Városok, ahol nem jó a levegő

HáziPatika

Egy új felmérés megvizsgálta, hogy a világ mely részein volt a legszennyezettebb a levegő 2018-ban. A tíz legrosszabb helyzetben lévő város közül hét is Indiában található.

Egészen pontosan Újdelhi egyik elővárosa, Gurgáon levegője a legszennyezettebb a világon - mutatta ki közös riportjában a Greenpeace és az AirVisual. Itt 135,8-as éves átlagértéket ért el a levegőminőség indexe, ami közel háromszor magasabb az amerikai környezetvédelmi ügynökség (EPA) által még egészségesnek tartott szintnél. Sőt tavaly két olyan hónap is volt, amikor ez a mutató a 200-at is meghaladt Gurgáonban. Éppen ezért az itt élők súlyos egészségügyi következményekkel kénytelenek számolni.

Javult, de még mindig nem elég tiszta a magyarországi levegő. Részletek itt.

A légszennyezettség problémája különösen erősen jelentkezik Délkelet-Ázsiában, amit hűen tükröz, hogy a Föld 20 legrosszabb levegőjű városa közül 18 Indiában, Pakisztánban vagy Bangladesben fekszik. E körbe tartoznak olyan nagy népességszámú települések is, mint a 11 millió főnek otthont adó Láhaur, a közel 20 milliós Delhi vagy éppen a mintegy 9 millió lakosú Dakka. Fontos persze leszögezni, hogy bár láthatóan a délkelet-ázsiai térség államai vannak a legnagyobb bajban, a légszennyezettség valójában globális problémát jelent.

A világon Gurgáon levegője a legszennyezettebb
A világon Gurgáon levegője a legszennyezettebb (fotó: iStock)

Emberéletek és gazdasági veszteség

A most megjelent riport becslései szerint csak az idei évben mintegy 7 millió ember korai halálát fogja kiváltani az egészségtelen levegő. "A légszennyezettség elrabolja tőlünk az élhető környezetet és a jövőnket. Az elvesztett emberéletek mellett hozzávetőleg 225 milliárd dolláros gazdasági veszteséget jelent a kieső munkaerő, míg az emiatt szükségessé váló egészségügyi ellátások költsége eléri a milliárdos nagyságrendet is. Összességében tehát a probléma óriási kihatással van mind az egészségünkre, mind a pénztárcánkra" - hívta fel a figyelmet Yeb Sano, a Greenpeace délkelet-ázsiai regionális irodája ügyvezető igazgatója.

A jelentés elkészítése során a szakemberek világszerte háromezer város adatait vették számításba, s ezek 64 százaléka esetében magasabb expozíciós értékeket mutattak ki a 2,5 mikronnál kisebb részecskéjű szálló por (PM2,5) tekintetében az Egészségügyi Világszervezet (WHO) ajánlásához képest. Ezek az apró szennyezőanyagok képesek mélyen behatolni a tüdő szöveteibe és az érrendszerbe, ezáltal elősegíthetik légzőszervi és kardiovaszkuláris megbetegedések kialakulását, továbbá a kognitív funkciók és azimmunrendszergyengülését is. Különösen érintettek ez ügyben a Közel-Kelet és Afrika városai, ahol a megvizsgált települések mindegyikében meghaladta a PM2,5 átlagos koncentrációja az egészségügyi határértéket.


Van, ahol javult a helyzet

Habár a frissen közölt adatok kétségkívül lesújtó képet festenek a Föld levegőjének állapotáról, akadnak pozitív példák is. Ilyen Kína, ahol a légszennyezettség mérséklésére tett erőfeszítéseknek köszönhetően 12 százalékkal csökkent a szennyezőanyagok átlagos szintje 2017-hez képest, a főváros, Peking pedig lekerült a száz legszennyezettebb levegőjű város listájáról.

A riport szerzői megjegyezték, hogy a klímaváltozás "a légkör átalakulása és az erdőtüzek elősegítése révén még tovább súlyosbítja a légszennyezettség hatásait". Emellett fontos szempont, hogy a globális felmelegedés egyik kulcstényezője, a fosszilis üzemanyagok égetése  szintén nagyban hozzájárul a légszennyezéshez, valamint jelentősen ront a helyzeten az erdőirtás is.

Forrás: cnn.com

Értékelje a cikket!

Hirdetés

Hogy érzed magad? Országos eredmény megtekintése >>
Hogy érzed magad?
Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Milyen most a lelkiállapotod?
Letargikus vagyok
Kissé magam alatt vagyok
Kiegyensúlyozott vagyok
Jókedvű vagyok
Majd kiugrom a bőrömből
Hogy érzed magad?
Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Hogy érzed most magad fizikailag?
Teljesen hulla vagyok
Voltam már jobban is
Átlagos formában vagyok
Jól vagyok
Kirobbanó formában vagyok
Hogy érzed magad?
Lelkiállapot
Fizikai állapot
Legjobban:
Legrosszabbul:
További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Influenzatérkép

november 25. - december 01.
Influenzás tünetekkel
orvoshoz fordulók száma:
6 190
  • 0-14 évesek
  • 15-34 évesek
  • 35-59 évesek
  • 60 év felettiek

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
0, +5 °C
Minimum:
-8, -3 °C

Hazánkban pénteken délelőtt a zúzmarás köd és a felhőzet helyenként tartósnak bizonyul, emellett napos tájak is előfordulnak.

Egészséget befolyásoló hatások:
gyenge

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag