A gólyákra is hat a klímaváltozás

A költöző madarakra is komoly hatással van a klímaváltozás. A globális hőmérséklet melegedése gyökeresen megváltoztatja a vonuló madarak szokásait.

Meglepő dolog derült ki a hollókról - a részletekért kattintson ide!

A szokatlan viselkedés már a hazai egyedeken is észrevehető: egyre több gólya marad itthon télen. A gólyák általában augusztus második felében indulnak el kontinensünknek erről a részéről, viszont ugyanaz a folyamat tapasztalható itthon, ami Nyugat- és Dél-Európát már korábban elérte. Dél-Spanyolországban például a gólyák jelentős része már el sem repül a melegebb országokba - ismertette Végvári Zsolt, az MTA Ökológiai Kutatóközpont (ÖK) Duna-kutató Intézet igazgatója.

gólya, költöző madár, globális felmelegedés, klímaváltozás, enyhe tél
Az itthon maradásnak is vannak kockázatai. Fotó: iStock

Megváltozik a stratégia

Az ökológus szerint már nemcsak arról van szó, hogy a melegedő telek, tavaszok, őszök miatt a költöző madarak kicsit később indulnak el telelőhelyeik felé vagy tavasszal korábban érkeznek, hanem maga a stratégia is megváltozik. A vonulóból állandó madár lesz.

Már Magyarországon is egyre több gólya kísérel meg áttelelni itthon. Ebben egyrészt a melegedő telek játszanak szerepet, amelyek miatt egyre több táplálék áll a rendelkezésükre. Azonban a klímaváltozás egyik hatásaként a Szahara is megváltozik: egyre szélesebb lesz és egyre nagyobb távolságot kell a gólyáknak táplálék, víz és pihenés nélkül megtenni. Ez rendkívül kockázatos, és egyre nagyobb az esély arra, hogy a fiatal madarak elpusztulnak az út során. Így pedig valóban megéri a stratégiaváltás - magyarázta az ökológus.

Azonban az itthon maradásnak is vannak kockázatai. Amennyiben az itthon maradt madarakat emberek etetik és tartják életben, azzal bajt okozhatnak, az emberi beavatkozás ugyanis felborítja a természet rendjét - hívta fel a figyelmet a szakember. A madárkövető oldalak szerint egyébként a térségből elindult gólyák egy része már elhagyta Törökországot, és az elkövetkező hetekben érkeznek meg Afrikába.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +14 °C
Minimum: +6 °C

Többnyire borult lesz az ég, de hajnalban az északnyugati, északi részeken már szakadozhat, csökkenhet a felhőzet. A csapadékzóna kelet, délkelet felé fokozatosan elhagyja az országot. Az északi szélvédett völgyekben párássá válhat a levegő. A délkeleti tájakon mérséklődik a légmozgás, majd hajnalban az Észak-Dunántúlon elkezd megélénkülni az északnyugati szél. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 2 és 7 fok között alakul, de a szélárnyékos, kevésbé felhős északi völgyekben 0 fok körüli értéket is mérhetünk. A melegedésnek egy markáns hidegfront vetett véget, ami sokaknál okozhat kellemetlenséget.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra