A legjobb adventi vásárok

Szinte minden európai ország büszkélkedhet meseszerű karácsonyi vásárokkal, most a kedvenceinket gyűjtöttük össze, amiket felkeresésre ajánlunk.

Nehéz lenne sorrendet felállítani a legszebb európai adventi vásárok között, bár minden évben akadnak olyan portálok, amik erre vállalkoznak. Mi inkább összegyűjtöttük a kedvenceinket, illetve azokat a különlegességeket, amelyek bárkit ünnepi hangulatba hozhatnak, ha ellátogat a helyszínre. S, hogy a sorrendből se legyen probléma, a lista a Budapesttől való légvonalbeli távolság alapján készült, s a legmesszebb lévő célponttal kezdődik.

Tallin, karácsonyi vásár
Több száz éve már, hogy Tallinban elkezdődött a karácsonyfa-állítás hagyománya. Fotó: iStock

Európában itt állítanak a legrégebben fát

Méltán lehetnek büszkék az észtek a Tallin főterén lévő karácsonyi vásárukra, ott ugyanis már 1441 óta állítanak fát, s ezzel ők voltak az elsők, akik Európában, nyilvánosan, egy téren megtették. Ha olyan szerencsés valaki, hogy eljut a Budapesttől légvonalban 1379 kilométerre lévő észt fővárosba, mindenképp próbálja ki a fekete pudingot, egyen helyi sülteket savanyú káposztával és próbálja ki a különleges ízesítésű mézeskalácsot . A tallini karácsonyi vásár 2020. január 11-ig várja a látogatókat.

Brüsszel, advent
A Grand Place hétköznapokon is szép, karácsonykor csodás. Fotó: iStock

Karácsonyi csodák 250 faházban

A belgák igazán megadják a módját annak, hogy ünnepi hangulat áradjon a fővárosuk minden szegletéből advent idején. Brüsszelben 250 faházikót "szórnak el" városszerte, a Szent Katalin téren (Place Sainte-Catherine) óriáskerék és kis vásár, a főtéren (Grand Place) pedig minden várja az oda látogatót, amit csak el tud képzelni. Füstölt lazac, forralt bor , alkoholos forró csoki, raclette-en készült ételek, kézzel készült ajándékok, brüsszeli csipkecsodák, és persze a karácsonyi ünneplőbe öltöztetett pisilő kisfiú. Egyszerűen kihagyhatatlan, és január 7-ig látható! (Budapest-Brüsszel légvonalban 1128,8 km)

Köln, karácsonyi vásár
A monumentális katedrális uralja a kölni vásár látképét. Fotó: iStock

Ősi város falai visszhangozzák az ünnepi dallamokat

Hunyjuk be a szemünket, s képzeljük el, hogy a fagyos levegő helyett kellemesen meleg, frissen sült péksütemények illata leng körül, ünnepi zenét visszhangzanak egy ősi város falai, majd kinyitva a szemünket Köln történelmi katedrálisa magasodik előttünk teljes pompájában. Pazar látványvilág, s kézzel készített játékok, ez a kölni karácsonyi vásár , 956 kilométerre tőlünk, amit december 23-ig csodálhatunk meg.

Strasbourg, adventi forgatag
A gerendás házak adventkor még meseszerűbbé varázsolják Strasbourgot. Fotó: iStock

Franciaország legrégebbi karácsonyi vására

Strasbourg sok szempontból különleges, bár neve főképp az ott ülésező Európai Parlamenttel forrt össze, holott akár arról is ismerhetnénk, hogy ott található Franciaország legrégebbi karácsonyi vására. A helyi kézművesek csodás játékokat, csipkét, csokit kínálnak az apró faházakban, a Petit France negyed elzászi gerendás házai az ünnepi kivilágításban egészen meseszerűnek tűnnek. December 30-ig még van esély személyesen is meglátogatni. (Budapest-Strasbourg 847,5 km)

Róma, Piazza Navona
Aki nem vágyik hidegre és hóra, annak irány Róma. Fotó: iStock

Mediterrán karácsony

Valljuk be, hamarabb jut eszünkbe a karácsonyról észak, mint dél . Pedig a katolikus olaszok igazán megadják a módját az ünnepvásásnak. Tény, hogy nem repkednek a mínuszok, s a hó is ritkább Rómában, de a Piazza Navonán lévő adventi vásár egészen vízkeresztig várja a látogatókat, hiszen az is óriási ünnep Itáliában. Akkor érkezik ugyanis Befana, a jó boszorkány, aki édességgel és ajándékokkal lepi meg a gyerekeket. No, de vissza az advent idejére, talán mondani sem kell, az olaszok ilyenkor is a legfinomabb fogásokkal kényeztetik a gyomrukat, s szerencsére a miénket is, ha arra járunk. (Budapest-Róma 808,6 km)

Berlin, Csendőrpiac, karácsony
A Gendarmenmarkt igazán lenyűgöző látványt nyújt madártávlatból. Fotó: iStock

Hetven vásár, egy város

Hisszük vagy sem, a Budapesttől 688 kilométerre lévő német fővárosban legalább 70 különböző helyszínen vannak karácsonyi kirakodó vásárok és programok. De, természetesen itt is van, ami kiemelkedik a többi közül. A Gendarmenmarkt, azaz Csendőrpiac méltán népszerű ilyenkor. Gospel-koncert, tűznyelők, csodás origami műalkotások és isteni forralt bor várja a látogatókat december 30-ig.

Prága, Vencel tér, karácsonyi vásár
Igazi turistamágnes a karácsonyi pompába öltözött prágai Vencel tér. Fotó: iStock

Száztornyú karácsonyi forgatag

Ha már a közcímből tudta, hogy ez Prága, akkor azon sem fog meglepődni, hogy a csehek az ünnepvásásnak is megadják a módját. A magyar fővárostól 444 kilométerre fekvő prágai Vencel téren nemcsak az ínycsiklandó illatok , a forralt bor és a hatalmas karácsonyfa nyűgözi le a látogatókat, de az is, hogy a betlehemi jászolban bizony igazi állatok veszik körül a kis Jézust. A csodás forgatag január 6-ig várja a turistákat.

Zágráb, karácsonyi vásár
Zágráb kivilágított főterén korcsolyázni maradandó élményt jelent. Fotó: iStock

Európa legszebbjének is választották

Évek óta minden listán előkelő helyet foglal el, sőt többször Európa legszebb karácsonyi vásárának is választották már a Budapesttől mindössze 299 kilométerre fekvő zágrábi adventi forgatagot. A horvát főváros minden szeglete ünnepi pompába öltözik, a fő attrakciók azonban a Ban Jelačić téren, a Zrinjevac Parkban, a King Tomislav téren és az Európa téren találhatóak. A városra jellemző programözönben bárki megtalálhatja a számára kedveset, s a szabadtéri jégpályán korcsolyázókat még nézni is élmény. Természetesen a helyi kézművesek lépten-nyomon kínálják portékájukat. A főtér körüli fákon milliószámra csillognak az ünnepi fények, a Mikulás vonata pedig még a felnőtteket is arra csábítaná, hogy menjenek egy kört a mesevilágot idéző téren. Mindezt január 7-ig bárki megtekintheti.

Krakkó, karácsonyi vásár
A kivilágított hintók teszik igazán meseszerűvé a krakkói forgatagot. Fotó: iStock

Jászolverseny az óvárosban

Épp csak néhány kilométerrel van közelebb Zágrábtól a lengyelországi Krakkó, melynek óvárosa ünnepi időszakon kívül is varázslatos. Akkor képzelhetjük, hogy milyen csodás, amikor fényárban úszik a kéttornyú Mária-templom, vagy épp a Posztócsarnok és a tér. A karácsonyi tradíciók nagyon erősek a katolikus lengyeleknél, akikhez bármikor szívesen megy látogatóba a magyar ember, hiszen a jó falatok és a kiváló vendéglátás mindig garantált. Advent idején pedig még több meglepetést tartogat számunkra a város, például a kis babaház méretű jászolok versenyét, ami igazán látványos, története pedig a 19. századig nyúlik vissza. Krakkóba január 7-ig érdemes ellátogatni, hiszen addig tart a vásár.

Belvedere, Bécs, karácsonyi vásár
A történelem körülvesz a Belvedere-ben megrendezett karácsonyi vásáron. Fotó: iStock

Csillogás a szomszédban

Ha sikerül elszakadni a budapesti adventi forgatag szépségétől, akkor érdemes kiruccanni Bécsbe, hiszen a sógorok is tudják, hogyan kell megadni az ünnepvárás módját. Mi azonban most nem a rathausplatzi vásárt ajánljuk, hanem a Belvedere-ben lévőt, ami már csak a csodás környezet miatt is különleges. A fűszeres puncs, a sült gesztenye, forró csoki és még számtalan nyalánkság várja a látogatókat, akiket biztosan elkápráztat majd a feszített víztükrön megkettőződő csillogás. A Belvedere parkjában megrendezett vásár december 26-ig várja a látogatókat.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Délnyugat felől tovább folytatódik a felhősödés, ezzel együtt a csapadékhajlam is fokozatosan növekszik. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra