Központi magyar szerep az életmentő kutatásban

Cukorbetegség, elhízás, érrendszeri rendellenességek - ilyen és más népbetegségekre keres új, keleti gyógymódokon alapuló gyógyszereket az Európai Unió és Kína. A program gyógyszerfelfedezési részét a magyar résztvevő, a Debreceni Egyetem viszi - mondta az intézmény rektora.

Fésüs László kifejtette: óriási az a tradicionális, természetes anyagokból eredő kínai gyógymódtár, amelynek meg kellene jelennie a hagyományos gyógyszerpiacon. Ezeket azonban nem vizsgálták meg Amerikában és Európában a tudományos standardok szerint.

Ennek megváltoztatása érdekében az Európai Unió összeállított egy hálózatot kutatókból, fejlesztőkből, a kínaiak pedig jelentős összeget, 13 milliárd dollárt tettek le, hogy ezek a hatóanyagok gyógyszerekben jelenjenek meg - közölte a Debreceni Egyetem rektora.

A szakember szerint ezzel óriási kiegészítő lehetőséget kap a gyógyszeripar, amit segít, hogy az EU kiváló kapcsolatot alakított ki a kínai tudományos élet vezetőivel.

A projektben a legfontosabb, gyógyszerfelfedezési részt a Debreceni Egyetem viszi, bízunk benne, hogy számos fejlesztési programcsomagot Debrecenben tudunk kimunkálni, majd a gyógyszerpiacra juttatni - tette hozzá Fésüs László.

Az egyetemi tanár úgy véli: a kínai gyógymódok egyebek mellett a cukorbetegség, az elhízás, az érrendszeri rendellenességek kezelésében segíthetnek. A nyugati gyógyszerekhez hozzátéve csökkenthetők lehetnek a mellékhatások is.

A Debreceni Egyetem rektora megjegyezte: a jelenleg gyógyszeripar nagy problémája, hogy rendkívül drága és sokáig tart új hatóanyagok kifejlesztése, az együttműködés révén azonban olcsóbb és rövidebb lehet ez a folyamat.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

Az átmenetileg megnövekvő gomoly- és fátyolfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, helyenként erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 25 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra