Mínusz 35 kiló három hónap alatt, fogyókúra nélkül

35 kilót fogyott az a brit nő, akivel hipnózis alatt hitették el, hogy gyomorgyűrűt kapott - adta hírül a Daily Mail online .

Sam Alderwish négy ruhamérettel kisebbet hord szeptember óta úgy, hogy semmilyen fogyókúrát nem követett, sőt még koplalnia sem kellett. A nő mindössze annyit tett a fogyásért, hogy hipnózisra járt, ahol a szakember a 45 perces terápiás kezeléseken azt sugallta neki, hogy gyomorgyűrűt visel. A terápia után egyre kevesebbet kezdett el enni, hamar jóllakott, és egészségesebb életmódot alakított ki.

Sam egyébként gyermekei születése után hízott el, és sorstársaihoz hasonlóan ő sem tudott szabadulni a felszaladt kilóktól, habár számos diétát kipróbált. A fogyás azonban sürgetővé vált akkor, amikor egy esküvőre készült, és ruhát próbált magának vásárolni, ám egyszerűen beleszorult a felpróbált darabba, amit a bolti eladók végül csak ollóval tudtak levágni róla. Műtétre azonban nem volt pénze, ezért döntött a hipnózis mellett.

A terápia eredményessége még a szakembert is meglepte, aki továbbra is azt hangsúlyozza, hogy minden az agyban dől el.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Nagyrészt erősen felhős időre számíthatunk több helyen - nagyobb eséllyel az ország északi felén - esővel, záporesővel, elvétve zivatar is kialakulhat. Az éjszaka második felében megszűnik a csapadéktevékenység, ezzel együtt a felhőzet is felszakad, és hajnalra kiderül az ég. A nyugati, délnyugati szelet erős, főként a front mentén az átmenetileg északnyugatira forduló szelet viharos lökések kísérhetik, majd hajnaltájt veszít erejéből a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 4 és 9 fok között alakul, de a tartósabban derült és szélcsendes hidegre hajlamos helyeken ennél alacsonyabb értéket is mérhetünk. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra