A hulladékmentes szépségápolás szabályai

A háztartási hulladék jelentős részét a tisztálkodás, és szépítkezés közben termelődő szemét teszik ki. Számos lehetőségünk lenne azonban arra, hogy mérsékeljük az így összegyűlő mennyiségét.

Mondjunk le a folyékony szappanról!

Sokan próbálnak úgy környezetkímélőbbek lenni, hogy ugyanazt a műanyag flakont töltik meg újra és újra. Az utántölthető folyadék csomagolása azonban szintén műanyaghulladék.

A pumpás műanyag flakonban lévő folyékony szappan helyett válasszuk inkább a tömbszappant. A megmaradó kisebb darabokat akár később újra össze is lehet olvasztani egy nagyobb tömbbé.

Egyre több helyen lehet már kapni szilárd samponokat, hajbalzsamokat, testápolókat is. Ezeknek a csomagolása általában papír - ha ilyeneket veszünk, azzal máris tettünk egy lépést az ökotudatosabb fürdőszoba felé. Emellett érdemes felkutatni néhány olyan, házilag kikeverhető hajpakolás-, arcpakolás - és bőrradírreceptet, amelyek a hajtípusunknak és bőrtípusunknak megfelelőek. Ezeket használva ugyanis nemcsak környezetünket, hanem szervezetünket is megkíméljük a vegyszerektől.

Száműzzük a mikroműanyagokat!

A csillámokat tartalmazó kozmetikumokat is érdemes elkerülni, ha szeretnnék ökotudatosak lenni. Ezek ugyanis olyan mikroműanyagokat tartalmaznak, amelyek a földbe, a vizekbe, onnan pedig a különféle élőlények szervezetébe kerülnek.

környezetbarát, szépségápolás, bambusz, fogkefe, eldobható műanyag termék,
Bambusz fogkefével, mosható arctiszító kendővel és a házi testápolóval óvhatjuk a Földet. Fotó: 123rf

Fogkefe- és borotvaválasztás okosan

Ha a fogorvosok ajánlása szerint 3 havonta cseréljük a fogkefénket, akkor minden ember évente 4 - egy 4 tagú család pedig már évi 16 - fogkefét dob ki. Ezzel rengeteg hulladékot termelünk. Lehet kapni bambuszból és fából készült termékeket is. Ezek nagy előnye, hogy komposztálhatóak, fejük pedig nem tartalmaz szintetikus fehérítőanyagokat. Így amiatt sem kell aggódnunk, hogy a káros anyagok a nyálkahártyán keresztül a szervezetünkbe jutnak.

A több darabos csomagban árult, eldobható műanyag borotvák helyett pedig érdemes beszerezni egy jó minőségű acélborotvát, amelyben csak a pengét kell cserélni. Alternatíva lehet még az elektromos borotva is, de környezetvédelmi szempontból a fém borotva a legjobb választás, hiszen ahhoz áramot sem kell használnunk.

Válasszuk a moshatót vagy a lebomlót!

Vattakorongok helyett válasszuk inkább a mosható arctisztító párnákat. Néhány ezer forintért már hozzá lehet jutni egy 10 darabos csomaghoz, amivel nemcsak a környezetet óvjuk, de hosszú távon még pénzt is spórolunk. A szintetikus szivacsok helyett válasszunk kókuszrostból készültet, ami általában nem is sokkal drágább a hagyományos változatnál. De fültisztító pálcikából is létezik már 100 százalékban pamutból és fából készült, tehát komposztálható verzió.

A tamponokkal és intim betétekkel is igen nagy mennyiségű hulladékot termelünk éves szinten. Erre nyújthatnak megoldást a mosható betétek, de aki idegenkedik ettől, annak érdemes tennie egy próbát az intimkehellyel. Egy tampon lebomlásához 500 év szükséges, egy betét pedig a környezetre gyakorolt káros hatását tekintve négy darab műanyag zacskóval ér fel. A mosható betét, illetve a kehely ezzel szemben nemcsak környezetbarát, hanem hosszú távon pénztárcabarát megoldás is.

Extra tippek A különféle kozmetikumok vásárlásánál érdemes a csomagolás alapján választani: ha tehetjük, mindig az újrahasznosítható alapanyagokba - papírba, fém dobozba, üvegbe - csomagolt termékeket válasszuk. A fürdőszobában keletkező természetes hulladékot - a fésűben összegyűlt hajat, a levágott körmöt, illetve a lebomló csomagolásokat - pedig érdemes a kuka helyett egy kisebb komposztedényben gyűjteni.

Forrás: care2.com

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Délnyugat felől tovább folytatódik a felhősödés, ezzel együtt a csapadékhajlam is fokozatosan növekszik. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra