A hátfájás lehetséges okai

A nyak és a bordák alja közti háti szakaszt nevezzük felső háti szakasznak. Ez a terület a fájdalom számos formáját produkálhatja, a sérülés okozta konkrét fájdalomtól az égő, lüktető vagy tompa sajgásig. Bár ez a szakasz ritkábban fáj, mint a derék, egy tanulmány szerint a férfiak 10, és a nők 20 százaléka szenved tőle.

A hátunk felső részében igen gyakran jelentkezik fájdalom, sokszor a rossz tartás miatt, de ízületi gyulladás vagy más betegség is előidézheti a kellemetlen tüneteket. A jellemző okokat és azok kezelési lehetőségeit Dr. Arnold Dénes Arnold fájdalomspecialista, a FájdalomKözpont sebésze ismerteti.

Izomgyengeség és rossz tartás

Az izmok elgyengüléséhez nem kell túl sok. Elég csak egész nap a munkahelyünkön, majd otthon ülni - többnyire rossz pozícióban. Az izomgyengeség és a rossz tartás pedig hosszútávon fájdalmat okoz. A gravitáció és a test súlya ugyanis eleve nyomást helyez a gerincre, a csigolyákra és a szalagokra, amelyek így egy rossz helyzethez kénytelenek alkalmazkodni. A megoldás mindenképpen az ortopéd orvos és a gyógytornász vagy mozgásterapeuta együttműködése. Elsősorban a fájdalmat kell megszüntetni, majd helyre kell állítani a helyes struktúrákat és izomerőt.

hát, hátfájás, fájdalom, sérv, becsípődés, rossz tartás, sérülés
A hirtelen terhelés vagy egy rossz mozdulat is nagy fájdalmakat okozhat. Fotó: 123rf

Izmok túlterhelése

Az izmok túlterhelése miatti hátfájdalom elsősorban a gyakran ismételt mozdulatoktól alakul ki, húzódás, rándulás vagy irritáció következményeként. Ez lehet munkahelyi ártalom, de egyes sportok - például a baseball - miatt is jelentkezhetnek a panaszok. A megoldás első lépése a pihentetés, majd következhetnek a fizikoterápiás eljárások (például lökéshullám, lézerterápia, TENS-kezelés). Ebben az esetben is nagyon fontos a gyógytornász által beállított, megfelelően kivitelezett mozgás.

Sérülés

Számos trauma érheti a hát felső részét. Sérülést okozhat például egy esés, egy munkával kapcsolatos tevékenység, vagy akár egy szerencsétlenül kivitelezett emelés is. A fájdalom a nyilvánvaló esetekben azonnal megjelenik, de az is előfordulhat, hogy csak másnap jelentkeznek a panaszok. Érdemes minden esetben orvoshoz fordulni, hogy elkerülhessük az esetleges komplikációkat, például a krónikus fájdalmat vagy idegkárosodást, valamint a bénulást.

Porckorongsérv

A porckorongok kívülről körkörös gyűrűkből épülnek fel, belülről kocsonyás anyag alkotja őket. Feladatuk, hogy biztosítsák a gerinc rugalmasságát és csillapítsák a gerincre ható erőket. Az idővel kopásnak induló porckorong könnyebben megsérülhet. Egy nagyobb terhelésre a gyűrűk átszakadhatnak, a porckorongban lévő anyag kitüremkedhet, és létrejöhet a porckorongsérv , amely akkor is fáj, ha nem szakad ki.

A porckorongsérv kezelése több pillérre épül: a fájdalomterápia éppúgy fontos, mint a speciális mozgásterápia, végső esetben pedig műtétre is szükség lehet. További részleteket itt olvashat!

Kisugárzó fájdalom is megjelenhet, nyaki sérv esetén például a felső végtagban. Emellett ritkán olyan neurológiai tünetek jelentkezhetnek, mint a végtagok izmainak gyengülése vagy a zsibbadás.

Idegbecsípődés

Előfordulhat, hogy éppen a porckorongsérvtől elcsúszott porckorong nyom egy ideget, de izomhúzódás vagy izommerevség miatt is kialakulhat az éles fájdalommal járó idegbecsípődés. A probléma kezelése a kiváltó októl függ. Egyes esetekben izomlazító- és helyi gyulladáscsökkentő injekcióval is megszűnik a panasz, porckorongsérv fennállása esetén azonban már egy összetettebb terápiára lesz szükség.

Porckopás

A porckopás során az ízületeket borító porc elvékonyodik, töredezni kezd, sőt, lassan fel is szívódhat. A folyamat jellemzően lassan, évek - vagy akár évtizedek - alatt megy végbe. Az esetek döntő többségében komoly fájdalmat, mozgáskorlátozottságot és merevséget okoz, de akár deformitások is kialakulhatnak.

A porckopás kezelésének egyik leghatékonyabb eszköze a hialuronsavas injekciókúra. A többalkalmas injektálással ugyanis "kenőanyag" juttatható az ízülethez, így csökken a mozgás során keletkező súrlódás, valamint mérséklődnek az ízületet érő lökések is. A terápiát általában évente egyszer meg kell ismételni, egy kezeléssel 6-12 hónapos át javulás érhető el. A térd- és vállízületbe a természetes hatóanyag-tartalmú hialuronsav injekció és az orvosi kollagén injekció kombináltan is adható. Segíthet még az orvosi lézerkezelés és a lökéshullám-terápia is, a módszerek kombinációja pedig egyes esetekben fokozhatja a hatékonyságot.

Gerincízületi gyulladások

Magyarországon körülbelül 150-200 ezer ember él pikkelysömörrel, ezek közül 15-40 ezer esetben várható ízületi gyulladás kialakulása. Az arthritis psoriaticáról itt olvashat bővebben!

Több betegség is a gerincízületi gyulladások csoportjába tartozik, többek között a Bechterew-kór és a pikkelysömört kísérő arthritis psoriatica is. A gyulladás az inak, a szalagok, az ízületi tok és a rostos porc lehorgonyzási pontjainak csonthártyájában indul meg. A korai felismerés ebben az esetben nagyon fontos, időben elkezdett kezeléssel ugyanis a betegség természetes lefolyása kedvezően módosítható és megelőzhető a súlyos állapotromlás is.

Egyéb okok

A hát felső részén megjelenő fájdalomnak a fentieken kívül számos oka lehet még. A gerincferdülés, a gerinc kisízületi kopása, a fibromyalgia , a Scheuermann-kór, a szívinfarktus, az övsömör, valamint a hasnyálmirigy, az epe, a tüdő és a mellhártya különböző betegségei is okozhatnak hasonló panaszokat - ismerteti a szakértő. A pontos diagnózis felállításához tehát elengedhetetlen a mielőbbi kivizsgálás.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

Az átmenetileg megnövekvő gomoly- és fátyolfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, helyenként erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 25 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra