Ilyen egy sugárkezelés

Magyarországon évente 300 új daganatos megbetegedést regisztrálnak gyermekeknél. Bár a statisztikai adatok igen jók - tíz gyermekből nyolc meggyógyul -, a kezelés előtt sok kérdés merül fel. A kétségbeesett szülőknek ezért egy rendhagyó sorozattal próbálnak segíteni.

Fájni fog? Sokáig tart? Mi lesz az utóhatás? A leggyakrabban ilyen kérdések hangzanak el a sugárkezelés előtt álló gyermekek és szüleik szájából. Ezek megválaszolása, valamint néhány vizsgálat bemutatása érdekében indított filmsorozatot az Érintettek Egyesület.

gyerek, rák, gyermekkori rák, daganat, daganatos megbetegedés, leukémia, sugárkezelés
Túl sok a kérdés és túl kevés az információ. Fotó: 123rf

Információk első kézből

A sorozat első részében egy rákból gyógyult kisfiú mutatja be, milyen egy sugárkezelés. (A filmet itt nézheti meg .) A szülői érdekképviseleti szerv célja a filmmel, hogy első kézből nyújtson információt olyan szülőknek, akik nemrég szembesültek gyermekük daganatos vagy leukémiás betegségével.

A leggyakoribb daganatok gyermekeknél - kattintson ide!

A 2016-ban alakult egyesület tagjai maguk is érintett szülők. "Középső gyermekemnél 2010-ben állapítottak meg az igen előrehaladott stádiumú neuroblasztómát, amelyben a csontvelő is érintett volt. Nehéz volt az információkat összegyűjteni a betegségről, és fogalmunk sem volt, mi vár ránk az elkövetkező években. Az egyesületünk célja, hogy a hasonlóan érintett szülőknek információval segítsünk" - mondja Borszékiné dr. Cserháti Erika, az Érintettek Egyesület elnöke.

Az önkéntes munkával készült film rendezője Holló János. A tervek szerint pedig ebben az évben még 3 új filmmel jelentkezik az egyesület. Ezekben a CT és MRI vizsgálatokat, valamint a lumbálás ( gerinccsapolás ) folyamatát mutatják majd be.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +14 °C
Minimum: +3 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely délutántól az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor, északnyugaton esetleg zivatar is lehet. A nyugatias szelet az északi megyékben kísérhetik élénk, erős, záporok, zivatarok környékén esetleg viharos lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között alakul. Továbbra is változékony marad az időjárás.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra