A szelénhiány következményei

Több súlyos, népbetegségnek is számító kórkép megelőzésében és kezelésében is alkalmazható a szelén.

A szelén gyógyászati jelentőségéről Prof. Balázs Csaba endokrinológus számolt be.

Kétélű fegyver

Számolja ki, mennyi szelénre van szüksége! Kalkulátorunkat ide kattintva próbálhatja ki!

A periódusos rendszer 34. elemét 1817-ben Berzelius fedezte fel és a görög mitológiából ismert Selene Holdistennő nyomán szelénnek nevezte el. Az elnevezés azért is találó, mert miként a Holdnak, a szelénnek (Se) is két oldala van. Az elsőt, a károsat, a mérgező és rákkeltő hatású oldalát viszonylag korán felismerték. Az utóbbi évtized kitartó és napjainkban is folyó intenzív kutatómunkája azonban pozitív hatásait is bizonyította a biológiában: egyes betegségek kialakulásában, kezelésében és megelőzésében. Fontos megemlíteni, hogy a jód után ez volt a második mikroelem, amelyről sikerült igazolni, hogy a szelénhiány pótlásakor a hiánytüneteket ki lehet küszöbölni.

szelén, szelénhiány, dió
Gyakori diófogyasztással sokat tehetünk a szelénhiány megelőzéséért. Fotó: Getty Images

A szív-és érrendszer védelmében

Kína Keshan tartományában már 1935-ben felütötte fejét egy rejtélyes betegség, mely fatális szívizom-degenerációval járt. 1979-ben sikerült bizonyítani, hogy ennek a szívbetegségnek az okozója a szelén hiánya, melynek pótlásával a betegség gyógyítható, illetve megelőzhető. Az utóbbi évek kutatásai rávilágítottak arra is, hogy a szelén antioxidáns-, antithrombotikus-, illetve lipid peroxidációt gátló hatásának szerepe lehet korunk szív- és érrendszeri betegségeinek megelőzésében.

Szelén a tányéron Élelmiszerek, amelyek szelént tartalmaznak: barna rizs, teljes kiőrlésű gabonából készült lisztek, búzacsíra, szezámmag, dió.

Védelem a vírusok és a káros szabadgyökök ellen

A sejteket károsító szabadgyökök fokozott termelődéséhez vezetnek olyan állapotok, amelyekkel nap, mint nap találkozunk. Ilyen a stressz, a szennyezett levegő, a különböző vegyszerek, amelyek akár környezetünkben, akár az elfogyasztott táplálékban találhatóak. A szabadgyökök sejtkárosító hatása a szervezet egészében jelentkezik. Az úgynevezett oxidatív stressz, vagyis a szabadgyökök képződésének folyamata az egyes szerveken különböző elváltozásokat képes létrehozni. Ilyenek például a már említett szívproblémák mellett a bőrön jelentkező gyulladásos betegségek, az agyi területen a stroke, a tüdő területén az asztma, de hozzájárulhat több szervet érintő kórképek kialakulásához is, mint a diabétesz vagy a daganatos elváltozások.

Számos kedvező tulajdonsága mellett a téli időszakban leginkább a szelén antivirális hatását élvezhetjük. 2005-ös felmérések alapján az influenzajárvány Európa azon országaiban volt különösen nagy mértékű, ahol alacsony szelén szint jellemző.

Hormonális eltérések és meddőség

Epidemiológiai adatok alapján is jelentősek a magyar lakosságban az endokrin, ezen belül a pajzsmirigy betegségei, illetve a női és férfi meddőség problémája, melyek összefüggésben vannak a szelén hiányával. Ismert, hogy nemcsak a jód-, hanem a szelénhiány is pajzsmirigy rendellenességekhez, súlyos esetben halálhoz vezethet. Korábbi kutatásban meddő, vagy csökkent nemzőképességű férfiak esetében egyértelműen kimutatták, hogy napi 100 mikrogramm szelén 3 hónapon át történő szedésével javult az ondósejtek vándorlási képessége.

Fontos a személyre szabott dózis

Hazánk a mérsékelten szelénhiányos államok közé tartozik Európában, azért kiegészítő pótlásáról fontos gondoskodnunk. Ugyanakkor fontos, hogy ne essünk túlzásokba, azaz ne vigyünk be a szükségesnél nagyobb mennyiséget. Alapvető farmakológiai megállapítás, hogy olyan anyag, amelyiknek semmilyen mellékhatása nincs, annak valószínűleg gyógyhatása is hiányzik. Meg kell találnunk tehát azt a tartományt, (általában 150-200 ug/nap), amelytől kedvező hatás várható, azonban a dózis függ a beteg állapotától, az indikációtól: a kritikus állapotban lévő betegeknek ennél lényegesen nagyobb dózisra van szükségük. Tudnunk kell azonban, hogy az antioxidáns hatású szelén a kívánatosnál nagyobb koncentrációban toxikus és betegségek kiváltására is képes. A beteg egészségének szempontjából minden paramétert egyidejűleg és gondosan kell mérlegelnünk. Az optimális hatás érdekében a napi szükséges mennyiséget személyre szabottan javasolt beállítani: csak akkor és csak annyit, amit a szervezetünk feltétlenül igényel.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

Az átmenetileg megnövekvő gomoly- és fátyolfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, nyugati szelet élénk, helyenként erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 25 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra