Hetekig titkolta a koronavírust Kína

Szakértők szerint, ha idejében nyilvánosságra kerülnek a megbetegedések, még kordában tarthatták volna a járványt, így azonban az új koronavírus elszabadult.

Fontosabb volt a kínai rezsim számára, hogy megóvja a tekintélyét és elkerülje egy esetleges politikai zavar kockázatát, mintsem időben tájékoztassa a lakosságot egy új vírus terjedésének veszélyére. Így hetekig eltussolták az új koronavírus létezését - állítja a The New York Times tényfeltáró cikke.

A szakértők szerint e késlekedés miatt már tavaly év végén, 2020 év elején esélytelenné vált, hogy kontrollálni tudják a vírust , ami azóta elterjedt a világon, legkevesebb 304 áldozatot szedett, s közel 15 ezren fertőződtek már meg.

Aki beszélt róla, büntették

Hét embert tartanak egy rejtélyes vírus miatt karanténban - írta orvostanhallgató barátainak egy közös csetszobában Dr. Li Venliang még december 30-án. "Ijesztő! Megint a SARS-vírus csapott le?" - kérdezett vissza egyikük, utalva arra a szintén Kínában tomboló 2002-es járványra, amiben akkor közel 800-an vesztették életüket.

Koronavírus
Ha időben lépnek, talán megelőzhető lett volna a járvány. Fotó: MTI

Dr. Li Venliang ajtaján még aznap éjjel kopogtattak, s bevitték a vuhatni egészségügyi hatósághoz, ahol kérdőre vonták, miért osztott meg információkat másokkal az esetről.

A betegség az új koronavírus volt.

Hét hét telt el

Hét hét telt el aközött, hogy a kínai kormány karantén alá vonta Vuhant, s hogy megjelentek az első tünetek egy betegen. Hét hétig próbálták elhallgattani az orvosokat, akik már rég a vészharangot kongatták volna. Hét hétig titkolták egy 11 milliós nagyváros lakói előtt, hogy komoly fenyegetésnek vannak kitéve. Sőt, a járvány fészkének tekintett halpiac bezárástát is felújításnak próbálták beállítani.

Ilyen az élet a koronavírus miatt lezárt városban. Egy vuhani, 29 éves szociális munkás naplójából olvashat részleteket ide kattintva .

A The New York Times tényfeltáró cikke közel két tucatnyi vuhani lakossal, orvossal és hivatalnokkal készült interjún, a kínai híradásokon és a fordulópontot jelentő döntések nyomán megjelent közléseken alapul, s ad betekintést napról napra a történtekbe az első ismertté vált esettől kezdődően.

Az első eset még mindig kérdéses

Az első eset részletei és dátuma egyébként azóta sem ismert, csak sejteni lehet, hogy valamikor tavaly december elején kezdődött. Ám ahelyett, hogy a halmozódó megbetegedések után a hatóságok elkezdtek volna érdemben lépéseket tenni, halogattak. Amikor pedig 2019. december 31-én valaki nyilvánosan is megosztotta az interneten Dr. Li korábbi csetcsoportba küldött üzenetét, még mindig azzal voltak elfoglalva, hogy rémhírterjesztés miatt megtalálják a "szivárogtatókat".

A vuhani egészségügyi hatóságok a "szivárogtatás" hatására egyébként még aznap közleményben cáfolták a "pletykákat" egy új betegségről, s annyit közöltek 27 embert ismeretlen eredetű tüdőgyulladással ápolnak, de nincs ok aggodalomra.

Dr. Venliang pedig, aki szemészorvosként dolgozott, visszatért munkájához. Január 10-én ő is megfertőződött. Egy olyan asszonyt kezelt ugyanis zöldhályoggal, akiben már ott lappangott a vírus. A nő a koronavírust a lányától kaphatta el.

Az a bizonyos halpiac, s az első halálos áldozat

A lap beszámolója szerint egy Hu Hszaiohu nevű férfi, aki disznóhúst árult a Huanan Halpiacon, már decemberben sejtette, hogy valami nincs rendben. Az ott dolgozók ugyanis sorra estek ki a munkából lázas megbetegedéssel, többet közülük karanténba helyeztek, de senki nem tudta miért. A helyi orvosok sem értették, hogy mi okozza újabb és újabb tüdőgyulladásos betegek megjelenését, akik nem reagáltak a kezelésre. A betegekben egy közös volt: a halpiacon dolgoztak.

Az év első napján a halpiacot rendőrök zárták le, s vegyvédelmi ruhások azonnal fertőtlenítésbe kezdtek, bár hivatalosan azt közölték az emberekkel, hogy csak felújítják a komplexumot. Ez azonban már gyanús volt a lakosságnak.

Az előző nap a kínai hatóságok a WHO-nak is figyelmeztetést adtak ki, hogy járvány van. A helyiekkel azonban még mindig azt próbálták elhitetni, hogy nincs ok aggodalomra, a betegség nem terjed emberről emberre, s kordában tudják tartani.

Nemzetközi vészhelyzetet hirdetett az új koronavírus miatt az Egészségügyi Világszervezet (WHO). A részletekért kattintson !

Kilenc nappal a piac lezárása után meghalt a vírus első áldozata, egy idős férfi, aki májbeteg és daganatos volt. A férfi a lezárás előtt a piacon vásárolt. Bár a férfi haláláról beszámoltak a hatóságok, egy dolgot nem említettek: a férfi felesége is koronavírus tüneteit mutatta, pedig ő soha nem járt a piacon.

Fű alatt terjedt a hír

Miközben a hatóságok nagy erőket vetettek be azért, hogy a betegséget előbb eltussolják, később pedig a járványt kevésbé veszélyesnek állítsák be, a város egészségügyi alkalmazottai fű alatt adták egymásnak a hírt: komoly baj lehet.

Lü Hisziaohong, az egyik helyi kórház orvosa már december 25-én értesült róla, hogy a betegség egyre terjed az egészségügyi alkalmazottak között, három héttel azelőtt, hogy a kormány beismerte volna: a betegség emberről emberre terjed. Lü nem mert nyilvánosság elé állni, azonban titokban értesített egy iskolát, amelyik egy másik nagy piac mellett fekszik.

Előbb nevet kapott a vírus, majd nyilvánosságot

Január első hetére a vuhani 5-ös számú kórházba egyre többen érkeztek koronavírusos tünetekkel , sokszor családtagok. Nem volt kétség többé, emberről emberre terjed. Január 7-én kapott nevet a vírus (nCoV), négy nappal később a kínaiak nyilvánosságra hozták a genetikai térképét a világ előtt – ez volt az a lépés, amelyet sokan méltattak, mint előremutató lépést a rezsim részéről. Ekkor január 11-én járunk, szűk egy hónappal a járvány első jelei után.

A Házipatika.com elsők között számolt be az új betegségről. Ide kattintva elolvashatja erről szóló hírünket.

Helyben azonban mindezek ellenére is próbálták kerülni a pánikot, ezért tilos volt járványról beszélni. De, amikor az első halottak bekerültek a hírekbe, és a betegség felütötte a fejét Kína határain kívül is, a pekingi felső vezetés végre "felébredt", és Vuhanba küldték az ország egyik legismertebb epidemiológusát, Csung Nansant, aki a SARS-járvány idején is kivette a részét a munkából. A szakértő január 20-án bejelentette az állami televízióban: a vírus emberről emberre terjed, és már az egészségügyi dolgozók közül is több mint egy tucat elkapta. Ekkor 3 halottja volt a vírusnak, 11 nappal később 200.

Két nappal később karanténba zárták a 11 milliós várost. A lakosság ekkor értette meg, hogy nagyon komoly baj van. Tömegek özönlöttek a repterekre és vonatállomásokra, hogy kimeneküljenek Vuhanból, mielőtt a 23-ra virradó hajnalban életbe lép a karantén.

"Én szóltam!"

Időközben a Legfelsőbb Népbíróság közleményben bírálta Dr. Li Venliang ellen indított rendőrségi nyomozást. „Könnyebb lett volna kordában tartani a koronavírust, ha az emberekhez eljutnak a kezdeti »pletykák«, és elkezdenek maszkot hordani, valamint extra tisztasági elővigyázatosságokat tenni még decemberben.” – olvasható a közleményben.

Dr. Li jelenleg kórházban lábadozik, üzenetben nyilatkozott a New York Timesnak. „Ha a hatóságok közzétették volna a kezdettől fogva a vírussal kapcsolatos információkat, most sokkal jobb lenne a helyzet. Nagyobb nyitottság és transzparencia kéne.”

Forrás: The New York Times

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

Az átmenetileg megnövekvő gomoly- és fátyolfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, helyenként erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 25 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra