Endokrinológia

Betegségleírások

Kapcsolódó betegségek

Kapcsolódó videók

Testünk

VideóRendelő: Mitől lehetnek 40 évesen is pattanásaink?

Míg kamaszkorban teljesen elfogadott a pattanások megjelenése, 40 évesen már mindenképpen góc, vagy egyéb belgyógyászati probléma jelenlétére kell gondolnunk. Dr. Kriston Renáta bőrgyógyász-kozmetológus szerint ilyenkor nagyon fontos kideríteni, hogy mi okozhatja a bőrön megjelenő pattanásokat.

Gyógyszerkereső

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +13 °C
Minimum: +3 °C

Délelőtt nagyrészt erősen vagy közepesen felhős idő várható, majd délutánra egyre nagyobb területen szakadozik, gomolyosodik a felhőzet. Az ország délnyugati és középső harmadán zártabb maradhat a felhőtakaró, ott valószínű a legkevesebb napsütés. Elszórtan - főként hazánk északnyugati kétharmadán - valószínű kisebb eső, zápor, néhol zivatar sem kizárt. A Dunántúlon az északnyugati, az északkeleti megyékben a délnyugati szél megélénkül, helyenként - záporok, zivatarok nyomán is - megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 17 fok között alakul. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.