Minél változatosabb étrend- és menüösszeállítás, gyakori étkezések bevezetése, egyszerre kis mennyiségek fogyasztása, minden túlzás elkerülése.
A diétás kezelés bevezetésére akkor kerül sor, amikor az a cél, hogy helyreállítsuk a tápláltsági állapotot, pótoljuk a vizelettel ürülő fehérjéket, megelőzzük, illetve csökkentsük a vizenyő kialakulásának lehetőségét, befolyásoljuk a vérnyomást.
Az idült vesegyulladásban, elsősorban magas vérnyomás észlelésekor a legfontosabb a sószegény étrend bevezetése, mely azt jelenti, hogy a táplálékkal naponta bevitt só mennyisége nem haladhatja meg a 3 g-ot.
A különbőző életkorban és eltérő vesebetegségeknél (pl.cukorbetegség következtében fellépő nefrózis szindróma esetében, melyre többek között a bokaduzzanat, a nagymértékű fehérjevizelés, tehát habos jellegű vizelet ürítése, a vérzsírértékek emelkedése és magas vérnyomásértékek a jellemzőek), a bőséges energia- és fehérjebevitellel az elvesztett plazmafehérje pótlása a fő feladat. A jelentős mennyiségű energiabevitel elsősorban a bőségesen fogyasztott fehérjékből és szénhidrátokból származik: gyümölcsök, zöldségfélék, főzelékfélék, burgonya. A szervezet akkor tudja jól felhasználni a fehérjét, ha ennek 70 százaléka származik értékes, és 30 százaléka kevésbé értékes fehérjeforrásokból. Az állati eredetű fehérjéket nevezzük értékes fehérjéknek, a növényi eredetű fehérjék pedig a kevésbé értékes fehérjeforrások közé tartoznak.
Idült veseelégtelenségben (melyre az igen meggyengült veseműködésre utaló tünetek és panaszok, valamint a veseműködésére jellemző ún. retenciós értékek kóros emelkedése jellemző), szintén igen lényeges a megfelelő diéta alkalmazása.
Kínos gondok végbéltájékon: mennyit tudunk róluk?
Hotel Caramell Premium Resort****superior nyereményjáték
A veseelégtelenség igen kedvezően befolyásolható a csökkentett fehérjetartalmú diéta ( 40 g/nap ) bevezetésével, melynek hatására csökken a vérnyomás, valamint a szívgyengeség kifejlődésének veszélye. A csökkentett fehérjebevitel akkor hatásosabb, ha a táplálékban megkapott része főleg biológiailag értékes fehérjékből áll, és egyben foszforszegény is.
Az étrendet úgy kell összeállítani, hogy az energia jelentős része szénhirátokból származzék, azaz bőségesen legyenek jelen a zöldség- és főzelékfélék, gyümölcsök és rizs. A zsírforrások közül a növényi eredetűek a megengedettek: margarin, étolaj. Az állati eredetű zsírok (sertés- és libazsír, szalonna) és a zsírban gazdag tejtermékek (sajtok, tejföl) kerülendők.
Az idült veseelégtelenségben szenvedő betegek számára vitaminok fokozott pótlására van szükség (C-vitamin, folsav, D-vitamin). A diéta fontos része a foszforszegény étrend (600mg/nap) alkalmazása kalciumkészítmények bevitele mellett.
A művesekezelésben részesülő beteg jelentősen több fehérjét fogyaszthat. Itt is fontos szempont, hogy a fehérjének több mint fele származzék a nagy biológiai értékű fehérjeforrásokból. A fehérjeszükséglet növekedésének az a magyarázata, hogy a művesekezeléskor átmenetileg fokozódik a fehérjebontás a szervezetben, és az egyensúly visszaállítása érdekében van szükség a nagyobb bevitelre. A fehérje megfelelő hasznosítása csak akkor következik be, ha a táplálék elegendő energiát is szállít, elsősorban szénhidrátok, kisebb mértékben zsírok formájában. Lényeges a vitaminok és a kalcium pótlása, a folyadék- és foszforbevitel csökkentése.
A veseátültetés utáni étrend rendkívül egyéni, és függ az alkalmazott gyógyszeres kezeléstől. Általában a só- és zsírszegény, megfelelő energia- és fehérjetartalmú diéta jön szóba.
A vesekövesség esetében általános szabály a bő folyadékbevitel (naponta több mint 3 liter), a fehérjemennyiség mérséklése, valamint a kalcium-bevitel fokozása. Igen fontos azon betegeknél, akik már ürítettek vesekövet, hogy minden étkezéskor élelmirostban gazdag táplálékokat vagy étkezési korpát fogyasszanak.
A vesebetegek kezelésében és gondozásában, valamint a vesebetegség előrehaladásának lassításában tehát igen lényeges szerepe van a megfelelő étrendi megszorításoknak, de természetesen a jó eredmények csak a beteg, a kezelőorvos és a diétás nővér hatékony együttműködése révén érhetők el.
Legjobban: