Híres emberek, akik legyőzték a rákot

Becslések szerint az emberek több mint harmadát diagnosztizálják valamilyen rákkal életük során. Daganatos betegségek kialakulhatnak időseknél és fiataloknál egyaránt, de még a gazdag és híres embereket sem kímélik.

Számos ismert emberről tudjuk, hogy legyőzte a rákot. Azóta pedig többségük igyekszik felhívni a figyelmet a szűrővizsgálatok fontosságára, valamint saját példájukkal erőt adni másoknak. Következzen most néhány őszinte, pozitív idézet olyan hírességektől, akik legyőzték a gyilkos kórt.

Akik erősebbek voltak a mellráknál

Sheryl Crow-ról 2006-ban derült ki, hogy emlődaganata van. Egy interjúban így mesélt arról, mi mindent tanult meg a diagnózisa után: "Az egyik fontos lecke az volt, hogy elsősorban magamról kell gondoskodom, én legyek az első a saját listámon. A másik, hogy megtanultam nemet mondani. Teljesen rendben van, ha az emberek mérgesek vagy csalódottak amiatt, hogy nem az ő akaratukat követjük, hanem a sajátunkat. Merjünk elsők lenni saját magunknak" - mondta.

Kylie Minogue, akinek betegségére 2005-ös turnéja során derült fény, azoknak adott tanácsot, akiknél a közelmúltban diagnosztizáltak emlőrákot vagy más daganatos betegséget. "Nem lehetünk folyton pozitívak. Én azt mondom, amikor szomorú vagy és úgy érzed, most kell egy perc, akkor engedd ezt meg magadnak" - javasolta.

Kylie Minogue, rák, daganat, mellrák, rákos beteg, hírességek, sztárok
Kylie Minogue mellrákját 2005-ben fedezték fel. Fotó: Getty Images

Hoda Kotb televíziós újságíró mellrákja 2007-ben derült ki - egybeesett az akkor negyvenes évei közepén járó tévés válásával és egy munkahelyi változással is. "Megtanultam, hogy soha többé nem vesztegethetek el egyetlen percet sem" - mondta később.

Giuliana Rancic 2011-ben szembesült a megrázó diagnózissal. Később egy interjúban kiemelte, mennyire fontos a mellrákban szenvedő nők mellett a családtagok, gondozók segítése, támogatása is. "A férj, a partner, a szülők, a barátok... bárki viseli is a beteg gondját, teljesen egyedül érezheti magát, és igazából fogalma sincs, mit kellene tennie. Ezért fontos, hogy ők is segítséget kapjanak" - hangsúlyozta.

Erőt adó példaképek

Hugh Jackmannél hatszor is kiújult a bőrrák: bazálsejtes karcinómája volt, ami elmondása szerint a legenyhébb bőrdaganat-típus, mégis komolyan kell venni. " Hála a gyakori ellenőrzéseknek és fantasztikus orvosaimnak, minden rendben van velem" - írta a közösségi médiában, hozzátéve, hogy kenjük be magunkat rendesen naptejjel, mielőtt a napra mennénk.

A Született feleségek című sorozat Bree-je, Marcia Cross tavaly jelentette be Instagram oldalán, hogy végbélrákban szenved. "Hálás és boldog vagyok, mert élek, viszont elszomorít, hogy kihullott a hajam - most úgy 3 centiméter hosszú és borzalmasan néz ki. Más is szenved attól, hogy kihullott a haja a rák miatt? Mondjátok el nekem. Együttérzek veletek!" - írta. A színésznő azt reméli, hogy példájával segíthet felszámolni a végbélrákot övező stigmát, és történetével sokakat bátoríthat, hogy ne féljenek orvoshoz menni, ha úgy érzik, valami nincs rendben.

Michael C. Hall, a Dexter című sorozat sztárja pedig 2010-ben jelentette be, hogy Hodgkin-limfómás . "És milyen jól tettem! Előtte rendesen alábecsültem, hogy ez mekkora inspirációt jelenthet másoknak, és mennyi erőt adhatok az embereknek" - mondta.

Forrás: prevention.com

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +14 °C
Minimum: +3 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely délutántól az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor, északnyugaton esetleg zivatar is lehet. A nyugatias szelet az északi megyékben kísérhetik élénk, erős, záporok, zivatarok környékén esetleg viharos lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között alakul. Továbbra is változékony marad az időjárás.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra