt nő a csapadékhajlam. Napközben kevesebb, estétől már több helyen valószínű - nagyobb eséllyel az ország északi felén - zápor, sőt egy-egy zivatar sem kizárt. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 21 fok között várható, a déli, délkeleti tájakon lesz a legmelegebb idő. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.