Gránátalmával a stressz ellen

Tudósok szerint a gránátalmalé nyugtatólag hat az idegekre, akik rendszeresen fogyasztják, munkájukat is lelkesebben végzik, kevésbé stresszelnek, és pozitívabban állnak a rájuk váró feladatokhoz.

A kutatók két héten át napi fél liter gránátalmalét itattak a jelentkezőkkel, akiknek a kísérlet elején és végén is megmérték pulzusátt, és kitöltettek velük egy kérdőívet, amelyben a munkahelyi hangulatukra, érzéseikre kérdeztek rá. A kúra végén az alanyok többsége aktívabbnak, lelkesebbnek, kevésbé nyugtalannak érezte magát, pulzusszámuk pedig alacsonyabb lett.

Dr. Emad Al-Dujaili, az edinburgh-i Queen Margaret Egyetem kutatója így nyilatkozott: "Az eredmények alapján bátran ajánljuk minden elfoglalt, dolgozó embernek, hogy a krónikus stressz elkerülése, és egészségük megőrzése érdekében fogyasszanak gránátalmalevet, mivel bizonyítottan számos előnyük származik ebből."

Előző évben egy másik kísérlet során már bebizonyosodott, hogy a gránátalmalé a középkorúakra jellemző súlygyarapodást is megakadályozza. Az önkénteseknél már egy hónapnyi gyümölcsléfogyasztás után kevesebb zsírsejt rakódott a has köré, csökkent a vérnyomásuk, ezáltal az esélyük a szívbetegségekre, stroke-ra, vesebetegségre.

A tudósok a fenti előnyök mellett arról is beszámoltak, hogy a gránátalmalé a rák és az öregedés ellen is hatásos, a benne található antioxidánsok és kémiai anyagok semlegesítik a káros oxigénmolekulákat, az úgynevezett szabad gyököket.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +14 °C
Minimum: +2 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor, északnyugaton egy-egy zivatar is lehet. A nyugatias szelet élénk széllökések kísérhetik. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra