+11° - +28°
Nincs front

Mégsem káros a jojó-effektus?

Sok fogyókúrázó előtt ismert a történet: a kínkeservvel leadott kilók azonnal visszatérnek, ahogy elkezdenek újra rendesen táplálkozni. A szakemberek szerint azonban nem biztos, hogy erőfeszítéseik hiábavalóak voltak.

Egy amerikai kutatás megcáfolni látszik azt a nézetet, miszerint a hirtelen súlyveszteség, majd annak visszahízása káros volna az egészségre. A kísérlethez egereket használtak fel, melyek egyik csoportjának folyamatosan sok zsírt tartalmazó ételt adtak, a másik csoportnak alacsony zsírtartalmú ételeket, a harmadik csoportnak pedig váltakozva juttatták a kétféle táplálékot.

Úgy tapasztalták, hogy a harmadik csoportban lévő, lefogyó, majd újra meghízó állatok 25 százalékkal tovább éltek, mint a folyamatosan magas zsírtartalmú ételeken tartott társaik, és egészségi állapotuk ugyanolyan volt, mint az állandóan kevés zsírt fogyasztóknak. Megfelelőnek bizonyult a vércukorszintjük is, és kevésbé termelődtek olyan vegyületek a szervezetükben, amelyek diabéteszhez vagy szívrohamot okozó problémákhoz vezethetnek.

Sokan ma is a jojó-effektust okolják a cukorbetegségért, és azt állítják, hogy a jelenség gyengíti az immunrendszert. Néhány szakember szerint a folyamatos súlyingadozásnál még az is jobb lenne, ha egyáltalán nem fogyókúráznánk. Az új kutatás vezetője, Dr. Edward List, az Ohioi Egyetem munkatársa azonban így nyilatkozott: "Eredményeink alapján a súlyvesztés-, majd visszaszerzés nincs káros hatással az élettartamra. Reméljük, sikerül lelket öntenünk azokba, akik már sok kudarcot átéltek, hogy ne adják fel!"

A kutatási eredményeket az Endokrin Társaság bostoni találkozóján ismertették.
Hogy érzi magát? Országos eredmény megtekintése >>
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Milyen most a lelkiállapota?
Letargikus vagyok
Kissé magam alatt vagyok
Kiegyensúlyozott vagyok
Jókedvű vagyok
Majd kiugrom a bőrömből
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Hogy érzi most magát fizikailag?
Teljesen hulla vagyok
Voltam már jobban is
Átlagos formában vagyok
Jól vagyok
Kirobbanó formában vagyok
Hogy érzi magát?
Lelkiállapot
Fizikai állapot
Legjobban:
Legrosszabbul:
További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
+23, +28 °C
Minimum:
+11, +16 °C

Hazánkban vasárnap délelőtt a napos időben gyorsan melegszik a levegő, csapadék nem lesz.

Egészséget befolyásoló hatások:
közepes, erős

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag