Változást szeretnének a gyerekorvosok

Több mint 10 ezren írták alá azt a petíciót, amely nagyobb szabadságot adna a szülőknek az iskolai hiányzások igazolásában.

A petíciót egy gyerekorvos indította el, aki megunta, hogy a rendelési idejének harmada felesleges adminisztrációra megy el. A petíciót eljuttatták az Emberi Erőforrások Minisztériumába is - számolt be róla a hvg.hu.

Eltűnnek a gyermekorvosok - korábbi cikkünkért kattintson !

A budakalászi gyerekorvos, Tordas Dániel még májusban indította el a petíciót, amelyet már több mint 10 ezren támogatnak. A probléma sok szülőnek ismerős lehet: a gyerek megbetegszik, de miután a szülő jellemzően csak három napot igazolhat egy félévben vagy tanévben, elindul a járkálás a gyerekorvoshoz az igazolásért, sokszor már azt követően, hogy a gyerek meggyógyult. Az orvos adminisztrál, a szülő meg rossz esetben még egy napot táppénzen van, hogy beszerezhesse a papírt.

növelni kellene a szülő által igazolható napok számát
Növelni kellene a szülő által igazolható napok számát. Fotó: iStock

A lapnak nyilatkozó háziorvosok szerint két dolgon kellene változtatni:

  • a vonatkozó Emmi-rendeletben rendezni kellene az orvosi igazolás kérdését (most ezt teljes egészében az iskolákra bízzák),
  • növelni kellene a szülő által igazolható napok számát.

A petíciót elindító Tordas Dániel szerint a jelenlegi, több évtizede kialakult gyakorlat helytelen és begyepesedett. A jogszabályok szerint ugyanis akkor is a háziorvosnak kell igazolnia a betegséget, ha az alatt nem is látja a gyereket, például mert menstruációs görcse van, vagy mert a szülő meggyógyította otthon. Emellett számtalan olyan panasz van - például otthoni hasmenés, reggeli fejfájás -, amely az orvosi vizsgálat alkalmával nem látható. Ez pedig problematikus és betarthatatlan helyzetet eredményez orvosszakmai szempontból.

A Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke, Póta György is hasonló véleményen van. Mint mondta, nem az a baj, hogy az orvosoknak betegségeket kell igazolniuk, hanem az, hogy az iskolák mindent orvosi igazolással akarnak lefedni.

Tordas a petíciót hétfőn elküldte az Emberi Erőforrások Minisztériumának. Ebben több kollégájával együtt kezdeményezi, hogy az orvosnak csak járványügyi jelentőségű megbetegedéseket kelljen igazolnia, a többit megtehesse a szülő. A Házi Gyermekorvosok Egyesületének hasonló felvetésére egyébként az Emmi korábban így reagált: "bevált az, hogy a szülő három nap iskolai hiányzást igazolhat gyerekének félévente. Ez elegendő lehet az elkerülhetetlenül az iskolai időszakban megvalósítandó családi programokra, minden mást az iskolai időn kívül kell megszervezni."

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

A fátyol- és átmenetileg megnövekvő gomolyfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, a nyugati országrészben erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon helyenként viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 24 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra