Ezért óriási baj, ha enyhék a koronavírus tünetei

HáziPatika

A kutatók éjjel-nappal azon dolgoznak, hogy megállítsák az új koronavírus terjedését, munkájukat azonban több dolog is akadályozza: az egyik, hogy bizonyos esetekben olyan enyhék a fertőzés tünetei, hogy a betegséget nagyon nehéz diagnosztizálni.

Közel 6 ezer fertőzött van már Kínában

A kínai egészségügyi hatóság friss jelentése szerint Kínában kedd estére 132-re emelkedett a koronavírus (2019-nCoV) halálos áldozatainak, 5974-re pedig a fertőzöttek száma. Közben Európában is egyre terjed a fertőzés, Németországban három, Franciaországban pedig egy újabb megbetegedést mutattak ki. Itthon egyelőre nincs ok pánikra: Szijjártó Péter hangsúlyozta, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) sem belföldön, sem külföldön nem tud koronavírus-fertőzésben érintett magyar állampolgárról.

A koronavírus első tünetei

Magas lázzal és száraz köhögéssel jelentkezik, illetve a legtöbb esetben tüdőgyulladás is kíséri az új koronavírust, amely már Európában is felütötte a fejét. Egy napokban publikált tanulmány szerint 41 vizsgált betegből hat elhunyt afertőzésvalamelyik szövődménye miatt. Részletek itt

Nehéz a kutatók dolga

Jelenleg több kutatócsoport is a járvány megfékezésén fáradozik. Dolgoznak az ellenanyag kifejlesztésén (ez várhatón egy évet fog igénybe venni), de gyógymódokkal kapcsolatos vizsgálatokat is folytatnak. A szakemberek nemcsak az idővel futnak versenyt, munkájukat számos dolog akadályozza: a többi között az, hogy bizonyos esetekben a betegségnek vagy egyáltalán nincsenek tünetei, vagy nagyon enyhék, így pedig nehéz pontos diagnózist felállítani. A Lancet című orvosi folyóiratban január 24-én közzétett tanulmányban például arról számoltak be, hogy egy 10 éves fertőzöttnél semmilyen szimptóma nem jelentkezett.

"Sok olyan beteget látunk, főleg gyerekeket, akiknek a tüdőgyulladáson kívül nincs más tünetük, se láz, se köhögés. Ez viszont azt jelenti, hogy nem könnyű azonosítani a koronavírus-fertőzést" - mondja a Hongkongi Egyetem mikrobiológusa, Yuen Kwok-yung, a Lancetben megjelent tanulmány egyik írója.

Nehéz diagnosztizálni a betegséget, ha enyhék a tünetek
Nehéz diagnosztizálni a betegséget, ha enyhék a tünetek. Fotó: iStock

A hőkamera sem "kijátszhatatlan"

Szakértők a világszerte több repülőtéren is használt hőkamerás módszerről is beszéltek, amellyel az utasok testhőmérsékletét mérik, hogy kiszűrjék a fertőzötteket. Szerintük azonban ez a módszer sem teljesen biztonságos, hiszen a betegség szimptómái olyan sokfélék, hogy számos érintettet egyszerűen nem "lát" a hőkamera. Richard Sugrue, a szingapúri Nanyang Műszaki Egyetem docense hangsúlyozza, "jelenleg úgy tűnik, aláza fő ismertetőjegye a vírusnak, de az influenzaszezon közepén vagyunk, szóval muszáj utánajárni, hogy az adott személy koronavírussal fertőzött, vagy valamilyen más problémája van".

Sugrue hozzátette, az új koronavírus egyetlen biztos diagnosztizálási módja az úgynevezett PCR (polymerase chain reaction)- teszt vagy az elektronmikroszkóppal való vizsgálat, ezek elvégzése azonban órákat venne igénybe, így lehetetlen kivitelezni például egy nemzetközi repülőtéren, ahol naponta több tízezren haladnak át.

Nincs tünete, de fertőz?

Szakértők figyelmeztetnek: szintén fontos lenne egyértelműen tisztázni, hogy egy fertőzött ember tünetek nélkül is képes-e továbbadni a vírust. Charles Chiu, a Kaliforniai Egyetem professzora el is magyarázta, miért. "Azok, akiknek nincsenek tüneteik, vagy csak kevés, nagy valószínűséggel nem mennek orvoshoz és nem maradnak otthon, ezzel viszont hozzájárulnak a vírus terjedéséhez, és ahhoz, hogy még nehezebben lehessen megfékezni a járványt" - húzza alá a szakember.

Bár a kínai egészségügyiminiszter-helyettes, Ma Xiaowei sajtótájékoztatón megerősítette, hogy a koronavírus az inkubációs, azaz a lappangási időszakban is fertőzhet - ez egyébként akár 14 napig is tarthat -, egyesek szerint kérdés, mennyire bizonyított ez az állítás. Az amerikai járványügyi és betegségmegelőzési központ igazgatója, Nancy Messonnier például kiemeli: "Mi egyelőre még nem találtunk bizonyítékot arra nézve, hogy a betegek a tünetek megjelenése előtt is fertőzhetnek, de folyamatosan vizsgálódunk az ügyben" - reagált Ma közleményére a CNN szerint.


Dr. Anthony Fauci, az amerikai Allergia és Fertőző Betegségek Nemzeti Intézetének igazgatója szintén kételyeit fogalmazta meg a CNN-nek. Mint mondja, nem tudják, hogy a kínai hatóságok pontosan milyen módszerekkel gyűjtötték az adatokat, márpedig ez mindenképpen szükséges lenne ahhoz, hogy meg tudják állapítani, megbízhatóak-e az információk.

Chiu professzor a maga részéről szkeptikus azzal kapcsolatban, hogy a vírus széles körben elterjedhet a tünetmentes emberek miatt. "Sokkal valószínűbb, hogy azok a veszélyesek, akik betegek, de csak kevés panaszuk van" - húzta alá.

Forrás: time.com

Hirdetés

Hogy érzi magát? Országos eredmény megtekintése >>
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Milyen most a lelkiállapota?
Letargikus vagyok
Kissé magam alatt vagyok
Kiegyensúlyozott vagyok
Jókedvű vagyok
Majd kiugrom a bőrömből
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Hogy érzi most magát fizikailag?
Teljesen hulla vagyok
Voltam már jobban is
Átlagos formában vagyok
Jól vagyok
Kirobbanó formában vagyok
Hogy érzi magát?
Lelkiállapot
Fizikai állapot
Legjobban:
Legrosszabbul:
További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
+18, +23 °C
Minimum:
+7, +14 °C

Hazánkban szerdán délelőtt számíthatunk több-kevesebb napsütésre, de közben fokozatosan vastagszik a felhőzet.

Egészséget befolyásoló hatások:
gyenge, közepes

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag