Jelentősen romlott a folyók állapota

Elkészült az első, egész bolygóra kiterjedő elemzés a szabályozatlan vízfolyásokról, amely feltárja, hogy a folyók állapota súlyosan leromlott. A jelentés javaslatot tesz a még szabályozatlan folyók állapotának fenntartására, valamint a szabályozott folyók helyreállítására is - közölte a WWF Magyarország.

A világ 246 leghosszabb folyójának alig egyharmada szabályozatlan, több mint 60 százalékuk szabad folyását gátak, vízerőművek vagy víztározók akadályozzák - állapította meg a napokban publikált jelentés. Az elemzés elkészítésében világszerte ismert kutatóintézetek és szervezetek 34 kutatója vett részt, akik munkájuk során 12 millió kilométernyi vízfolyást vizsgáltak meg.

A gátak hatásai A folyók hosszanti átjárhatóságát elsősorban gátak és víztározók akadályozzák. A gátak nemcsak a vándorló halak számára jelentenek akadályt, hanem alapvetően befolyásolják a hordalékmozgást és a vízjárást is. Jelenleg közel 60 ezer nagy gát található a világ folyóin, és további 3700 gát építése várható. Gyakori probléma, hogy a folyón vagy vízgyűjtő területen épülő vízerőművek tervezése egyenként zajlik, és nem vizsgálják az összeadódó hatások miatti kockázatokat.

Miért fontosak a szabályozatlan folyók?

A szabad folyású folyók nemcsak a természeti környezet állapotának megőrzése miatt jelentősek, hanem a társadalom számára nyújtott szolgáltatásaik miatt is. Az egészséges vízfolyásoknak ugyanis sok országban fontos szerepük van a népesség élelmiszer-ellátásában. Egyes a folyók és ártereik az aszály és az árhullámok esetén nyújtanak segítséget, de a folyókhoz kötődő fajok és élőhelyek megóvása szempontjából is kiemelkedő jelentőséggel bírnak. A még szabályozatlan folyók megőrzése és a gátépítések féken tartása a Föld egésze szempontjából kiemelkedő jelentőségű - hangsúlyozza közleményében a WWF.

folyó, folyószabályozás, szabályozatlan folyó, Föld, természetvédelem
Nagyon fontos lenne megőrizni a még szabályozatlan folyókat. Fotó: 123rf

Ilyen a helyzet Magyarországon

Magyarország és a Kárpát-medence folyói között sok olyat találni, amelyeken nincs gát vagy vízerőmű, ennek ellenére mégsem tekinthetők szabályozatlannak. A 19-20. században ugyanis nagyon sok mellékágat és holtágat levágtak a folyókról, és több tízezer hektár ártér került az árvízvédelmi töltéseken kívülre.

Magyarországon lehetőség lenne az árterek visszacsatolására a Tisza mentén, vagy a mellékágak visszacsatolására a Duna vagy a Dráva mellett. A WWF szerint ezt a felelősséget vállalni kell, és a lehetőségeket kihasználva el kell kezdeni a folyók helyreállítását . A folyókra kockázatokat jelentő fejlesztéseket pedig fokozatosan el kellene hagyni.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

A fátyol- és átmenetileg megnövekvő gomolyfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, a nyugati országrészben erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon helyenként viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 18 és 24 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra