A legegészségesebb újévi fogadalmak

Széles körben elterjedt szokás az újévi fogadalomtétel, más kérdés, hogy sokaknál végül tiszavirág életűnek bizonyulnak az ilyenkor tett ígéretek. Akad azonban néhány olyan vállalás, amelyet egészségünk megőrzése miatt mindenképpen érdemes megtennünk, ráadásul egy kis elhatározással viszonylag könnyen be is tarthatók.

A szakértők szerint ezeket érdemes megfogadni – egészségünk meghálálja.

Együnk többet!

Pontosabban mondva: együnk több egészséges ételt! „Imádunk olyan célokat megfogalmazni, amelyek úgy kezdődnek, hogy együnk többet valamiből” – indokolta a felütést Lauren Slayton dietetikus, a New York-i székhelyű FoodTrainers igazgatója. Jó megoldás lehet például, ha elhatározzuk, hogy több probiotikus élelmiszert fogunk fogyasztani, mint amilyen a miso, a japán konyha közismert pasztája, valamint az almaborecet és a joghurt. Mindezek segítségével ráadásul nem csupán a hangulatunkat javíthatjuk, de hatékonyabban tüntethetjük el a kevésbé értékes rágcsálnivalókat is az étkezésünkből. Ez utóbbi kapcsán érdemes megemlíteni, hogy amennyiben szeretnénk megszabadulni a bűnös élvezetektől, úgy nem feltétlenül a teljes megvonás jelenti a legjobb módszert. „Ahelyett például, hogy minden héten fogyasztanánk vörös húst, fogadjunk meg inkább, hogy csak havonta egyszer tesszük” – javasolta Keri Peterson, a Lenox Hill kórház belgyógyásza. Ha csak ritkán ugyan, de olykor ünnepi módon megengedjük magunknak kedvenc fogásainkat, azzal összességében könnyebb lesz megállni a bűnözést a mindennapokban.

újév
Akad néhány vállalás, amelyet egészségünk megőrzése miatt mindenképpen érdemes megtennünk. Fotó: Getty Images

Feküdjünk le korábban!

Sokak – különösen éjjeli baglyok – számára teljesen a valóságtól elrugaszkodott ötletnek tűnhet, hogy megfogadják: éjszakánként legalább nyolc órát fognak alvással tölteni. Ilyen esetekben segítséget jelenthet, ha csupán 15 perccel fekszünk le korábban a megszokotthoz képest. „Sokkal jobb, ha időről időre, fokozatosan hozzuk előrébb 15 percekkel a lefekvés idejét, mintha egycsapásra kimondanánk, hogy ezentúl éjfél helyett már este 10-kor az ágyban leszünk” – mondta el Roshini Raj, a New York-i Egyetem Langone egészségügyi központjának orvosprofesszora. „Bárki képes lehet megoldani, hogy 15 perccel hamarabb hajtja álomra a fejét. Ha pedig kitartunk emellett, egyszer csak azon kapjuk majd magunkat, hogy már másfél órával hamarabb elálmosodunk, mint a fogadalomtétel előtti időkben” – tette hozzá a szakember.

Takarítás helyett meditáljunk!

Ahelyett, hogy évről évre megfogadnánk (nyilvánvalóan hiábavaló módon), hogy ezentúl sokkal nagyobb rendet tartunk majd az életterünkben, érdemes inkább kipróbálni a napi egyszeri meditálást. „Amikor az ember stresszes, siet, szorong vagy depresszív hangulatban van, akkor az utolsó dolog, ami eszébe jut, hogy kitakarítsa a lakást” – mutatott rá Sherry Blair, a Dél-kaliforniai Egyetem adjunktusa, a pozitív pszichológia szakértője. „A figyelem és tudatosság viszont segít magunkra összpontosítani” – tette hozzá. Egy több mint 3500 felnőtt részvételével lefolytatott 2014-es tanulmány eredményei szerint napi 30 perc meditáció alig nyolc hét alatt érzékelhető javulást hozott a résztvevők depressziós és szorongásos panaszai terén. „Amint az ember elkezdi megtisztítani a gondolatait, egyszeriben jobban is érzi magát” – hangsúlyozta Blair.

Lépjünk az egészséges testsúlyért!

Szó szerint lépésekre van szükségünk. „Felesleges folyamatosan azon aggódni, hogy miként illeszthetjük be az edzéseket a hetünkbe. Inkább arra szoktam kérni a klienseimet, hogy fókuszáljanak a lépésszámuk növelésére a mindennapos tevékenységeik közben” – árulta el Shannon Fable személyi edző, az Anytime Fitness franchise edzésprogramjának igazgatója. „Mindössze napi 500 extra lépés öt napon keresztül már szignifikáns változásokhoz vezet” – hívta fel a figyelmet. Ehhez betervezhetünk rövid szüneteket a nap folyamán, amikor körbegyalogoljuk a háztömböt, de sokat jelent már az is, ha inkább odasétálunk a munkatársaink asztalához ahelyett, hogy e-mailt írnánk nekik. Ilyen módon a teljes testünkkel jót teszünk, beleértve, hogy a súlyfelesleg felszaporodásának is gátat szabhatunk. „A cél mindenképpen egy egészségesebb életmód kialakítása, nem önmagában a fogyás. A súlyvesztés, illetve az ideális testsúly fenntartása a helyes életvitel természetes hozadéka” – hangsúlyozta Rania Batayneh táplálkozási szakértő.

Hogyan tarthatjuk be sikeresen a rendszeres testmozgásra vonatkozó újévi fogadalmunkat? A személyi edző tanácsai.

Vásárlással a cigaretta ellen

A spórolásra bármikor könnyű okot találni, legyen szó egy új számítástechnikai eszközről vagy bármilyen más anyagi vágyunkról. A trükk az, hogy megfogadjuk: a rávalót kizárólag a dohányzás, illetve a dohánytermékek elhagyásával megspórolt pénzből gyűjtjük össze. „A dohányzás daganatos megbetegedésektől a szív- és érrendszeri betegségekig számos kórkép kockázatát fokozza, szóval ha csak egy dolgot tanácsolhatnék az embereknek újévi fogadalom gyanánt, akkor az a dohányzásról való leszokás lenne” – fogalmazott Leana Wen, a George Washington Egyetem sürgősségi orvosa. Habár amilyen sokan vágynak rá, a leszokás olyannyira nehéz feladat, ugyanakkor közel sem lehetetlen. Extra motivációt jelenthet például, ha minden hónapban arra gyűjtjük össze a meg nem vásárolt cigaretták után fennmaradó összeget, hogy vegyünk belőle valamit, amire nagyon vágyunk. „Érdemes kiszámolni, hogy mennyit költünk hetente dohánytermékekre. Mi lenne, ha ezt az összeget minden vasárnap megtalálnánk a párnánk alatt? Mire költenénk?” – tette fel az elgondolkodtató kérdést Marti MacGibbon függőségi specialista. Kitért rá, érdemes lehet a lakáson belül jól látható helyre kitenni annak a terméknek vagy szolgáltatásnak a fotóját, amelyre spórolunk, ezzel is erősítve magunkban az elhatározást.

Naplózzuk a kedvenc dolgainkat!

Nem célszerű úgy nekiindulni az új évnek, hogy egyszerűen csak boldogabbak akarunk lenni. Vegyük konkrétabbra a fogadalmat, és mondjuk azt, hogy az előttünk álló 365 nap mindegyikének reggelén leírunk egy naplóba egy olyan dolgot, amiért hálásak vagyunk. „Nem számít, ha éppen összecsapnak a fejünk felett a hullámok, igenis szakítsunk rendszeresen időt arra, hogy felidézzük magunkban, mi mindenünk van, aminek örülhetünk. Ez segít, hogy több boldogságra leljünk az életben” – javasolta Sadie Nardini életmódszakértő. Kutatások igazolják, hogy azok, akik rendszeresen naplózzák, miért lehetnek hálásak, jobban alszanak, többet mozognak és ritkábban kell orvoshoz fordulniuk.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

Az átmenetileg megnövekvő gomoly- és fátyolfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, nyugati szelet élénk, helyenként erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 25 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra