Ételek szívünk védelméért

Kövessen minket!

A szív- és érrendszeri problémákon táplálkozásunkkal sokat segíthetünk. A finomított élelmiszerek elkerülése, és a teljes értékű gabonák, zöldségek, gyümölcsök fogyasztása javíthat a már kialakult állapoton. Lássuk, milyen ételeket érdemes készíteni!

Hazánkban a szív- és érrendszeri megbetegedések száma igen magas, és a növekvő tendencia egyelőre nem áll meg. Táplálkozásunk odafigyelésével sokat tehetünk a probléma kialakulása ellen, vagy annak kezelésében is. Lássuk, melyek a legfontosabb tényezők, amelyekre érdemes figyelnünk.
- a helyes táplálkozás során az ízlelőbimbók kielégítésén túl a szervezet igényeire is tekintettel kell lenni, amelynek alapja az állati zsírokban, nehezen emészthető fehérjékben (pl. tej) és finomított szénhidrátokban (fehérliszt, fehérrizs, cukor, és az ebből készülő ételek) szegény, valamint a természetes, élő, növényi táplálékban és rostban gazdag, reggeltől kora estig csökkenő tendenciájú étkezés.

- a minél kíméletesebb konyhatechnika kialakításában a szemléletmód, és az egészségesebb alternatívák jelentenek segítséget. Ilyen a párolás, gőzölés, kevés zsiradékban való főzés, sütés, sütőben való párolás, sütés.



- a megfelelő mennyiségű és minőségű folyadékfogyasztás, és annak helyes napszaki elosztása (nem este kell meginni a napközben elmaradt folyadékot) szintén fontos feladat. Harminc testtömeg kg-ként egy liter folyadékkal érdemes számolni. A cukorral, édesítővel és más adalékokkal készített italok kerülendők, mert a szomjúságot nem oltják, hanem növelik.

- a tartósítószerek és mesterséges adalékanyagok használata szintén kerülendő, melyek akár allergén reakciókat is kiválthatnak, de feldolgozásuk szervezetünk számára mindenképpen megterhelő lehet. A fentieket figyelembevéve könnyedén kialakíthatjuk a megfelelő táplálkozási szokásokat, melyekhez az alábbi receptek is segítséget nyújthatnak.

Gyömbéres tőkehal káposztasalátával
Elkészítési idő: 30 perc

Tudta-e

A kukoricaolaj íztelen olajfajta, kedvező áron kapható. Magas olajsavtartalma hozzájárul a koleszterinszint csökkentéséhez, a benne található E-vitamin pedig az érfal védelmében játszik szerepet, tehát szív- és érrendszeri betegségek megelőzésében és kezelésében hatásos.

Hozzávalók 4 személyre:
60 dkg tőkehalfilé
1 kiskanál csökkentett nátriumtartalmú só
2 evőkanál kukorica- vagy szűz olívaolaj
4 evőkanál Tamari szójaszósz
1 csapott evőkanál reszelt gyömbér
a salátához:
1 kis lilahagyma, finomra aprítva
1 kis lilakáposzta, vékony csíkokra vágva
1 kis csokor petrezselyemzöld, finomra aprítva
2 evőkanál szójaszósz
3 evőkanál lenmagolaj
2 evőkanál dió, durvára törve

A halszeleteket enyhén megsózzuk, és egy kevés olajjal kikent tepsibe egymás mellé fektetjük. A szójaszószt a kukoricaolajjal és a gyömbérrel összekeverjük, majd a halra locsoljuk. 1 evőkanál vizet a tepsibe csorgatunk, majd alufóliával lefedjük, és 180 °C-ra előmelegített sütőbe (légkeveréses sütőben 165 °C) toljuk, majd a halat 20 perc alatt puhára sütjük. Közben a salátához a lilahagymát a lilakáposztával és a petrezselyemzölddel lazán összerázzuk, szójaszósszal és a lenmagolajjal összeforgatjuk. A salátát dióval megszórva a hal mellé tálaljuk.

Olasz pogácsa
Elkészítési idő: 40 perc

Jó tudni

A csökkentett nátriumtartalmú só használatával a nátrium bevitelt korlátozhatjuk, ami a magas vérnyomás és a keringési betegségek diétájának egyik legfontosabb szempontja. Ezen kívül a, sóval ízesített vagy tartósított élelmiszereket, illetve a konyhasót érdemes kerülni.

Hozzávalók 10 darabhoz:
20 dkg teljes kiőrlésű tönkölyliszt
5 dkg zabliszt
1 kiskanál biosütőpor
fél mokkáskanál csökkentett nátriumtartalmú só
negyed mokkáskanál őrölt fehér bors
3 evőkanál szűz olívaolaj
5 dkg fekete olívabogyó átmosva, vékony karikákra szeletelve
1 kiskanál friss bazsalikom, finomra aprítva
1 kiskanál friss oregánó, finomra aprítva
1 tojás
1 nagy gerezd zúzott fokhagyma
1 dl rizstej, plusz egy kevés a kenéshez
15 dkg aszalt paradicsom, szeletekre vágva
5 dkg zöld olívabogyó átmosva, vékony karikákra szeletelve
10 dkg tofu, lereszelve

A kétféle lisztet a sütőporral összeszitáljuk, sóval, borssal ízesítjük, majd az olajjal, a fekete olívabogyóval, a bazsalikommal, az oregánóval, a tojással, a fokhagymával és a rizstejjel összedolgozzuk, lágy tésztát gyúrunk belőle. Kb. 2 centi vastagra kinyújtjuk, és 5 centi átmérőjű pogácsákat szaggatunk belőle. Mindegyik tetejét rizstejjel vékonyan megkenjük, a paradicsomszeleteket, a zöld olívabogyót és a reszelt tofut egyenletsen rászórjuk. A pogácsát 220 °C-ra előmelegített sütőben (légkeveréses sütőben 200 °C) kb. 20 perc alatt megsütjük.

Nézze meg Ön is: Aranyértippek a szakorvostól

További cikkek
Kapcsoldó és aktuális cikkek
Olvassa el aktuális cikkeinket
A rák tünetei, amikre nem figyelünk odaDaganatos betegségek

A rák tünetei, amikre nem figyelünk odaJó néhány testi tünetnek nem tanúsítunk túl nagy jelentőséget

Az alvással így manipulálhatnak minketAlvás

Az alvással így manipulálhatnak minketMi történik velünk, ha nem alszunk?

A szemszárazság enyhítéseSzemszárazság

A szemszárazság enyhítéseMilyen kezelési lehetőségek állnak rendelkezésre?

Kegel-gyakorlat férfiaknak: lépésről lépésreKegel-gyakorlat

Kegel-gyakorlat férfiaknak: lépésről lépésreLássuk, hogyan végezhetik el a férfiak a hasznos tréninget!

Ételek nátha és megfázás ellenNátha

Ételek nátha és megfázás ellenAz ősz és a tél hagyományosan a megfázás és nátha időszaka is

Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
+2, +8 °C
Minimum:
-4, +1 °C

Hazánkban csütörtökön délelőtt pár órára kisüt a nap, északnyugaton kezdődik erősebb felhősödés, de csapadék még nem alakul ki.

Egészséget befolyásoló hatások:
gyenge

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag