Vesét ültetnek át leggyakrabban

Több mint 400 szervátültetést végeztek Magyarországon 2018-ban. Ebből körülbelül ötven beavatkozás élődonoros volt - ismertette Berente Judit, a Magyar Szervátültetettek Szövetségének (MSZSZ) elnöke.

Tavaly több mint négyszáz szervtranszplantáció volt Magyarországon. Országunkban leggyakrabban vesét ültetnek át, ezt követi a máj, a szív és a tüdő. A szervek nagy részét Magyarországon veszik ki, de az Eurotransplanttól is érkezhet szerv - mondta az MSZSZ elnöke.

vese, veseátültetés, szervtranszplantáció, donor
Leggyakrabban veseátültetésre van szükség (Fotó: 123rf)

Anonim donorok segítenek

A szervadományozás anonim módon zajlik. A szervátültetetésen átesett betegek azonban gyakran szeretnének köszönetet mondani a donornak. Épp ezért állítottak 2001-ben egy kopjafát a budapesti Fiumei úton, hogy meg lehessen emlékezni az ismeretlen donorról.

A magyar szervátültetéseket a legmagasabb szinten tudják végezni, köszönhetően a sebésztechnikai felkészültségnek és a rendelkezésre álló gyógyszereknek - magyarázta Grózli Csaba, az MSZSZ stratégiai és orvos igazgatója. Ugyanakkor úgy véli, az utógondozásban még lehetne fejlődni.

A szervátültetés után a betegeknek meg kell tanulniuk az új élettel bánni, ezért a friss szervátültetettek Képzett beteg című háromnapos programon vehetnek részt, amelyen orvos, dietetikus, testnevelő, családterapeuta és pszichológus segíti őket. A programban eddig több mint hatszázan vettek részt.

A szervátültetés története: a sebészet diadala - részletek itt!

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

A fátyol- és átmenetileg megnövekvő gomolyfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, a nyugati országrészben erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon helyenként viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 18 és 24 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra