Kérdések és válaszok
Fogyás:

A szülés után 10 kiló felesleg maradt rajtam, pedig előtte 75 százalékban izmos voltam. Elkezdtem heti négyszer kocogni és görkorizni, mégsem apad a súlyom. Kívülállók szerint nem vagyok kövér de szülés előtt 70 kg voltam most, meg 80. Hogy lehetnék vékonyabb?

A HáziPatika.com szakértőjének válasza fogyás témában:

Ha meg szeretne szabadulni néhány kilótól, két dologra kell odafigyelnie: a táplálkozásra, és a mozgásra. Ne diétázzon! Nagyon fontos, hogy napi 4-5ször étkezzen, és semmiképpen ne koplaljon közben. Elegendő mennyiségű kalóriát kell a szervezetének biztosítania ahhoz, hogy az ne raktározza el a bevitt kalóriák nagy részét, és hajlandó legyen a raktározott zsírt elengedni. Reggelizzen felkelés után 1 órán belül, és az utolsó étkezés pedig 2 órával a lefekvés előtt legyen, de nincs olyan szabály, hogy 6 után nem lehet enni, csak figyelni kell hogy mit, és mennyit. Próbálja mellőzni a fehér kenyeret, és a cukrot, helyette inkább teljes kiőrlésű lisztből készült pékárut fogyasszon, és mézet. A mozgással kapcsolatban két fontos alapelv van, amiket ha betart, szépen lassan eltűnnek majd a fölös kilók. Az első fontos dolog a pulzuskontrollált kardiotréning (gyaloglás, futás, kerékpározás, edzőtermi kardiotréning stb.), melynek intenzitását az egyéni teljesítőképesség függvényében, személyre szabottan kell meghatározni. A testmozgás intenzitása akkor a legmegfelelőbb a zsírégetéshez, ha edzés közben egybefüggően tudunk beszélni. Összességében minimum heti 3-4 óra edzés javasolt, amely kezdetben lehet naponta 20-30 perces gyaloglás vagy kerékpározás, vagy heti 3-4 alkalommal, 45-90 perces időtartamban végzett, közepes intenzitású kardioedzés.

kardioedzésfogyás terhesség utánfogyás

Cikkek