Újabb helyen van kanyarójárvány

Szükséghelyzetet hirdetett Szamoán a kormány a hét végén a kanyarójárvány rohamos terjedése miatt. A szigetországban felfüggesztették az oktatást az összes iskolában, és korlátozzák a gyülekezést.

Az egyenlítőtől délre, Hawaii és Új-Zéland között fekvő kétszázezres szigetországban október végén, az első halálesetek előfordulása után hirdettek kanyarójárványt . Azóta legalább hat embert halt meg a betegségben, öten közülük két év alatti gyerekek voltak. A helyi sajtó szerint a 716 kanyarógyanús beteg negyven százaléka kórházi ápolásra szorul. Új-Zéland a napokban jelentette be, hogy háromezer vakcinát és 12 ápolónőt küld Szamoára, hogy segítsenek a járvány megfékezésében.

kanyaró, kanyarójárvány, kanyaró elleni oltás, védőoltás
Az átoltottsági arány növelésével lehetne megfékezni a járványt. Fotó: iStock

Újra támad a kanyaró

A kanyarós megbetegedések száma 2000 és 2016 között világszerte meredeken zuhant, ám az utóbbi években - többnyire a minden tudományos alapot nélkülöző oltásellenes és szkeptikus kezdeményezések miatt - a fertőzés ismét több országban felütötte fejét, és súlyos gondot jelent.

A kanyaró kevésbé ismert veszélyéről itt olvashat!

Az Egészségügyi Világszervezet adatai szerint az év első hét hónapjában világszerte 360 ezer kanyarós megbetegedést regisztráltak, háromszor annyit, mint egy évvel korábban. A legsúlyosabban érintett országok a Kongói Demokratikus Köztársaság, Madagaszkár és Ukrajna. Ahogy korábban megírtuk , Magyarországon szeptember 22-éig összesen 38 kanyarós esetet regisztráltak, ami több mint a kétszerese a 2018-as év azonos időszakában feljegyzett adatnak. Ráadásul halálos áldozata is volt az itthoni járványnak.

A kanyaró elleni védőoltás elterjedése - vagyis az 1970-es évek - előtt a betegség 7-8 millió gyerek halálát okozta évente.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Melegfront
Maximum: +17 °C
Minimum: +8 °C

A Dunántúlon eleinte napos idő várható, majd a frontális felhő- és csapadékrendszer délelőttre az északkeleti tájakat is elhagyja, így ott is csökken a felhőzet. Ugyanakkor a déli óráktól délnyugat felől erősen megnövekszik, megvastagszik a felhőtakaró, ezzel együtt nő a csapadékhajlam. Napközben kevesebb, estétől már több helyen valószínű - nagyobb eséllyel az ország északi felén - zápor, sőt egy-egy zivatar sem kizárt. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 21 fok között várható, a déli, délkeleti tájakon lesz a legmelegebb idő. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Késő délután melegfronti hatás érezhető, ami a frontérzékenyek számára kellemetlen tünetekkel járhat.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra