Tovább terjed a rejtélyes vírus

Már négyen meghaltak Kínában az újonnan azonosított, tüdőgyulladást okozó koronavírus miatt. A fertőzés már több országban, köztük Ausztráliában is felütötte a fejét.

Ahogy már korábban is olvashatták a HáziPatika.com-on , egy eddig ismeretlen, tüdőgyulladást okozó vírus jelent meg a közép-kínai Vuhanban. Az előzetes vizsgálatok szerint az eddig nem ismert koronavírus egy halpiacon jelenhetett meg először Vuhanban, majd cseppfertőzéssel terjedt tovább. A piacot azóta beszüntették, területét pedig fertőtlenítették. A vírus eddig négy áldozatot követelt, a negyedik halott egy 89 éves férfi volt.

tüdőgyulladás, tüdőbetegség, koronavírus, vírus, halálesetek, járvány
Néhány egészségügyi dolgozó szervezetében is megtalálták a kórokozót. Fotó: iStock

Más országokban is megjelent

A vírus azonban már Kína határain túl is felbukkant. Tajvanon négy, Szingapúrban három, Vietnámban kettő, Nepálban pedig egy betegnél merült fel a fertőzés gyanúja, míg Japánban egy esetben jelentették a vírus megjelenését. Emellett Hongkongban szombatig 90 embert helyeztek karanténba - közülük már 14-et hazaengedtek -, de egyetlen esetben sem erősítették meg az új koronavírus jelenlétét.

Kiderült, mi áll a rejtélyes megbetegedések mögött - kattintson a részletekért!

A legfrissebb információk szerint Ausztráliában is karantén alá helyeztek egy férfit, akin a betegség tünetei jelentkeztek nem sokkal azután, hogy visszatért Vuhanból. Az ország egészségügyi hatósága biológiai biztonsági ellenőrzést rendelt el a Vuhanból Sydney-be érkező repülőgépek utasainál.

Emberről emberre terjed

A kínai hatóságok hétfőn mintegy 220 fertőzéses megbetegedésről számoltak be az ország több régiójában, beleértve Pekinget és Sanghajt is. A Kínai Nemzeti Egészségügyi Bizottság pedig megerősítette, hogy a tüdőgyulladás-járványt okozó új koronavírus emberről emberre is terjed. A dél-kínai Kuangtung tartományban két olyan megbetegedés is történt, amelyben emberről emberre terjedt a fertőzés. Az angol nyelvű China Daily című napilap szerint néhány egészségügyi dolgozó szervezetében is megtalálták a kórokozót.

Ha azonnali intézkedések történnek, akkor az új koronavírus okozta járvány megfékezhető lehet - véli Ceng Kuang, a kínai Betegségellenőrzési és Elhárítási Központ vezető járványügyi szakértője. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) pedig rendkívüli szakértői bizottsági ülést hívott össze, hogy megállapítsák, nemzetközi járványügyi vészhelyzetet jelent-e a koronavírus terjedése. Különös aggodalomra ad okot az, hogy a héten beköszönt Kínában a holdújév, ilyenkor pedig emberek százmilliói kelnek útra.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +14 °C
Minimum: +3 °C

Délelőtt az ország keleti felében-harmadában még több lehet a felhő, majd ott is gomolyosodik a felhőzet. Másutt gomolyfelhős, napos időre számíthatunk. Elszórtan várhatók záporok, jégdara záporok, elsősorban a Duna-Tisza közén zivatarok is kialakulhatnak. Az északi szél nagy területen megélénkül, a Bodrogközben és a Bakonyban, valamint záporok, zivatarok környezetében erős széllökések is előfordulhatnak. A legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 16 fok között alakul. Késő estére 4 és 9 fok közé hűl le a levegő. Az előrejelzések szerint a szerdai napot kettős fronthatás dominálja majd.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra