Miről árulkodhat a női mell?

Egy kanadai kutatók által vezetett és a Canadian Medical Association Journal című folyóiratban ismertetett kutatás szerint a fiatal nők mellmérete alapján következtetni lehet arra, hogy a későbbi életük során mekkora az esélyük a 2-es típusú cukorbetegségre.

A kutatók egy jelenleg is zajló, az amerikai nővérek egészségi állapotát felmérő vizsgálat 92 ezer résztvevőjének adatait vizsgálva arra a következtetésre jutottak, hogy azoknak a fiatal nőknek, akik húszéves korukban már D kosaras melltartót hordanak, közel 60 százalékkal nagyobb az esélyük arra, hogy későbbi életük folyamán cukorbetegség alakul ki, mint kisebb mellméretű hölgytársaiknak. A betegség kialakulásának kockázata annál nagyobb, minél nagyobb a mellméret.

Arra is rámutattak, hogy azoknak a dúskeblű, húsz év körüli nőknek, akiknek a testtömeg indexe (azaz testmagasságához viszonyított testtömege) is magas, a cukorbetegséget illetően mintegy négyszeres rizikóval kell számolniuk.

A túlsúlyt - különösképpen a has tájékára koncentrálódó, úgynevezett centrális típusú elhízást - már régóta összefüggésbe hozzák a cukorbetegséggel. Az új felfedezés szerint azonban a női mellben raktározódó zsírszövet egy újabb, az elhízástól független veszélyt jelenthet a betegség manifesztációját illetően.

A kutatásban részt vevő tudósok szerint azonban egyelőre korai lenne egyértelmű párhuzamot vonni a női mell mérete és a cukorbetegségre való hajlam között. Ennek a feltételezésnek az igazolása további kutatásokat tesz szükségessé.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +14 °C
Minimum: +2 °C

Északnyugat felől lassan tovább növekszik, vastagszik a felhőzet, hajnaltájt már csak a keleti területeken lehet kevés a felhő. Kisebb eső, zápor helyenként fordulhat elő a Dunántúlon. A légmozgás döntően gyenge vagy mérsékelt marad. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 0 és +7 fok között valószínű, de a hidegre hajlamos, kevésbé felhős helyeken, kiemelten a Nyírségben gyenge fagy is lehet. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra