Így kezdje az újévet, aki elkerülné a rákot

A prosztata a férfiak egy apró szerve, amely azonban az életük különböző időszakaiban mégis kitüntetett szerephez jut. Fiatalon elsősorban a gyermeknemzésben fontos az egészsége, később viszont a betegségei folytán kellemetlenségek forrásává válhat, sőt halálos rák kiindulása lehet. Kiderült azonban, hogy ez hogyan kerülhető el a legnagyobb eséllyel.

A prosztata daganatos megbetegedése a második leggyakoribb férfiakat érintő ráktípus a világon, 2018-ban 1,2 millió beteget tartottak nyilván. Magyarországon évente mintegy 4500 új prosztatarákos megbetegedést diagnosztizálnak és 1300-an bele is halnak a kórba - mondta el az M1 televíziós csatornának Nyirády Péter, a Semmelweis Egyetem Urológiai Klinikájának igazgatója. Annak ellenére, hogy gyakori betegségről van szó, a tudósok nem tudják pontosan, hogy miért alakul ki. Ez nem jelenti persze, hogy ne tudnák kezelni, vagy ne adnának olyan ajánlásokat, amelyek betartásával jelentősen csökkenthető a betegség kockázata.

ugrókötél
A prosztatarák megelőzéséhez nem számít, hogy mit mozgunk. Csak mozogjunk! - Fotó: iStock

Géczi Lajos, az Országos Onkológiai Intézet osztályvezető onkológusa egy előadásában kifejtette, hogy a prosztatarák patológiájának, szövettanának mélyebb megismerése nyomán nemcsak újabb kezelési lehetőségek megjelenésére számíthatunk, de a már elérhető kezelési alternatívák pontosabb, betegre szabott alkalmazása is lehetővé válik. A lokálisan és metasztatikusan kiterjedt daganatos betegség a jelenlegi új lehetőségek mellett is egyelőre gyógyíthatatlan maradt, bár az új ismeretek és a nyomukban kifejlesztett újabb kezelési lehetőségek, gyógyszerek révén az átlagos túlélés várhatóan nőni fog. Ez közönségesen azt jelenti, hogy jobban járunk, ha megelőzzük a bajt.

Bármilyen testmozgás segít

Egy új tanulmány , amelyet nemrégiben tettek közzé a International Journal of Epidemiology folyóiratban, azt állítja, hogy a testmozgás kulcsszerepet játszik a kór elkerülésében. Sarah Lewis, a tanulmány vezető szerzője, a Bristoli Egyetem kutatója kifejtette, hogy az eredményeik szerint a férfiak életmódja a genetikai örökségükkel együtt jelentősen befolyásolja a prosztatarák kockázatát. Sőt a kutató arra hívta fel a figyelmet, hogy "a fizikai aktivitás nagyobb hatással lehet a prosztatarákra, mint azt korábban gondoltuk, így remélhetőleg ez ösztönözni fogja a férfiakat, hogy aktívabbak legyenek" - idézte az Inverse magazin.

A rák okainak tisztázására Lewis és a kutatócsoport több mint 140 ezer férfi 22 kockázati tényezőjét vizsgálta meg. A vizsgálatba bevonta 57 százalékánál már korábban diagnosztizálták a prosztatarákot. A csapat célja annak kipuhatolása volt, hogy a különböző kockázati tényezők - például az elhízás, a vas szintje, a testmozgás és az étrend - hogyan befolyásolják a prosztatarák kialakulásának esélyét.

Megállapították, hogy azok, akik aktívabb életet élnek a prosztata rák kisebb kockázatával számolhatnak. A testmozgásból származó előnyök eléréséhez nem volt szükség napi guggológyakorlatokra vagy hosszú távok lefutásra. Az összes testedzés - legyen szó például pilatesről, sziklamászásró vagy interval edzésről (HIIT) - a prosztata rák alacsonyabb rizikójához kapcsolódott.

A fizikai aktivitás és a prosztata rák közötti kapcsolat egy dózis-válasz összefüggés - mutatott rá Lewis. Nincs pontos formula a prosztatarák elleni küzdelemre, hogy például hetente három alkalommal vagy naponta kell izzasztó fizikai munkát végezni. A testedzésre vonatkozó nemzetközi ajánlások követése azonban jó igazodást tesz lehetővé az új életmód elkezdéshez. Az Egészségügyi Világszervezet, a WHO szerint a 18-64 éves felnőtteknek hetente legalább 150 perc közepes intenzitású, vagy legalább 75 perc erős intenzitású aerob fizikai tevékenységet kell végezniük, vagy a mérsékelten és erőteljesen intenzív tevékenység ezzel egyenértékű kombinációját. "Minél aktívabb egy ember, annál alacsonyabb a kockázata. De ennek a plusz mozgásnak nem kell megerőltetőnek lennie, egyszerűen csak többet kell sétálni" - mondja Lewis.

Az "aktív gének" ereje

A kutatás rávilágított arra is, hogy a genetika miként teszi hajlamossá a férfiakat a több mozgásra. Elemzésükben azok az emberek, akiknek két DNS-variációja is társult a fizikai aktivitáshoz nagyobb igényéhez, 51 százalékkal kisebb eséllyel betegedtek meg prosztatarákban, mint azok, akiknél nem voltak meg ezek a testmozgással összefüggő genetikai variációk.

A prosztata egy körülbelül 20 gramm tömegű, mirigyes szerv, amely a hólyagalap és a medencefenéki izomzat között helyezkedik el. Elsősorban a megtermékenyítésben van szerepe, de az alsó húgyúti szervek fertőzéseinek leküzdésében és a vizeletürítésben is részt vesz. A prosztatarák az esetek nagy részében a prosztata külső, tok körüli területéből, az úgynevezett perifériás zónából indul ki. Bár a prosztatarák elsősorban az idős férfiak betegsége, 40-45 éves kor után már bárkinél kialakulhat. Amennyiben időben, még a tünetek megjelenése előtt diagnosztizálják, jól gyógyítható. Részletek!

Lewis állítja, az egyes emberek génjei meglehetősen erőteljesen előrevetítik, hogy mennyire aktívak. Ezért a kutatócsoport a genetikát használta a fizikai aktivitás meghatározására. Azt is figyelembe vették, hogy azok a férfiak, akik többet sportolnak, valószínűbb, hogy tartózkodnak a dohányzástól vagy az alkoholfogyasztástól, amelyek további kockázati tényezők . Az aktív gének nem állnak kapcsolatban ezekkel az egyéb életmódtényezőkkel, tehát a vizsgálati eredmények tisztábbak - vélekedik Lewis.

Függetlenül attól, hogy hatnak-e ezek a gének vagy sem, az izzadsággal járó gyakorlatok elvégzése mindenképpen jó ötlet a kutató szerint. A prosztatarák megelőzése csak egy újabb ok a testmozgás kipróbálásra, aminek mindenképpen rengeteg egyéb előnye van, például az egészségesebb szív, a jobb hangulat és az élesebb agy. Sőt a spermatermelés is javulhat. Remélhetőleg ez a betegséggel elsősősorban fenyegetett középkorú vagy idősebb férfiak számra még mindig mozgósító tényező.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +14 °C
Minimum: +3 °C

Délelőtt az ország keleti harmadában még több lehet a felhő, majd ott is gomolyosodik a felhőzet. Másutt gomolyfelhős, napos időre számíthatunk. Elszórtan várhatók záporok, jégdara záporok, elsősorban a Duna-Tisza közén zivatar kialakulása sem kizárt. Az északi szél nagy területen megélénkül, a Bodrogközben és a Bakonyban, valamint záporok, zivatarok környezetében erős széllökések is előfordulhatnak. A legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 16 fok között alakul. Az előrejelzések szerint a szerdai napot kettős fronthatás dominálja majd.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra