Fejtörők és helyes táplálkozás a szellemi frissességért

A memória edzettsége nemcsak azon múlik, hogy hány évet számlálunk a naptárban, hanem a helyes életvezetésen is. Hogy hozzájáruljunk olvasóink szellemi frissességéhez, a hasznos egészségügyi tanácsok mellett csokorba szedtük néhány hasznos kvízt is.

Az emlékezés az emberi agy csúcsteljesítménye, segítségével képesek vagyunk információt befogadni, gyűjteni, raktározni és előhívni. Agyi kapacitásuknak azonban csak töredékét használjuk ki, az idő múlásával pedig, ahogy öregszünk, képességeink egyre csak romlanak. A romlás mértéke nagymértékben lassítható, ha olyan életmódot folytatunk, ami nem hagyja "pihenni" az agyat.

Rejtvény és kvíz

Kutatások garmadája bizonyította már, hogy a különféle rejtvények, kvízek távol tartanak bizonyos mentális betegségektől, sőt a már kialakult Alzheimer-kór, illetve más, időskori emlékezetromlás lefolyása is lassabb, ha agyunkat nap mint nap trenírozzuk keresztrejtvény, szórejtvény vagy valamilyen televíziós vetélkedőműsor segítségével.

Mi a titka ezeknek az agytérningeknek? Az okok a jelenség természetében keresendők. A feladványok silabizálása során ugyanis talán régen elfeledettnek hitt lexikális tudást hasznosítunk: olyan szólásokra kell rájönnünk a tévéműsorban, amit utoljára a nagyanyánktól hallottunk, vagy olyan ország folyójára kérdez rá a vasárnapi keresztrejtvény, amiről említést utoljára az iskolai földrajzkönyvünk tett.

Szólás, közmondás, szállóige - emlékszik még? Tíz év után újra megpörgethetjük a szerencsekereket és tippelhetünk a feladványokra, hiszen idén ősszel a Story 4 csatornán elindul a . Így remek lehetőségünk lesz a szellemi frissességünk karban tartására, emellett jelentős nyereményre is szert tehetünk. A kvízek pedig sikerélménnyel kecsegtetnek, hiszen az előhúzott tudás aztán aktívvá válik, és legközelebb nagyobb eséllyel vágjuk rá a helyes választ hasonló kérdésre. Ugyanígy működik mindez a rejtvényújságok feladványaival: minél többször ülünk le a fekete-fehér kockák fölé, annál kevesebb ismeretlen meghatározás miatt kell segítséget igénybe vennünk a megfejtés kirajzolódásához.

Táplálékainkkal is fényesíthető az agy

Elfogyasztott ételeink minősége és tápanyagtartalma ugyanúgy hatással lehet szellemi tevékenységünkre, mint a kifejezetten az agyat dolgoztató elfoglaltságok. A kiegyensúlyozott táplálkozással arról is gondoskodunk egyben, hogy szervezetünk semmiféle ásványi anyagban és vitaminban ne szenvedjen hiányt, ami hangulatunkra, egészségünkre is hatással lesz.

  • Figyeljünk az aminosavak bevitelére: a tejtermékekben, hüvelyesekben, diófélékben, magvakban található belőlük bőven, szervezetünkbe jutva az agyműködést serkentik.
  • A kálium fontos szerepet játszik a folyadékháztartás egyensúlyának fenntartásában, az agy- és izomműködésben, a vérnyomás szabályozásában. Fogyasszunk nyersen, sütve vagy csak enyhén megfőzve zöldségeket és gyümölcsöket, hiszen már egy csésze bab, egy fél avokádó, egy nagyobb banán, egy pohár narancslé, joghurt vagy tej is elegendő mennyiséget tartalmaz belőle.
  • Az omega-3 zsírsavak fontos szerepet játszanak a neuronok aktivitásában, így az agy optimális működését segítik. A gyakori halfogyasztás mellett a növényi olajok és zsiradékok is kerüljenek az asztalra! Omega-3 legnagyobb mennyiségben az olajos halakban található (lazac, makréla, tonhal), illetve a növényi eredetű élelmiszerek közül a szójabab, repce, a lenmag és a dió is gazdag benne.
  • A B-vitaminok bevitelével javíthatók a kognitív funkciók. Együnk rendszeresen májat, húsféléket is!
  • A serkentő gyógynövényeket is érdemes számba venni, melyek közül a legismertebb talán a ginzenggyökér. A fizikai ellenálló-képesség javítása mellett fokozza a szellemi tevékenységet, koncentrációt és emlékezőképességet.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

A fátyol- és átmenetileg megnövekvő gomolyfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, a nyugati országrészben erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon helyenként viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 18 és 24 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra